A férjem kedves, de erről a 10 hónapról nem beszél

A bizonytalanság a legrosszabb, állapítja meg az alábbi levél írója - nevezzük Erzsébetnek. Ez megint egy hűtlenséggel kapcsolatos történet, illetve lehet, hogy nem is az. Hogy pontosan mi történt a férj és a másik nő között, az ugyanis az alábbi sorokból nem derül ki, hiszen azt maga Erzsébet sem tudja. Azt viszont igen, hogy kapcsolata és ő maga hogyan változott meg ettől az élménytől, és ezt igen érzékletesen le is írja alább. Ha valamit üzenne neki, vegye fel velünk a kapcsolatot a Randiblog email-címére, ahol természetesen az ön saját történetét is várjuk, amennyiben van kedve mesélni.

„Szeretném megosztani önökkel saját tapasztalataimat, vívódásaimat megcsalással kapcsolatban, ami bár fizikai értelemben nem nyert bizonyosságot, de érzelmi alapon rendkívül labilissá tette a kapcsolatomat, hatása a mai napig jelen van.

Férjemmel 10 évvel ezelőtt házasodtunk össze, feladtam érte az addigi életemet. A történet 2010-re nyúlik vissza, amikor a gyerekkori legjobb barátja a közelbe költözött a sokkal fiatalabb, csinos feleségével és a két kislányával.

A feleséggel jó kapcsolatom lett, sokat beszélgettünk, rengeteget panaszkodott a férjére, akinek az előélete miatt szentül meg voltam győződve, hogy csak ő lehet a hibás. Pár hónappal a botrány kirobbanása előtt bevallotta, hogy a férjének az a meglátása, hogy neki viszonya van az én férjemmel. Bevallom töredelmesen, úgy adta elő, remek színészi teljesítménnyel, hogy abszolút nem fordult meg a fejemben, hogy ennek talán valós alapja is lehet, és talán kérdezzem meg a férjet is, hogy e feltevését mire alapozza. Bíztam a férjemben, elmondtam, mit tudtam meg, és hogy gyorsan beszéljen a barátjával, hogy szálljon magába, mert ne gondoljon ilyen badarságokat. Férjem reakciója a nevetés volt és „ez nem normális”. Persze gondolhattam volna, hogy nem volt véletlen, hogy minden héten 2-3-szor mentünk hozzájuk, férjem szinte kivirult, imádta - és én is - a lányokat. Naivan nem gondoltam rosszra, hiszen tökéletesnek hittem kapcsolatunkat, mert bár voltak hullámvölgyek, mindenünk megvolt, ház, autó, nyaralások, jó munkahely.

Telt-múlt az idő, a panaszkodás folytatódott a feleségnél, nem telt el úgy beszélgetés, hogy ne hozta volna fel az újabbnál újabb és képtelenebb történeteket, amit a férje művel vele és a gyerekekkel. Döbbenten hallgattam, mert egy idő után már nem tudtam mit mondani, tanácsolni, sajnáltam őket, és áldottam az eget, hogy az én férjem ilyen tökéletes, amilyen, legalábbis így hittem. Sejtettem, hogy nem lesz hosszú életű a kapcsolat közöttük.

Pár hónappal később el kellett utaznom egyedül, hazatértem után az a hír fogadott, hogy a hölgyemény kidobta az urat, a vita tettlegességig fajult közöttük , ismét. Valahogy nem döbbentem meg, automatikusan evidensnek tartottam, hogy a gyerekek miatt is segítsünk, amiben csak tudunk. Innentől fogva a férjem minden nap valami ürüggyel átviharzott segíteni, vagy csak beszélgetni, persze nélkülem. Munka után hazaértem, már ment is, vagy valamit csinálni, vagy csak megkérdezni a fejleményeket. Attól fogva nem volt fontos az én véleményem, csak a férjemre volt szükség. Rövid idő után a férjem tudtára adtam, hogy nem kellene minden nap órákat ott lenni, de erre még neki állt feljebb, amit persze tovább adott a hölgynek, így másnap egy döbbenetes üzenet várt a hölgytől, amiben tudatomra adta, hogy én milyen egy szemét vagyok, hogy nem engedem nekik, hogy beszélgessenek, és egyáltalán mi a fene bajom van a helyzettel? Életem során sokat megéltem, de hogy egy jóval fiatalabb, nulla IQ-val rendelkező hölgyemény ilyen stílusban osszon ki, még nem éltem. Teljesen összetörtem, és óriásit csalódtam, alig tudtam napirendre térni a dolgok felett. Még aznap felhívott, és bocsánatot kért, jött a bla-bla szöveg, és hogy neki barátja van pár napja, és az nem a férjem, még szerencse, gondoltam. Rövid idő után természetesen újra egyedül volt.

