horoszkóp

Kizavarták az étteremből a csókolózó leszbikus párt

2012.03.01. 19:08

Egy meglehetősen gyakorlatias kérdés merült fel az amerikai Phoenix város Sheraton Hoteljének éttermében a napokban. Az egyik, félig elkerített asztalnál ugyanis két nő ült, egyikük a másik nyaka köré fonta karját, a másik az első derekát fogta, majd megcsókolták egymást. Az egyik szomszédos asztalnál férfitársaság ült, ők szóltak a pincérnek, hogy ezt nem szeretnék nézni. Az étterem vezetője pedig ebben a helyzetben úgy döntött, hogy megkéri a két nőt, hogy távozzanak. Persze jelenet és vita lett a dologból - meg az AZ Central jóvoltából videó.

Kenyata White és Aeimee Diaz mindketten 38 évesek, és pont ebben a bizonyos étteremben volt az első randijuk. Ennek az évfordulóját tértek vissza megünnepelni. A romantikus este hangulatának átadva magukat olyat tettek, ami egy heteroszexuális pár esetében valószínűleg nem keltett volna különösebb feltűnést: összefogódzkodtak és megcsókolták egymást. A videón White és Diaz meg is mutatják, hogy pontosan mit csináltak asztaluk mögött.

Ezután odajött az üzletvezető, és megkérte őket, hogy távozzanak, mert zavarják a többi vendéget. Először vita lett a dologból, aminek során az egyik hölgy elsírta magát, nyilván nagyon megalázónak érezte a helyzetet. Állítólag az üzletvezető ekkor kicsit megenyhült, és felajánlotta nekik, hogy térjenek vissza máskor, és akkor jár majd nekik kárpótlásul egy-egy ingyenes ital. White és Diaz persze ezt nem fogadták el, hanem szépen hazatértek, és az atrocitásról beszámoltak a Facebookon. Az ügy hatalmas visszhangot kapott a felhasználóktól, és eljutott melegszervezetekig, visszajutott az étterem vezetőségéhez, és persze a média is felfigyelt rá.

Ön hogyan döntene az üzletvezető helyében?

  • 965
    A panaszkodó férfiaknak mondanám, hogy ezt itt szabad
  • 439
    Nem küldeném el őket, csak megkérném, hogy hagyják abba
  • 198
    Elküldeném őket ital nélkül
  • 167
    Mindenkit elküldenék, aki csókolózik az éttermemben
  • 75
    Nem tudom eldönteni, kinek van igaza
  • 31
    Ugyanezt, elküldeném őket, hogy jöjjenek vissza később egy ingyen italra

Így végül pár nappal az eset után egy békítő találkozóra került sor, aminek végén a vendéglátósok nyilatkozatot adtak ki, amiben ez áll: éttermünk „elfogadja a másságot, és büszke támogatói vagyunk az LMBT (leszbikus-meleg-biszexuális-transznemű) közösségnek. Ezt az ügyet nagyon komolyan vesszük. Éttermünk mindenki számára nyitva áll, és őszintén sajnáljuk, hogy erre az incidensre sor kerülhetett.”

White nyilatkozata pedig azt tartalmazza, hogy se az éttermet nem akarták fikázni, se az nem céljuk, hogy kirúgassák a dolgozót, aki kitessékelte őket. „Azt szeretnénk ezzel az egésszel elérni, hogy az emberek tanuljanak belőle. Szerintem nagyon sok ember van, aki ilyen szituációkba kerül, és nem tudja, hogyan kezelje őket.” Ön akkor most már tudja? Tegyük fel, hogy ön az étteremvezető, és az ön egyik vendége egy másik vendégre panaszkodik azért, mert az szájon csókolta azonos nemű partnerét. Mit tenne?