horoszkóp

A kapcsolat megromlásának hat jele

2012.12.23. 15:52

Egy kapcsolat főszereplőjeként elég nehéz megítélni, hogy hullámvölgybe kerültünk-e csupán, vagy végérvényesen megromlott a viszony, és ki-ki maga dönti el, mennyit visel el a partnerétől. Ennek ellenére mintegy támpontokként összegyűjtöttük azokat a dolgokat, amiket kívülállóként a megromlott kapcsolat jeleként tartunk számon, vagyis, ha ön bármelyik jelet tapasztalja az alábbiak közül, jobb ha tudja: nem él harmonikus kapcsolatban, sőt.

Intolerancia, türelmetlenség

A kapcsolat alapja a másik elfogadása és elismerése, személyiségének, helyzetének, dolgainak tolerálása. A viszony megromlásának legelső jelei közé tartozik, hogy az, amit korábban a partner talán még respektált is, idegesíteni kezdi, amit régebben viccesnek talált, arra türelmetlenül reagál. "Míg szerelmes voltam, imádtam, ahogyan a barátnőm nevetett, aztán egyik pillanatról a másikra az idegeimre ment. A cuki kacagás egyik pillanatról a másikra ment át lónyerítésbe" - mondott erre példát saját tapasztalatai alapján egyik olvasónk, a 34 éves Gusztáv.

További tünete az intoleranciának a másik érdekeinek a mellőzése: a "Nem érdekel", "Azt csinálsz, amit akarsz", "Nincs kedvem hozzá" tartalmú mondatok elszaporodása, ami csak a konfliktust és a türelmetlenséget szüli. Megjelennek a "Hányszor mondjam még, hogy" kezdetű monológok.

Agresszió

Sajnos a bizonytalanság és a tehetetlenség gyakori következménye az agresszió. Itt viszont meg kell jegyezni, hogy ez nem csupán fizikai bántalmazást jelent, az agresszív viselkedésnek számos fajtája van: érzelmi erőszak, kiabálás, fenyegetőzés, a másik kigúnyolása, megalázása. Sőt, a másik postafiójának feltörése is agressziónak számít. "Expasim betegesen féltékeny volt, pedig nem is volt oka rá. Eleinte csak mindig hívogatott, hogy hol vagyok, mit csinálok, a későbbikben pedig el sem akart engedni otthonról. Soha nem ütött meg, de volt, hogy rám zárta az ajtót, a pótkulcsot pedig elvitte magával, hogy ne tudjak a barátaimmal találkozni" - mesélte a 19 éves Vanda.

Szexuális problémák

Sokan úgy tartják, nem mindegy, hogy a sok gond okozza-e a szexuális problémákat vagy fordítva, ám a végeredményt tekintve ez valójában lényegtelen: ha már nincs meg a vágy, sőt, idegesítő a másik közeledése, akkor a kapcsolat bizony az utolsókat rúgja. Természetesen mindenkinek saját maga és a saját kapcsolata a mérce, nem lehet megmondani, hogy ennyi meg ennyi szex a normális havonta, de onnantól kezdve, hogy a korábbi együttlétekhez képest huzamosabb ideig kimarad, vagy pedig tehert jelent, az már nem normális.

"Egy idő után azt vettük észre, hogy hoppá, öt hónapja nem voltunk együtt. Akkor megijedtünk, próbáltuk megmenteni ezt az egészet, volt pár hét, amikor belehúztunk rendesen, de ezek már csak ilyen nyögve nyelős dugások voltak, nem a szexuális vágy volt az alapja, hanem a kapcsolat megmentésének vágya. Három évig húztuk még utána. Nem kellett volna" - írta a 43 éves Kornél.

Kommunikáció hiánya, unalom

A korábbi, hajnalig elhúzódó éjszakai beszélgetések elmaradása teljesen normális és nem a kapcsolat megromlásának jele, az viszont igen, ha szinte teljes mértékben elmaradnak a nagy beszélgetések. A kommunikáció hiánya komoly okokra vezethető vissza: érdeklődés hiánya, vagy egyszerűen csak nem beszélik már meg a párok egymással a problémájukat. Kettesben unalmas lesz, jobb a számítógép előtt ülni, vagy más társaságában lenni. "Azt hittem, depressziós vagyok" - mesélte a 36 éves Dávid, aki azt vette észre, hogy teljesen magába zárkózott a kapcsolata alatt. "Nem volt kedvem semmihez, egyre több munkát vittem haza, ez volt a kifogás arra, hogy el tudjak vonulni a másik szobába és ne kelljen beszélgetni a feleségemmel. Aztán megismertem Lillát és rájöttem, hogy egyetlen problémám a házasságom volt. Lilla mellett már nem akartam dolgozni, és képes voltam ismét teljesen megnyílni."

Lenéző, lekezelő viselkedés

Legfőképp társaságban jönnek elő ezek a tünetek, amiket a kívülállók mindig hamarabb észrevesznek: a partnerek félbeszakítják egymás mondanivalóját, nem figyelnek oda a másikra, sőt, lenézően, lekezelően viselkednek, nevetségessé teszik párjukat. Kevesen tudják, de a másik vezetéknevén való szólítása is azt jelenti, hogy az egyik a másik fölé helyezi magát a kapcsolatban, mint egy tanár-diák vagy szülő-gyerek kapcsolatban.

Olvasónk, Flóra egyébként már volt hasonló szituációban: "Eleinte semmi probléma nem volt ezzel, de pár hónap elteltével teljesen megváltozott a viselkedése, ha a haverjaival voltunk, főleg. Folyamatosan engem égetett mindennel, és úgy kezelt, mint a klasszikus szőke picsákat. Mellette ráadásul soha nem jutottam szóhoz, mert ha engem is kérdezett valaki, akkor is ő válaszolt, mintha nem is tudnék egy értelmes mondatot se kimondani."

Testi kontaktus mellőzése

Ugyancsak feltűnő jel, ha otthon elmaradnak az érintések, egymáshoz bújások. A párokra egyébként jellemző, hogy sokáig próbálják fenntartani a nagy szerelem, tökéletes harmónia látszatát a külvilág felé, így társaságban még azok is puszilgatják egymást, akik ezt kettesben nem szokták megtenni. "Az egész nagyon szürreális volt már a vége felé: ha csak mi ketten voltunk, hozzám se ért, de még az alvásnál is megvolt a képzeletbeli határvonal az ágyban, viszont, ha a baráti társasággal voltunk, mindig odajött hozzám és nyomatékosan ölelgetni kezdett. Igazából nem vártam meg, hogy ezek a dolgok végképp elmaradjanak, elhagytam" - mesélte a 25 éves Réka.