horoszkóp

10 kérdéssel az anyagi hűtlenség ellen

2013.01.16. 18:27

Egyszer említettük már a Randiblogban az anyagi hűtlenséget, illetve akkor, a hűtlenség 5 fajtája között felsorolva, pénzügyi hűtlenségnek tituláltuk. A témát nemcsak azért vesszük elő újra, mert az olvasóink által beküldött történetek között több olyan is volt, ami azt írta le, hogyan szólnak bele a kapcsolatokba az anyagiak, hanem azért is, mert amerikai szakértők egy listát állítottak össze arról, mit kell megbeszélni minél hamarabb ahhoz, hogy később ne legyen probléma a pénzügyekből.

Scott és Bethany Palmernek, művésznevükön a Money Couple-nek hívják ez a két pénzügyi és párkapcsolati tanácsadót, akiknek megvan az az irritáló szokása, hogy minden könyvcímük mögé, sőt még a saját nevük mögé is odatesznek egy ® vagy egy ™ jelet. De ettől még persze nem lesz teljes hülyeség, az amit mondanak, és a dolog középpontjában az pénzügyi személyiségtípusok vannak. Szerintük öt ilyen létezik, és ahhoz, hogy harmonikusan éljünk egy kapcsolatban, nemhogy a saját besorolásunkkal kell tisztában lenni, hanem partnerünkével is. Ha nem értjük meg és fogadjuk el a felállást, előbb-utóbb vérre menő viták lesznek az anyagiakról.

Az első két személyiségtípus a költekező és a spórolós típus. Nyilván túl sok magyarázatra nem szorul ez a két kategória: az elsőbe azok tartoznak, akik rögtön elshoppingolnak minden fillért, amit megkeresnek (esetleg már az előtt, hogy megkeresték volna), a másodikba azok, akik amit csak tudnak, félretesznek. Nyilván ez a két típus nem fér meg együtt túlságosan könnyen.

Ön szerint ön melyik személyiségtípusba tartozik?

  • 404
    Biztonságkereső
  • 285
    Spórolós
  • 182
    Sodródó
  • 147
    Költekező
  • 88
    Kockáztató

A harmadik a kockáztató személyiségtípus, van egy olyan érzésünk, hogy ebbe nagyon sok férfi tartozik. Mindenben üzleti vagy befektetési lehetőséget látnak, kockáztatnak, aztán vagy megtérül a befektetésük, vagy nem. Ezzel szemben viszont talán inkább nőkre jellemző a negyedik személyiségtípus, a biztonságkeresőké. Ők az izgalmak és a nagy lehetőségek szerint arra mennek, hogy biztonságban tudják, amijük van, és nyugodtan hátradőlhessenek - érzésünk szerint nincs túlságosan éles határ a kettes számú spórolós és a négyes számú biztonságkereső személyiségtípus között. Az ötödik kategória pedig a sodródóké, akinek egész egyszerűen mindegy. Nem érdekli őket a pénz különösebben, így feltehetőleg velük elég könnyű lehet egy kasszán élni.

Ez nem a pénzügyi hűtlenség, ez egy illusztráció
Ez nem a pénzügyi hűtlenség, ez egy illusztráció

Egy kapcsolat elején nem igazán szokás az anyagiakról beszélni, de Palmerék azt mondják, ez hiba. Ahelyett, hogy a másik esetleges pénzügyi hűtlenségétől reszketnénk (azaz attól tartanánk, hogy a hátunk mögött bizniszel a közös pénzzel), érdemes inkább minél előbb megbeszélni az ilyesmit, de a házasságkötés előtt valamikor mindenképpen. Ehhez a beszélgetéshez próbálnak egy húszas kérdéslistával segítséget nyújtani, a teljes eredeti lista itt található, az itthon aktuálisabb és életszerűbb témák kivonata pedig alább olvasható, 10 kérdésre leszűkítve a lényeget.

Anyagi természetű kérdések, amiket a házasságkötés előtt érdemes előre tisztázni

  • Annak idején volt-e otthon szó a pénzről a szülőkkel? Hogyan bántak a szülők a pénzzel?
  • Legyen-e közös bankszámla?
  • Legyen-e házassági szerződés?
  • Kinek mik a céljai az általa megkeresett pénzzel?
  • Saját lakás legyen a közös otthon vagy bérelt?
  • Ki mikor milyen hibákat követett el életében a pénzzel kapcsolatosan?
  • Kinek mi volt élete legdrágább luxuscikke, amit saját pénzből megvett?
  • Kit mi zavar a legjobban a pénzzel kapcsolatban?
  • Ki hogyan szokta nyilvántartani, hogy mennyit keres és mennyit, mire költ?
  • Ki hogyan készül a nyugdíjas évekre?

Önöknél is voltak már problémák?

Természetesen ezzel a témával kapcsolatban is folyamatosan várjuk olvasóink leveleit. Előfordult önnel, hogy egy kapcsolatát a pénz nehezítette meg vagy tette tönkre? Volt olyan, hogy rájött, hogy partnere az ön háta mögött üzletelt? Ha van sztorija és mesélőkedve, írjon a Randiblog email-címére!