Az augusztusi Disney-mániás pár után megint itt van két brit, aki az esküvői ruhakölcsönző helyett a jelmezkölcsönzőbe ment a ceremónia előtt. Hogy miért, azt nem igazán sikerült megindokolniuk, azt mondták, valami olyasmit akartak, ami eltér a hagyományoktól − hát ez mindenképpen sikerült. Még egy érv volt a jelmezek mellett, hogy mindössze 15 fontba, azaz alig több, mint ötezer forintba került darabjuk. Kár, hogy nem Jeremy Scott emlékezetes 2009-es Frédi-Béni-kollekciójából választottak, ennyi szezonnal később már biztos az se került volna túl sokba.

Szóval ízléstelenek akartak lenni, de miért pont a kőkorszaki paródia-rajzfilmet pécézték ki? Erre nincs válasz, a vőlegény ezt nyilatkozta: „nem vagyunk nagy Flintstones-rajongók, csak ők is egy híres rajzfilmes szerelmespár.” Mármint nem Frédi és Béni, hanem Frédi és Vilma, az 56 éves David Alves ugyanis Frédi jelmezét vette fel az alkalomra, felesége, Linda pedig értelemszerűen Vilmának öltözött. A 20 főből álló násznép a jelek szerint a jelmezkölcsönzőbe is elkísérte őket, de több flintstonesos kosztüm már nem volt, úgyhogy a többiek batmanek meg indiánok voltak. Alvesék egyébként öt éve ismerkedtek meg, és két és fél éve járnak. Nagy-Britanniába csak néha térnek már vissza, egyébként Korfun élnek.