Legutóbbi levélírónk kínjában nagyokat kacagott, amikor egy furcsa nővel került össze egy randin, a mai történet beküldője azonban kevésbé tudta poénra venni az eseményeket, amikor hasonló helyzetbe került. „Az én rémes randim szintén egy vak randi volt” - kezdi a történetet Kamilla, akinek partnere szintén egyre meghökkentőbb dolgokat mondott a randevú közepette addig, amíg végképp elviselhetetlenül kínossá nem tette a szituációt. Ha önnek is van ilyen sztorija, ne fogja vissza magát, írja meg rémálommá vált randevúját a Randiblog címére!

Egyik barátnőm tanácsára sikerült összehozni a dolgot - az ő akkori párjának egy rokona volt a randipartnerem. Eléggé ódzkodtam tőle, nem vagyok az ilyen van randik híve, de az ő unszolására belementem, még úgy is, hogy tudtam egy elvált férfiról van szó, akinek van már egy gyereke. 24 éves vagyok, az illető 36, úgy voltam vele, miért ne?! Lehet, még jól is sül el a dolog… Telefonon beszéltünk meg egy vacsorát, a hangja szimpatikus volt, viccelődtünk. Este 7-re jött értem.

Az első dolog, ami rögtön nem tetszett, hogy nem szállt ki az autóból, nem mutatkozott be. Itt már sejthettem volna, hogy a továbbiakban sem lesz ez másképp, számomra ez egy alapgesztus lett volna. Hosszas gondolkodás után kitaláltuk, hova is menjünk. Rendeltünk, ettünk, csevegtünk… Ezzel nem is lett volna gond, de egy idő után elfogytak a szokványos témák.

Nagyon sokat beszélt a fiáról, ami teljesen rendben volt, de aztán átcsapott az egész abba, hogy a volt feleségét szidta, azt ecsetelte, miként szokott vele kibabrálni. Nem tudtam szó nélkül hagyni, hogy nem igazán van ínyemre, még ha egy teljesen ismeretlen nőről is van szó, de ha azzal, aki a gyermeke anyja, így bánik, hogy bánhat a többi nővel?!

Ezután jött a pénztéma… Felvázolta, hogy a vállalkozásának mennyi a havi bevétele, ő milyen ügyesen gondolkodik, hogy bizniszelget stb. A kedvencem a „Tudod, mekkora kupac 30-40 milla?" Ez már erőteljesen kicsapta a biztosítékot nálam. Igen, fontosnak tartom, hogy egy 30 fölötti férfinak már legyen egzisztenciája, el tudjon tartani egy családot, de hogy az első randin ezzel kérkedjen… hát… Nagy nehezen átvészeltem az estét, műmosolyt erőltetve az arcomra.

Miután hazavitt, megpróbált fogdosni, terelni a témát az esetleges folytatásra, megcsókolni, elhajoltam, és kiszálltam az autóból. Megköszöntem a vacsorát, de ezek után többet nem ért el telefonon… Mondanom sem kell, hogy a barátnőmre ilyen ügyekben többet nem hallgatok."

Ön is írna?

Véleményét, hozzáfűznivalóját és főleg saját tapasztalatait vagy történetét küldje be nekünk e-mailben! A Randiblog e-mailcímén folyamatosan várjuk az üzeneteket. A levelekkel kapcsolatos leggyakoribb kérdések válaszaiért pedig ide kattintson!