Nem könnyű témával rukkolt elő egyik olvasónk: a 32 éves Viktor levelében arról mesélt, évekig tartó, rossz házasságából fakadó önértékelési problémái miatt megpróbálkozott a homoszexualitással is. A feleségétől ugyanis olyannyira nem kapott szeretetet és gyengédséget, hogy még a gyerekkori meleg haverjától érkező figyelem is jól esett neki.

"Az a kérdés, hogy van-e bennem homoszexuális hajlam - abban nem kételkedtem sohasem, hogy heteroszexuális vagyok "fő profilban" -, már számtalanszor felmerült az életem során. Aztán egy részeg estén, ma már nem igazán tudom, hogyan, csókolózásba keveredtem a gyerekkori, meleg haverral. Érdekes volt, de még berúgva is valami furcsa belső vigyorral szemléltem magamat-magunkat, mintegy kívülről. Bevallom őszintén, imponált, hogy a pasi odáig van értem - ha már az asszonytól semmi elismerést sem kaptam a megelőző hónapok során -, de nem igazán izgultam fel.

Később, mikor elhagyott a feleségem, eléggé össze voltam zuhanva lelkileg, önbizalmilag (szexuálisan is) egyaránt. A meleg haver úgymond mellettem állt, persze az csak jóval később tudatosult bennem, hogy korántsem önzetlenül. Toleránsnak mindig is toleráns voltam, úgy gondoltam, világosan megmondtam neki, hogy már meglehetősen biztos vagyok abban, nem vagyok meleg, mégis próbálkozott még párszor - leginkább részegen -, ezeket a próbálkozásokat egyre kevésbé toleráltam az idők során. Sőt, lassan vége is lett a barátságunknak, hosszú ideje már, hogy nem találkoztunk.

Hiszek abban, hogy a szeretet nemfüggetlen, mindegy, kitől jön. A szexualitás az már más, továbbra sem undorít a homoszexualitás - bár nézni egyáltalán nem nézek melegpornót -, egyszerűen hidegen hagy. Olyat meg minek csináljak, ami nem okoz szexuális izgalmat? Amennyit elfilóztam azon, hogy van-e bennem homoszexuális hajlam, az is inkább arról szólt, hogy rettenetesen jól esett a lelkemnek az, hogy - tök mindegy volt a neme - valaki odáig volt értem, igaz, ez csak hónapokkal később tudatosult bennem."

Ön is volt már hasonló szituációban?

Előfordult önnel is, hogy egy rossz heteroszexuális kapcsolatból menekülve homoszexuális kapcsolatba bonyolódott majdnem? Esetleg valóban váltott is? Írja meg nekünk saját történetét a a Velvet email-címére!