Brit tudósok, vagyis inkább statisztikus-marketingesek azt állapították meg, hogy télen hajlamosabbak a leginkább az emberek hűtlenkedni, és azon belül is éppen ma, január 7-én döntenek úgy a legtöbben, hogy beszereznek egy szeretőt is állandó partnerük mellé. Mindez az IllicitEncounters.com nevű társkereső sajtóanyagából derül ki, ami egy olyan internetes szolgáltatás, amelynek segítségével tartós kapcsolatban élők kereshetnek szeretőt maguknak félrelépéshez (amint azt megírtuk, van már ilyen itthon is).

A szakértők szerint ez az ünnepek utáni periódus hajlamosítja a leginkább az embereket arra, hogy elkezdjenek kikacsingatni házasságukból vagy tartós kapcsolatukból. Ennek oka egyrészt, hogy az ünnepek alatt úgyis túl sokat van együtt mindenki a párjával, ez az időszak könnyen felszínre hozza a kapcsolat (addig) rejtett feszültségeit. Az együtt töltött ünnepek alatt könnyebb ráébredni arra, hogy a másiktól nem kapunk meg mindent, amire úgy érezzük, szükségünk van. Úgyhogy amikor eljön az új év, sokan kihasználják, hogy nincsenek már összezárva partnerükkel, és kaland után néznek.

A magyarázók szerint másik félrelépésre hajlamosító tényező egy úgynevezett szezonális érzelmi zavar, amit világosabban úgy szoktak megfogalmazni, hogy a „január a legszarabb hónap egész évben”. Azaz: elmúltak az ünnepek, vissza kell térni a szürke hétköznapokba, az ember az utolsó fityingjét is elköltötte, sokára lesz a következő szabadság, túl régóta van már hideg és sötét, és belátható időn belül ezen a téren nem is lesz érdemi változás. Sokan ezt így együtt nem nagyon tudják elviselni, depressziósan kezdik az új évet, kevesebb az energiájuk, csökken az érdeklődésük a társasági élet és a szex iránt is − ez a briteknél kb. minden ötödik emberre jellemző.

Na őnekik kell nagyon vigyázni, ha tartós kapcsolatban élnek, mert ha partnerük nem vesztette el az életkedvét az ünnepek utáni depiben, akkor könnyen lehet, hogy máshoz fordul majd egy kis kalandért, amíg párjuk azon borong, hogy mennyire elviselhetetlenek ezek a január eleji hétfők. Ennek köszönhető, hogy a félrelépéseket szervező társkeresőn télen 25%-kal nagyobb a forgalom, mint a többi évszakban, és éppen január 7-én van a csúcs, ekkor is iratkoznak fel a legtöbben kalandot keresve.