Annak leszögezésével kell kezdenünk, hogy akármikor és akármilyen módszerrel hatalmas teljesítmény ennyit fogyni, így akármilyen furcsa is volt Sarah Hart fogyókúrája, a brit asszony egyértelműen tiszteletet érdemel. De míg rengeteg nő diétázással készül esküvőjére, sőt, van, aki azt egy kis plasztikáztatással is megfejeli, addig Hart nem az esküvő előtt, hanem az esküvő után kezdett el fogyózni.

Az összehasonlító képpár tehát ebben a sztoriban fordított: nem a hétköznapi fotó a kövér és az esküvős a karcsú, hanem menyasszony a túlsúlyos, és ugyanaz a nő két évvel később fele akkora, alig lehet húgától megkülönböztetni. A legtöbb fogyókúrázó ara valószínűleg erre azt mondaná, hogy ez a világ legbénábban időzített menyasszonyi fogyókúrája.

Sarah Hart egyébként maga is bevallja, hogy világéletében rosszul étkezett, de szerencsétlenségére testsúlynövekedéséhez hozzájárult az is, hogy asztmájára szteroidokat kellett szednie. Így a most 30 éves asszony két gyerek megszülése után 2009 őszén tartott esküvőjén 130 kilót nyomott. Amint azt a képösszeállításban megtekinthető fotók is jól mutatják, a Cipruson megült lagzit Hart húgáékkal, Amandával és az ő vőlegényével közösen szervezték, így a két menyasszony, bár testvérek, nagyon eltérően néznek ki ezeken a képeken.

 

„Sokkoló visszanézni ezeket a fotókat. Fogalmam nem volt róla, hogy ennyire terebélyes vagyok” - mondja most Hart, akinek férje, Lee, repülőgépek festésével foglalkozik. Az esküvő évében egy másik élmény is betett egyébként: az asszonynak utazáskor problémája támadt egy repülőgépen, mivel olyan vastag volt a dereka, hogy a légiutas-kísérők nem tudták rajta összecsatolni a biztonsági övet. Ez, plusz a sokkoló esküvői fotók végül betettek, és Hart elhatározta, hogy lefogy.

Ehhez egy rendhagyó módszert választott: 800 fontot (majdnem 300 000 Ft) hagyott ott egy hipnoterapeutánál, aki hipnózisban képzeletbeli gyomorgyűrűt helyezett el Hart gyomrán. Az asszony azt mondja, a módszer nála működött a gyakorlatban is, és segítségével sokkal könnyebben tudta tartani a diétát. De azért azzal például rásegített a fogyókúrára, hogy esküvői fotóival ragasztgatta tele a hűtő ajtaját, így ha mondjuk kedve támadt volna belenyúlni egy kis nassolnivalóért, rögtön ott volt az elrettentő példa.

Kevesebb mint két év alatt a hipnózisos módszerrel sikerült a 130 kiló felét leadnia, így Sarah Hart most ugyanolyan jó alakú, mint húga. Nemrég egy félmaratont is lefutott. Így aztán most még jobban bosszantja, hogy az esküvői képeken úgy néz ki, ahogy: „nagyon jó lenne most visszamenni Ciprusra Lee-vel, megerősíteni esküvői fogadalmunkat... Akár Amanda régi ruháját is viselhetném, mert most már végre rámjönne.”