A gazdag nőből és fiatal férfiból álló párok történetei valahogy mindig rosszul végződnek, igaz, általában az a végkimenetele az ilyen sztoriknak, hogy kiderül, hogy a férfi csak megpróbálta kicsalni szegény, hiszékeny nő pénzét. A brit Helen Hart és Adam Cope szerelme azonban meglepő fordulattal zárult, miután a 44 éves asszony lepleződött le 20 éves pasija előtt: kiderült egyrészt, hogy házas, másrészt, hogy igazából nem is dúsgazdag, csak a munkahelyéről sikkasztott pénzből tartotta fent a látszatot.

A történetet a The Sun tálalta, azt írják, a valóban jómódú üzletasszonynak kinéző, vonzó nő egy Truro nevű kisvárosban élt Anglia délnyugati csücskében, itt látta meg a jóképű, kockhahasú fiatalembert a helyi konditeremben 2011-ben. Kikereste a Facebookon, és elhívta egy randira a nála majdnem negyedszázaddal fiatalabb, azaz húsz éves kissrácot. Persze nem azt mondta, hogy férjnél van és titkárnőként dolgozik, hanem milliomos igazgatónőként mutatkozott be. Cope így nyilatkozott utólag: „nagyon jól nézett ki a profilképein, ahhoz képest, hogy 44 éves. Éppen nem volt barátnőm. Az én koromban ki ne akarna összejönni egy gazdag, gyönyörű, idősebb nővel?

Az első randijukat egy pubban ejtették meg, ide Hart egy Porschéval érkezett. A második találkára vitt egy Breitling karórát ajándékba a srácnak, de még egy hónap telt el, mire egy előkelő londoni hotelben először volt szex. És jöttek továbbra is csőstül az ajándékok: egy iPad, egy iMac, többszázezer forint értékű ruhadarabok elegáns üzletekből. De még bőkezűbben bánt az asszony az ígéretekkel: azt mondta, hogy vesz majd egy Lamborghinit is Cope-nak, meg saját üzletet és lakást is. Ezek nem váltak valósággá, viszont a srác egy ismerőse azt állította, látta Hartot a férjével. Cope úgy tudta, hogy már elváltak, még mindig nem gyanakodott.

Csak akkor tudta meg, hogy igazából mi a helyzet a nővel, amikor kopogott az ajtaján a rendőrség és letartóztatták, mivel ő kapta az ajándékokat, amiket az asszony úgy szerzett be, hogy a munkahelyéről összesen kb. 170 millió forintnak megfelelő összeget sikkasztott a cég könyvelésébe belenyúlva. Természetesen végül kettejük közül csak Hartnak kellett börtönbe vonulnia a történtek miatt – Cope-ot, mivel bebizonyosodott, hogy nem tudott az ajándékok eredetéről, elengedték, miután visszaszolgáltatott mindent, amit csak tudott.