Van, aki azt mondja, puszta női megérzés vezette egy olyan felfedezésre, amiből megtudta, hogy szerelme nem hűséges hozzá. Az alábbi levél íróját Vilmának kereszteltük át, de az ő esetében a megérzéseknek csak később lett szerepe, a lavinát egy váratlan beszélgetés indította el. Mindenki története más és más, Vilmáéké például meglepően sok krízis után újra is újra beindult még egyszer. Ha ön is szívesen megírná, kitől, hogyan tudta meg, hogy szerelme rejteget valamit ön elől, kérjük, küldjön egy beszámolót a Randiblog email-címére!
„A barátommal most voltunk 2 évesek, és hát ez a két év eseményekben gazdag 2 év volt. Az egész bizalmatlansági dolog ott kezdődött, hogy amikor nagyjából fél évesek voltunk, egyszer csak szakított velem karácsony előtti este, de aztán kibékültünk, és minden ment tovább a rózsaszín felhők fölött. 1 évre rá, egy nálam 3 évvel fiatalabb lány, nevezzük Rékának, elhívott beszélgetni, mert hogy neki van valami olyan mondandója számomra, amit biztosan nagy érdeklődéssel hallgatnék végig.
Hát elmentem, és Réka mindent elmondott. Hogy karácsonykor miatta lettem kidobva, mert a barátom azok után, hogy kidobott, sietve ment el tőlem, nem haza sietett, hanem Rékához. Ők akkor már 1-2 hónapja találkozgattak, de én ezekről semmit sem tudtam. Aztán tovább folytatta, és kiderült, hogy nem csak akkor találkozgattak rendszeresen, hanem azután is, miután újra összejöttünk, tehát nagyjából hat hónapon keresztül nem csak én voltam a barátomnak. Ez akkor nagyon szíven ütött, de mivel Kata megesküdött, hogy nem történt semmi köztük, csak össze-összejárogattak beszélgetni, megbocsájtottam, vagy legalábbis próbáltam, de a bizalom teljesen elveszett. Ez december elején volt.
A szilvesztert hármasban töltöttük, a barátom, annak egyik haverja és én. Iszogattunk egy kicsit, és amikor már mindannyian jól voltunk, a kezembe akadt a barátom telefonja, és hát életemben először gondoltam, poénból belenézek egy kicsit, de úgysem fogok benne semmit találni. Hát találtam egy szép sms-t egy lánynak, nevezzük Katának, amiben azt ecsetelte a barátom Katának, hogy mennyire jó volt a múltkori találkájuk, és milyen jól érezte magát. Akkor megpróbálta kimagyarázni, és addig-addig mondogatta, hogy ez egy semmiség, hogy nem foglalkoztam vele többet.
De aztán 2 hétre rá egyedül voltam náluk, bekapcsoltam a gépét, és be volt jelentkezve Facebookra. Jött is egy levele, és gondoltam, csak annyit megnézek, hogy ki küldte, hátha sürgős. Kár volt. Kiderült, hogy a barátom napi 5-6 órákat beszélget Rékával, és nem éppen baráti témákról, és találkozókat beszélnek meg kettesben. Ekkor végkép minden bizalmam elúszott.
Amikor hazajött, elmondtam neki, hogy nem szeretném, hogy Katával beszélgessen, főleg mert olyan dolgokat is elmesél neki, amiket nekem nem. Megígérte, hogy abbahagyja, majd 2 hetente eljátszottuk ezt a szituációt 2 hónapon át. Én mindig, amikor rájöttem, hogy megint órákat beszélgetnek, megkértem, hogy hagyja abba, ő mindig megígérte, hogy abbahagyja, de sosem tartotta be. Végül írtam Katának, és nagyon barátságos volt, megértette, hogy miért nem tetszik, hogy ennyit beszélnek, találkoznak, stb., de a barátom, mikor ezt megtudta, nem az, hogy mérges volt, hanem inkább szomorú, letargiába esett, ami a kapcsolatunk végét jelentette.”