Szilvia arra a történetre reagálva ragadott klaviatúrát, amiben olvasónk nappal szerelmes volt a pasijába, éjjel viszont undorodott tőle a perverz szex miatt. Szilviának perverz szex sem jutott a házasságban: a férje eleinte heti egy alkalommal volt hajlandó hozzányúlni, később pedig teljes mértékben elmaradtak az együttlétek. Magyarázat nem volt.

"Szinte még kislányként mentem férjhez, alig múltam 19 éves. A férjem előtt mindössze egy kapcsolatom volt, abban veszítettem el a szüzességem, de egy év alatt mindössze három alkalommal tudtunk együtt lenni, tehát egyáltalán nem voltam tapasztaltnak mondható, amikor Robival összeismerkedtünk. Az esküvőig távkapcsolatban éltünk, hétvégenként találkoztunk, így még akkorra sem nagyon jöttem bele a dologba, mire a lagzi után összeköltöztünk.

Egyébként lelkes voltam és gyorsan tanultam, igényeltem is a szexet, amiből minden várakozás ellenére nem igazán lett több, mint amennyi az esküvő előtt volt. Robi eleinte fáradtságra panaszkodott, és mivel valóban rengeteget dolgozott, eleinte meg sem fordult a fejemben, hogy komolyabb problémáról lehet szó. Egy év telt el így – vagyis úgy, hogy általában vasárnap megerőltette magát. Ki lehet számolni, hogy az hány alkalmat jelent egy év alatt.

Aztán egyszer csak nem nyúlt hozzám hónapokon keresztül. A magyarázat megint az volt, hogy nagyon fáradt, ennek ellenére viszont hajnalig is képes volt tévézni mellettem az ágyban. Eleinte nagyon sokszor bepróbálkoztam nála. Elmondhatatlanul rossz érzés, amikor az ember bújik a másikhoz, és csak elutasítást kap. Hogy simogatom a combját és határozottan eltolja a kezem. És innentől kezdve mindenféle teóriákat lehet gyártani: hogy megcsal. Hogy nem vagy elég jó neki az ágyban. Hogy már nem szeret. Hogy homoszexuális.

A hetedik hónap után lassanként megszűntem nőnek lenni. Már nem érdekelt a szex, nem próbálkoztam be nála, természetessé vált a menetrend, hogy mindenféle bújás, simogatás és szeretkezés nélkül alszunk el egymás mellett, mintha testvérek lennénk. Nem érdekelt a külsőm se, hiszen, míg törődtem magammal, addig sem kaptam pozitív visszajelzéseket tőle. Már megbeszélni sem akartam a problémát vele, egyszerűen nem érdekelt az egész: gyűlöltem magamat, és gyűlöltem őt is emiatt az érzés miatt.

Egy nap arra ébredtem éjjel, hogy lenémított pornófilmre maszturbál mellettem. Az a férfi, aki már lassan egy éve nem nyúlt hozzám. Ez volt az a dolog, ami betette a kaput rendesen, és közben ki is nyílt a szemem. Azt addig is tudtam, hogy komoly problémái vannak a szexben, amiről képtelen volt őszintén beszélni, de akkor jöttem rá, hogy nekem, egészséges nőnek ezt nem szabad elviselni. Érezni akartam, hogy szeretnek, hogy kellek valakinek, hogy kívánnak, hogy meg akarnak dugni, érezni akartam valakit magamban végre. Nő akartam lenni ismét.

Hogy mi volt a probléma, azóta sem tudom. Abban sem vagyok biztos, hogy ő tudja, csak azt nem értem, hogy miért fél segítséget kérni. Én már jól vagyok, igaz, hosszú hónapok kellettek ahhoz, hogy összeszedjem magam. Nem volt szükségem másik férfira ahhoz, hogy újra nőnek érezzem magam, elég volt csak távol tartani magamat olyantól, aki nem tart annak. Újra kivirultam, és már kiegyensúlyozott, boldog kapcsolatban élek valaki mással, olyannal, aki mellett hosszú idő után végre megtapasztaltam, milyen a tökéletes szexuális élet."