horoszkóp

90 éves férj 2,5 milláért vett 15 éves feleséget

2013.01.10. 19:39

Európából nézve horrorisztikusnak tűnő sztorit tálalt a héten a Gulf News. Szaúd-Arábia délnyugati részén azt mondta ki egy bíróság, hogy érvénytelen az a házasság, amit egy 90 éves férfi egy 15 éves lánnyal kötött. A dolog persze nem szerelem volt első látásra, hanem egy üzlet, méghozzá a lány szülei és egy olyan öregember között, aki úgy érezte, 10 évvel fiatalabb (azaz 80 éves) felesége mellé kéne neki egy 75 évvel fiatalabb (azaz 15 éves) is. Szerencsére a biznisz végülis nem jött össze.

A lány szaúdi édesapja és jemeni édesanyja abban állapodtak meg a 90 éves öreggel, hogy 15 éves lányukat egy 2,5 millió Ft-nak megfelelő összegért adják el a kérőnek, aki ezen felül még azt is vállalta nagyvonalúan, hogy fizeti a lakodalom költségeit. Magyar jogi nyelven a házasság elhálásaként is szokták emlegetni azt, amire ebben a frigyben szerencsére nem került sor, ugyanis a dínom-dánom után a menyasszony sírva bezárkózott egy szobába, és nem engedte be a férjet, aki azért már nincs abban a korban, amikor a kanosságtól rá tudná törni az ajtót 75 évvel fiatalabb mátkájára.

Illusztráció - nem ez a lány szerepel a sztoriban
Illusztráció - nem ez a lány szerepel a sztoriban

Az öregember másnap reggel hívta a lány rokonait, hogy csalogassák elő ők a szende arát. A pereputty állítólag megdöbbenve látta, hogy a lány az egész éjszakát átzokogta, és még menyasszonyi ruháját is tönkretette közben − ezek szerint addig azt gondolták, hogy a 15 éves lánynak nincsen semmi kifogása az ellen, hogy hozzáadják egy 90 éves öregemberhez. Viszont amikor megdöbbenve látták, hogy a menyasszony érthetetlen okból mennyire ellenáll a házasságnak, fogták, és hazamenekítették. A család a vőlegénnyel többet szóba sem állt.

Egészen addig, amíg az öreg magától nem jelentkezett, és követelte, hogy adják neki vissza vagy a feleségét, vagy a pénzét. A család erre azt válaszolta, hogy az előbbiről szó sem lehet, az utóbbit meg már elköltötték, így lett bírósági ügy a dologból. A pernek a múlt héten lett vége, amikor a bíróság elválasztotta a házasfeleket, viszont azt is elrendelte, hogy a család adja vissza a pénzt.

Az öreg azonban nem elégedett az ítélettel, és azt mondja, továbbviszi az ügyet egy másik fórumra, mert ő a feleségét akarja, nem pénzt, ráadásul azt gyanítja, hogy a család kezdettől fogva csak a pénzét akarta kicsalni. Nem csoda egyébként, hogy az öreget felbosszantotta az ügy, mivel másfél évvel ezelőtt már vett magának egy másik 15 éves menyasszonyt, de az is elszökött tőle egy hónap után. Mellesleg ne feledjük, hogy ma Magyarországon is üzletelnek hasonló módon lányokkal, igaz, itthon legalább illegális az ilyesmi, viszont feleség helyett prostituáltnak adják el az áldozatokat.