Flashmob-esküvőt mutattunk már jópárat, de eddig mind külföldi volt. Most végre volt egy ilyen itthon is, de persze nem pusztán jófejségből, hanem egyúttal promóciós célzattal is. Ráadásul a város közepén, a szerda esti csúcs előtti utolsó, még viszonylag nyugis napsütéses órában az Oktogonon. Annak is megvan a maga bája, ha szimpatikus turisták és guberálók között mondja ki az ember az igent, de azért reméljük, hogy ennek a párnak azért volt vagy lesz egy rendes lakodalma is.

„Te is a pezsgőért jöttél?” - kérdezte mellettem egy ráérő gimnazista a haverját az Oktogon legzsúfoltabb pontján, de nemcsak ebből volt nyilvánvaló, hogy az első magyar flashmob-esküvőből valószínűleg hiányozni fog a spontaneitás, hanem például abból is, hogy a kertévés riporterektől és operatőröktől alig lehetett elférni a járdán pár perccel a kezdés előtt. Persze mi se véletlenül jártunk arra, hanem előre tudtunk, hogy mikor és hol lesz a meglepetés.

A pezsgőre nem is kellett sokat várni, három körül egyszer csak elkezdett játszani egy szaxofonos, előkerült az az amerikai filmekből ismerős fehér, íves izé, amit a sajtóközlemény szerint úgy hívnak, hogy csókkapu, majd odaállt elé egy ceremóniamester. Mivel amerikai volt a minta, a koszorúslányok a világoskék egyendresszben feszítettek, a kezükben egy szalaggal biztosítva az utat a menyasszonynak a tülekedő tömeget visszatartva. Igaz, nem annyira a tömeg tülekedett, hanem inkább a fotósok és az operatőrök, de persze azért csak volt, aki véletlenül járt arra, és csodálkozva állt meg, nem értve, hogy mi történik. Többségük turista volt.

Megérkezett az ifjú pár, együtt, erre nem így emlékeztünk az amerikai filmekből, de ezt bizonyára a helyszín indokolta. Maga a ceremónia nem tartott sokáig, az összetartozás homokjának egy-egy kelyhét tartotta a kezében a menyasszony és a vőlegény, majd jelképesen összeöntötték a fehér és a fekete homokot egy közös kehelybe. Amint a ceremóniamester felhívta a figyelmet: a kétféle színű szemcsék most már összekeveredtek, és ha el is törik a kehely, a homokot szétválogatni soha többet nem lehet. A ceremóniamester ezután a szeretet himnuszát olvasta Szent Páltól, ami közben elment egy csapatnyi fiatalember egy sörbringán, és jó kedéllyel odakiabálták, hogy sok boldogságot kívánnak.

Mint később a ceremóniamestertől megtudtuk, itthon egyelőre nem lehet érvényesen házasságot kötni szabad téren, így a homokceremónia csak az ifjú párnak és az egybegyűlteknek szólt, mint mondjuk egy templomi esküvő. Hogy érvényes legyen a házasságkötés, még egyszer meg kell majd jelenniük az anyakönyvvezetőnél. Volt rizsszórás és csokordobás, és aztán már tényleg nem sok hiányzott az ingyenpezsgőig, csak lufikat osztottak ki az összegyűlteknek (a koszorúslányok ruhájának színével megegyező kék léggömböket), amiket három számolásra egyszerre fel kellett engedni. Kicsit aggódtunk, hogy nem lesz-e olyan renitens járókelő, aki hazaviszi a kezébe nyomott lufit a gyereknek, de nem volt, szépen elrepült az összes lufi, és aztán következett a pezsgőosztás.

Hiába, egy ilyen amerikai típusú, szakszóval álomesküvőt (kinek mi az álma) még az Oktogonra se lehet anyagi támogatás nélkül megszervezni, így a koszorúslányok, akik a ceremónia elején virágszirmokat szórtak, a ceremónia végén nekiláttak szórólapot osztogatni, hogy népszerűsítsék a céget, ami ezt az egészet megszervezte. Szóval megvolt a magyar flashmob-esküvő is, kicsit jópofa volt, kicsit céges, de a miénk. Mármint az övék.