horoszkóp

7 évet vártam, megkaptam a büntetésem, megérdemeltem

2012.08.20. 15:07

Mára is van egy olvasói levelünk egy olyan történettel, ami egy szeretői viszonyt ír le. Ahogy az gyakran lenni szokott, a sztori nem hepienddel végződik, de Hajni esetében még a szokásosnál is rögösebb út vezetett el a végkifejletig. Hajni már közben is úgy érezte, hogy éppen „elrontja az életét”, és utólag főleg tisztán látja, mikor követett el hibát. Ha ön is elmesélné saját történetét, írjon a Randiblog email-címére!

Az én szeretői kapcsolatom is csak egy játéknak indult. Társkeresőn találkoztunk. Ő nem kapta meg otthon, amit szeretett volna, én éppen váltam, gondoltam, miért ne. Persze én társat kerestem, ő meg azt, amit a többi nős pasi a neten.

István már az elején közölte, hogy nem hagyja el a családját, mert neki a gyerekek a legfontosabbak az életben. Anyaként ezt megértettem, és így sem volt ellenemre a kapcsolat. A család tisztes távolságra tőlem, mert azért a drágámnak volt annyi esze, hogy messze saját kis városától intézze kis ügyeit. Én sajnos nagyon érzelmes és monogám típusként, akivel együtt vagyok, abba beleszeretek. Most is (férjem után másodszor) így történt.

Általában hetente egyszer jött hozzám, eleinte panziókban, nyáron a természet lágy ölén találkoztunk. Két év után szép lassan beilleszkedett a családomba, fiaim, szüleim nem örömmel, de elfogadták. Anyu gyakran mondta, nem jó ez így, keressek mást, de mondtam, hadd rontsam el egyedül az életem. Az első öt év úgy telt el, hogy bár egyre erősebben kötöttünk egymáshoz, soha nem sürgettem az összeköltözést. Pedig már szerettem volna. A három gyerek nőtt, a házassága egyre rosszabb lett… gondoltam, lassan el tudják fogadni a válást. Amikor felvetettem a vágyamat, István reakcióiból éreztem, hogy nem érek el sikert. Akkor egy társkereső oldalon elkezdtem igazi társat keresni. Találtam is egy hozzám illő, kedves, elvált férfit, akivel elkezdtem járni, bár Istvánt még szerettem. Ez hiba volt, azaz először a régi szerelmet felednem kellett volna. Így amikor 2 hét párhuzam után le akartam lépni a szeretői státuszból, Istvánnal közöltem az új kapcsolatomat, mily meglepő… azonnal jönni akart, könyörgött, ne hagyjam el, szeret, költözik. Második hiba, hittem neki. Robit elküldtem, és vártam a csodát.

De mindig történt valami: eltört a fia könyöke, ő volt beteg, a lánya felvételije, baleset, aztán csak szimplán az anyagiak. Megmagyarázta nekem, hogy amíg nem tud annyi pénzt keresni, amivel két családot elláthat, addig nem hagyhatja el őket. Persze ezt is megértettem. 3 gyerek nem szenvedhet hiányt csak azért, mert szülei már nem akarnak együtt élni, és bizony én is igényt tartottam volna némi támogatásra, ha velem él.  Csak nem jött össze semmi kifizetődő munka. István úgy gondolta, talán megoldás lehet külföld, hiszen beszél nyelveket és jó szakmái is vannak. A tavalyi év decemberében ment el, kezdetben egy síszállodába. Megnyugodtam, elkezdtem bízni. Már csak néhány hónap és összeszedi magát, és hozzám jön haza. Aztán tavasszal új helyre ment. Alig egy hónapja volt ott, tarkítva mindenféle betegséggel (szívizomgyulladás, stb.), amikor meghalt a nagymama. Róla annyit kell tudni, hogy nagyon kedvelte Istvánt, többször is kisegítette nagyobb pénzösszegekkel, amit most aztán az a nagy összetartó család elkezdett követelni. Természetesen a pénz nem volt meg, rosszul kezelt üzletek, rossz befektetések. A drágám kiborult, már éreztem, valami nem stimmel… alig jött, a nagymama halálakor nem nekem sírta el bánatát, pedig ha szeret, akkor rám vágyik.

Egy szép napon jött a telefon: sosem költözöm hozzád, találkoztam valakivel, szerelmes vagyok, és az sem utolsó, hogy osztrák állampolgár lehetek. Elhagyom a családom, és Téged is! PAFF...SOKK… Én 7 és fél évet vártam türelemmel. Kibetliztem évekig a nyarakat, az ünnepeket. Támogattam, segítettem, szerettem, nyugalmat biztosítottam. Most meg 1 hónapos ismeretség után lelép?

Feketén-fehéren úgy tűnik, nem szeretett. Csak magát szerette, akkor lépett le, amikor jobb helyzetbe került. Már nem érdekelte a család, hiszen én kitapostam az új nőnek az utat, már nem kellett eltávolodni a feleségtől… azaz a fejemre léptek, beletapostak a földbe, a női önérzetem oda… és megtanultam gyűlölni.

Nem mondtam el utólag sem a feleségének, hogy milyen ember a férje, pedig jól esett volna. Azaz mégsem, hisz ő nem tehetett semmiről. Nekem sem lett volna jobb. Három hónapja szenvedek, mert bár gyűlölöm és minden rosszat kívánok neki, mégis szeretem. De soha nem bocsátok meg neki, és csak reménykedem, hogy megkapja a büntetését. Én megkaptam, megérdemeltem!