horoszkóp

Annyira szerelmes vagyok beléd, hogy nem áll fel

2013.02.08. 12:56

A mai posztban olvasható levél írójának az Aranka álnevet választottuk. Ő nem is egy, hanem két rémálomba fordult randevúját írta le, persze mind a kettő ugyanazzal a férfival volt, mivel úgy gondolta, az első kudarc után jár még egy esély az illetőnek. Nem lőjük le a poént azzal, ha már most eláruljuk, hogy másodikra sem jött össze a dolog, pedig nagyon ígéretesen kezdődött a kapcsolat a weben. Aranka így írta le levele bevezetőjében első benyomását: „végre a sok retardált netes társkeresőből akad egy, aki a képei alapján nagyon rendben van, és szívesen is randiznék vele.”

Élőben már teljesen más volt a helyzet, amint az Aranka beszámolójából kiderül. Levélíróinktól nem várjuk el, hogy finomkodjanak, Aranka sem tette ezt, ezért ha önt zavarja a szókimondás, vagy most készüljön fel lélekben egy pár trágárabb kifejezésre, vagy kattintson máshová! Például olvasás helyett (de után is) írhat nekünk levelet a Randiblog email-címére, ha hozzászólna, vagy ha saját történetét mesélné el.

Kétnapos cseverészés után, amit egyből azzal indított, hogy találkozzunk, én is úgy gondoltam, itt az ideje a személyes találkozónak. Az esti randit megbeszéltük, majd a srác hipp-hopp eltűnt. Hmm gondoltam, ez is egy igazi kis köcsög, pont mint a képein, de mégis van benne valami különleges, művészi, ami nagyon érdekessé tette őt a számomra. Másnap, mintha mi sem történt volna már vártam , felbukkant, hogy talizzunk az este. Nem volt kedvem fölös köröket futni, tudtam, hogy nem ő az igazi, és mivel nem vagyok egy szégyenlős gyerek, gondolkodás nélkül igent mondtam a filmezésre, nála.

Összekaptam magam, szexi fehérnemű, 20 centis sarok, meg ahogy illik, elindultam azzal a tudattal, hogy pontosan tudom, mi fog történni: szex. Én legalábbis ezt hittem, de tévedtem. Mezítláb, papucsban ajtót nyitott papi, akiről messziről is látszott, hogy a képeire csak emlékeztet valahol a távoli messzeségben. Megfogadtam, hogy soha többet netes randi, ez is valami pancser a belvárosból, de ha már itt vagyok, hozzuk ki belőle a maximumot. Beszélgetni kezdtünk, lágy zene szólt, és egyre inkább kezdte felkelteni az érdeklődésemet az a különös kettősség, ami már az adatlapján is jellemezte.

Közel 6 óra beszélgetés után hozzámért, és úgy bókolt, hogy belehaltam. Nagy nehezen megcsókolt, és ott felgyorsultak a dolgok. Annyira, hogy végül feltüzelve leléptem. Szex nélkül. Azt, hogy mivel foglalkozik, a mai napig nem tudom, ugyanis nem árulta el, mondván, hogy az anyagias világ semmit sem ér, sokkal fontosabb a lelki kapcsolat két ember között. Mostanra már gyanítom, hogy igazából munkanélküli.

Visszatérve a sztorihoz, másnap nagyon izzottunk mindketten, egész napos csevely és mámor, nah, mondom, lehet, hogy mégis lesz belőle valami. Gondoltam, este átmegyek, és történjen meg, aminek meg kell történnie. Kíváncsi voltam, papi vajon az ágyban is papi-e, vagy az a tüzes kis kandúr, aki villámló szemekkel olyan nagyon beindított. Megérkeztem, majd egyenesen a DVD-zésre koncentráltam, hogy mihamarabb az ágyba kerüljünk. Olyan fél óra vadromantika után, mikor már nagyon vártam volna, hogy magamban érezzem a férfiasságát, gondoltam, rákérdek, miért is nem lépünk túl a simisumin.

