Lassan külön alrovatot nyithatunk a börtönromantikának, mert a múltkori szexért átszökős sztori után megint egy elítéltekkel kapcsolatos brit hírbe ütköztünk. A Daily Mail szerint ugyanis az ország egyik legszigorúbb fegyházában esküvőre fog sor kerülni két rab között. Itt azonban nem egy férfi és egy női elítélt talált egymásra (az intézményben nincsenek is nők), hanem két férfiról van szó: Nagy-Britanniában az állam elismeri ugyanis a melegházasságot, így aztán miért ne köthetne egy ilyet két elítélt is.

Az ügy különösen érdekes amiatt, hogy a helyszín egy úgy nevezett A kategóriás intézmény, ami a briteknél a legveszélyesebb, illetve legerőszakosabb elítéltek büntetésvégrehajtási intézményét jelenti. Az A kategóriás intézményekben a legszigorúbbak a bentlakás szabályai, hiszen az itt raboskodók többsége vagy terrorista vagy többszörös gyilkos. Itt tartják fogva az Al Qaeda több terroristáját is - feltételezzük, hogy a házasulandó felek nem közülük kerültek ki.

A szerelmes rabokról csak annyit lehet tudni, hogy egyikük édesanyja írt levelet a börtön belső folyóiratába, kérdezve a vezetőséget, hogy lehetséges-e melegházasságot szervezni két elítélt számára, az ő fia ugyanis talált valakit az intézményben, akivel szívesen regisztrálná élettársi kapcsolatát.

Az elítéltek kezeléséért felelős nemzeti szerv képviselője erre azt a választ adta, hogy lehetséges, amennyiben a két érintett rab fedezi a házasságkötéssel kapcsolatos költségeket. A kapcsolódó szabályzat szerint továbbá feltétele a frigy megkötésének, hogy az ne járjon kockázattal a börtön biztonságára nézve, viszont ennek keretein belül a ceremóniára „ésszerű számban” vendégeket is lehet hívni.

Jean Genet a börtönromantika kapcsán már a múltkor is emlegetett, most viszont még aktuálisabb, 18+-os kisfilmjének ezek szerint a XXI. században már nem lenne olyan szomorkás vége, mint 1950-ben.