Persze én próbáltam elfelejteni, megbocsátani neki, aztán jött a feketeleves, jöttek a titkos telefonhívások, sms-ek, facebook üzenetek, emailek. Volt, amikor a barátai hívtak fel, hogy ki ez a nő, és mik ezek az üzenetek, mi van? Egy üzenet különösen a szívembe mart, férjem szerint én egy kibírhatatlan hárpia vagyok, és az illető hölgyemény egy angyal, és örül, hogy van. Kétszer kellett elolvasnom ezeket a sorokat, hogy felfogjam. Az addig tökéletesnek hitt szerelem képe köddé vált. Ezek után már nem bírtam magammal, sűrűsödtek a viták, hol kiabálva, hol sírva könyörögtem, hogy mondja meg, mi a baj, változtatok, de ha annyira nem bír velem együtt élni, akkor váljunk el. Minduntalan hallgatott, és továbbra is a hölgy szavait itta, teljesen kifordult addigi önmagából, egy teljesen más ember volt. Végül feladtam, nem beszél, én sem, ennyi. Nem is beszélünk róla, az érzéseimről, a vívódásaimról, így maradt a kétely bennem. Bizonyos számomra, hogy volt köztük kibontakozóban valami, hogy kiteljesedett-e, szex volt-e, vagy csak visszakozott, nem tudom, de ez már egyáltalán nem lényeges.

Óriásit csalódtam valakiben, akit nagyon szerettem és szeretek a mai napig is, hisz nem a válás, hanem az újrakezdés mellett döntöttem, még akkor is, ha sokszor úgy érzem, nem ez lett volna a józan megoldás. A bizalom? Talán soha nem tér már vissza. A hölgy, a második pasiját fogyasztja a férje után, akivel volt férjével való életéhez képest sokkal jobb anyagi körülmények között tengeti életét, de persze ez ma a legfontosabb az olyanok esetében, mint ő. Azóta is próbálta velem felvenni a kapcsolatot, megint úgy beállítva, hogy ő egy angyal és én vagyok a hárpia. Azt, hogy férjemmel tartják-e a kapcsolatot, nem tudom, nagyon remélem, hogy nem. Férjemmel valamelyest rendeződött a viszony, kedves, odaadó, mézes-mázas, de erről a 10 hónapról nem beszél, nem is kíváncsi arra, mit érzek és hogy a válás gondolatáig jutottam. A szenvedéseim ellenére mégis úgy gondolom, hogy rendkívül sokat tanultam magamról, és tudom, hogy kikre számíthatok maradéktalanul az életben: a családomra, a barátaimra, hiszen mind mellettem álltak és tanácsokkal láttak el, vigasztaltak, még akkor is, ha majd egy kontinens választott el némelyiküktől. Ők azok, akikben soha nem fogok csalódni.

Remélem, ha nyilvánosságra hozzák történetemet, akkor rendkívül tanulságos lesz minden feleségnek, akik hasonló cipőben járnak. Mindenképpen beszélgessenek a problémáról, ha tudnak, jobb a bizonyosság, még ha fáj is, mint esetemben a bizonytalanság, illetve férjeknek, akik szintén elcsábultak, gondolják meg mindenképpen, múló szeszélyért, kiért kockáztatják kapcsolatukat, és mindenképpen vigyázzanak, kikben bíznak meg, az álnok kígyónál nincs rosszabb.”