Ekkor ért az első hidegzuhany: nem állt fel neki. Egészen konkrétan szerinte azért, mert annyira odavan értem, és annyira kíván, hogy egyszerűen besült, és gondoljak, amit akarok, ha lelépek, megérti. Ezzel még nem is volt probléma, mert ha igaz, akkor még édes is valahol. Aztán jött a teljes elmebaj. Szerelmet vallott, és örült, hogy végre újra „egy komoly kapcsolata kezdődik”, majd pedig engem hibáztatott a kialakult helyzetért, mondván, ha érezné, hogy szeretem, akkor biztosan működne, de legalább mondjuk simogassam már, vagy valami. Az is kiderült, hogy az előző estét azért dobta, mert kicsit beszívott, és azt sem tudta, hol van.

Gondolom, mondanom sem kell, a libidóm mínuszban, és akkor először kezdtem kicsit félni tőle az addigi szexi nézései egyszerre váltak rémisztővé, konkrétan azon gondolkoztam, vajon mikor kezd el fojtogatni. Már nagyon le akartam tiplizni, de bármikor erre tereltem a szót, teljesen kiborult, hogy „az idő csak a rabszolgáknak való”, felesleges dolog, ami őt visszazökkenti abba a rendszerbe, amit úgy utál. És hogy ha még az órát is nézegetem, teljesen kiborítom, és biztosan nem fog neki felállni. Ekkorra már ez érdekelt a legkevésbé, édesmázossá váltam, hogy mielőbb elengedjen haza.

Szépen lassan felöltöztem, ő nagy némaságba ékelt sóhajokkal nyugtázta, és mondogatta, hogy a depressziója így télen milyen rossz. Huh, mondanom sem kell, tiplit vágtam, papi papucsban, mezítláb kiengedett, és csak arra tudtam gondolni, hogy remélem, többet nem keres. Másnapra még a társkeresőről is törölte magát, nyilván a depressziója miatt. Vagy nem tudom. Ami számomra a legelkeserítőbb az egészben, az az, hogy még egy jót dugni sem sikerült, nemhogy bármi komolykodásba kezdeni.

De volt folytatása a sztorinak. Előkerült, és elmondta, hogy az ágyát már kétszer kellett idén megjavíttatnia, annyi nőt megdugott rajta, és ha egy kis faszszopó ribanc lennék, engem is nagyon megdugott volna, de mivel belémhabarodott, gondolta, velem inkább romantikázna egyet. De ha tudta volna, hogy nekem a szex ennyire fontos, és nem nézegettem volna az órát, meg mondogattam volna, hogy mennem kell, akkor bizony felállt volna neki, és − idézem „úgy megdugott volna, hogy utána 7 nyelven beszélt volna a puncim”. Mondtam neki, hogy „na ez már valami”, mindenkinek jár egy második esély, hát lássuk, mennyire lesz fogékony a puncikám a nyelvtanulásra. Következő este ismét tali, üveg bor és a teljes katasztrófa.

Áthívtam most magamhoz, megérkezett, és a bor, csoki mellől elővett a szatyrából egy papucsot. Igen, papucsot. Mert hogy ő úgy gondolta, hogy itt alszik. Én már tudtam, hogy nem fog, de még nem akartam kiábrándítani. Borozgatni kezdtünk, majd pedig ismét elővette az éjszakába zúgó mély sóhajait. Kezdte felhúzni az agyam azzal, hogy úgy sóhajtozott, mint akinek elvitték az összes bárányát. Nem mert hozzámérni sem, majd összeesküvés-elméletekkel jött, akármikor megszólalt a telefonom, majd pedig amikor céloztam rá, hogy lassan mehetne, teljesen kiakadt és köpködni kezdett, hogy én már megint csak az idővel jövök, és nem értem már meg, hogy akkor nem fog neki felállni?

Elegánsan megkértem, hogy érje el a 15 perc múlva induló vonatot, amire felháborodva ordibálni kezdett velem, és közölte, hogy nekem nincs önkritikám, viszont kettős személyiségem annál inkább. Állt az ajtóban papucsban, és itta tovább a bort. Csúnyákat nézett, majd nyugtázta, hogy én is csak egy pszichiátriai eset vagyok, mint minden más netes társkereső csaj. Aztán felvette a zokniját és a cipőjét, nagy nehezen elindult, de még a kapuból visszafordulva közölte, nézzek tükörbe és szégyelljem magam, amiért ilyen tapló bunkó vagyok, hogy az éjszaka közepén kibaszom a lakásból. Én derűsen mosolyogtam rajta, mást nem mertem, becsuktam a kaput és besétáltam. Ő meg a kilences vonattal jött, a tízessel meg ment. Talán mégsem jár mindenkinek második esély.