A fenti videón látható Jan Christian 52 éves, és élete nagy részét némán élte le. Az Ohio államban élő nő 17 évesen egy autóbalesetben vesztette el a hangját, de az azóta eltelt 35 évben olyan életet élt, mint mindenki más. Lett egy férje, gyermekei, akik számára mindig is természetes volt, hogy az asszonynak nincs hangja, hiszen sosem hallhatták őt beszélni, csak suttogni tudott. Nem sokkal ezelőttig, amikor Christian egy műtétsorozat következtében visszanyerte a hangját.

Abban a 35 évvel ezelőtti autóbalesetben eltört az akkor 17 éves lány légcsöve, amelynek következtében hangképzésre képtelenné vált, csak suttogni tudott. Ma élő családtagjai közül csak édesanyja hallotta Christian igazi hangját. Bár az asszony nem némult meg teljesen, azt mondja, nem nagyon próbált szóban kommunikálni, mert suttogva igen nehézkes lett volna - nem tudott beszélgetésekbe bekapcsolódni, vagy hangoskodó gyerekeire rákiabálni.

Christian vásárlás közben véletlenül találkozott össze nemrég egy ismeretlennel, aki elirányította egy specialistához. Az orvos egy bonyolult műtétsorozattal vissza tudta hozni a nő hangját, ami persze most nem ugyanolyan, mint kamaszkorában volt. De nem ez az egyetlen dolog, ami nagyot változott most, hogy Christian tud beszélni férjéhez, gyerekeihez.

A Daily Mail riportja szerint a férj rögtön azzal viccelt, hogy az asszony 33 évig volt a tökéletes feleség, mert sosem emelte fel a hangját. Most azonban, hogy tud beszélni, rögtön elkezdett házsártosodni, rászól a férjére, hogy végezze ő is a házimunkát. De a vicceket félretéve Christian arról számol be, mennyire örül, hogy visszakapta a hangját, hogy három évtized után végre újra saját maga lehet, és a videón is jól látszik, hogy sugárzik a boldogságtól.