Lehet tizenöt vagy akár negyven éves egy nő, tipikusan ugyanazokat a tüneteket produkálják a közösségi oldalakon szakítás után. Időrendi sorrendben összegyűjtöttük a legjellemzőbb megnyilvánulásokat, amik még a legtávolabbi ismerősöknek is feltűnnek, és nem kis szórakozást okoznak a nagyközönségnek. Akár úgy is fogalmazhatnánk, így csinál egy nő hülyét magából, ha elhagyják.

Regisztráció felfüggesztése

Ez egyfajta önvédelmi mechanizmus. Tudja jól, hogy teljesen kifordult önmagából, és ilyen állapotban hatalmas baromságokra képes, ezért inkább gyorsan felfüggeszti az állapotát, hogy még csak véletlenül se posztoljon valami nagyon égőt. Maximum két napig bírja, aztán megint élesíti az adatlapját.

Pasi tiltása, törlése

Más inkább az exét törli vagy tiltja, hogy az ne is láthassa, miket posztol. De csinál egy másik regisztrációt vagy elkéri a közös barátjuk accountját, hogy titokban azért nyomon követhesse, az mit csinál.

Világfájdalom kimutatása

Szomorú macis, lehajtott fejű lányos, vagy más, depressziós illusztrációt tesz fel profilképnek. Esetleg törli az összes fotóját. Posztolja a Quimby Most múlik pontosan című számát. Lényeg, hogy valaki kérdezzen már rá, hogy mi történt, mi a baj. Ebben a stádiumban jellemző az is, hogy olyanokkal kezd el csetelni, akikkel egyébként már tíz éve nem is tartja a kapcsolatot. Nem mondja el a drámát, de rávezeti az ismerősöket, hogy érdeklődjenek.

Pasi visszajelölése

Rájön, hogy hülyeséget csinált. Törli a depressziós fotókat és a szakítós számokat, bejelöli az expasit.

Egyedülállóság jelzése

Gyorsan egyedülállónak állítja be a státuszát, hogy még csak véletlenül se a pasi tegye meg ezt a lépést először. A méltóság az méltóság, ugyebár.

Kommentelés expasihoz

Jó, ha látja mindenki, hogy nincs harag, nincs veszekedés, sőt, tök jóban vannak, barátok maradtak a szakítás után is, úgyhogy kommentelni szinte kötelező a pasihoz. A hozzászólások viszont általában kimerülnek egy-egy ironikus megjegyzésben.

Jól vagyok fotók feltöltése

Lassan elérkezik az idő arra is, hogy megmutassa mindenkinek, könnyedén túl tud lendülni ezen az egészen: ekkor jön a mosolygós, boldogságot sugárzó képek feltöltése, általában új frizurával, mélyen kivágott ruhában, végtelen outfit-sorozat keretén belül.

Egyfolytában arról posztol, hogy aznap este mekkora hatalmas bulit csap, másnap pedig, hogy mekkora hatalmas bulit csapott. Aztán újra, vetésforgóban. Közös fotókat pakol fel mindenféle pasikkal. Jellemzően semmi közük egymáshoz, de meg kell mutatnia, milyen férfiak vannak körülötte.

Jól vagyok állapot jelzése

„Erős vagyok" típusú zenék vagy óriási életbölcsességek, idézetek jelennek meg az üzenőfalon arról, hogy miért fasza egyedül lenni, mekkorát fejlődött lelkileg. Legfőképp Coelho vagy Müller Péter a nyerő választás: „Néha hajlamosak vagyunk kétségbeesni, mikor a személy, akivel törődünk, elhagy... de az az igazság, hogy ez nem a mi veszteségünk, hanem az övé, mert ő veszti el azt az embert, aki soha nem mondott volna le róla.”

Bosszantás

Felveszi a kapcsolatot azokkal a férfiakkal, akiket a pasi nem kedvelt, ezért elkoptak, és nagy, nyilvánvaló barátságot kötnek. A kommunikáció szigorúan az üzenőfalon, nyilvánosan történik, a másik fél nevének linkelésével.

Kapcsolat behazudása

Néhány héttel a szakítás után kötelező jelleggel megváltoztatja a családi állapotát egyedülállóról kapcsolatban lévőre, főleg, mert a közös ismerősöktől hallotta, hogy az ex már javában csajozik. Még csak véletlenül se a pasi tegye már ezt meg először.

Minden előlről

Regisztráció felfüggesztése. Ez egyfajta önvédelmi mechanizmus. Tudja jól, hogy teljesen kifordult önmagából, és ilyen állapotban hatalmas baromságokra képes, ezért inkább gyorsan felfüggeszti az állapotát, hogy még csak véletlenül se posztoljon valami nagyon égőt. A felfüggesztést maximum két napig bírja, aztán megint élesíti az adatlapját.