Olyan rég mutattunk már utoljára egy jó kis hülyeesküvőt, erre most rögtön egyszerre kettő jön szembe, össze is pakoltuk a fotókat egy galériába, hogy ön mindet egyszerűen és gyorsan szemügyre vételezhesse. A képösszeállítás anyagának első felét Kínából kaptuk, ott egy csoportos esküvőre került sor a napokban, szeretik keleten az ilyesmit. Csakhogy itt nemcsak úgy általában bármilyen párok házasodtak egyszerre, hanem egy árnyjátékos társulat törpenövésű tagjai.

Hét pár jött össze Pekingben, hogy kimondják az igent. A házasulandók közül a legfiatalabb 21 éves, a legidősebb 27 éves, a legalacsonyabb 121 centi, a legmagasabb 134 centi volt, és őszintén szólva első pillantásra gyerekeknek tűnnek. Vörös szőnyegen vonultak be, pertut is ittak, sőt, némelyik vőlegény még meg is könnyezte a szertartást. Nem mindennapi esemény volt, az biztos.

A második esküvőben az a furcsaság, hogy a nem túl ifjú pár a lagzit egy közértlánc hűségakciós pontjaiból rakta össze. Britek, úgy hívják őket, hogy Mike és Maggie Davies, a férj 63 éves, menyasszonya 60, összesen 10 unokájuk van már, hiszen nem ez az első házasságuk. Mindketten egy Sainsbury’s közértben dolgoznak, ott is ismerkedtek meg (Mike volt a közvetlen főnöke Maggie-nek), így nem túl meglepő, hogy részt vesznek a szupermarket hűségakciójában, amivel levásárolható pontokat lehet gyűjteni.

Azt mondják, másfél év alatt kb. 1,7 millió forintnak megfelelő összeget költöttek saját közértjükben, mindent ott vásároltak meg, amit csak lehetett. Ebből lett 40 ezer pontjuk, ami nagyjából egy 70 ezer forintnak megfelelő összeget jelent. Ennyiből sikerült kihozniuk egy komplett lakodalmi svédasztalt, amit a szupermarket igazgatója egy tortával toldott meg, ha már úgyis meg voltak hívva a közértes kollégák az ünnepre. De legalább maga az esküvő nem bent az üzletben volt - ilyenre is mutattunk már példát.