A mai posztban két olyan kutatásról lesz szó, amiknek nincs különösebb köze egymáshoz, attól eltekintve, hogy mindkettőt a Psychology Today ismertette, és hogy természetesen mindkettő a csajozás-párkapcsolatok témájához kapcsolódik. Az elsőből az a tanulság, hogy nagyobb sikerrel lehet leszólítani nőket, amikor süt a nap, a másodikból pedig az, hogy azokkal a nőkkel sokkal nehezebb harmonikus kapcsolatot kialakítani, akik nem elég magabiztosak, vagy egyenesen utálják a saját testüket.

Az időjárásos kutatás a Social Influence nevű folyóiratban jelent meg, és az egy francia kutató nevéhez, bizonyos Nicolas Guéguenhez kapcsolódik. Ő felkért öt vonzónak ítélt férfit, hogy szólítgasson le az utcán vadidegen nőket, és jegyzetelje szorgosan a körülményeket és az eredményeket. A csajozós kísérletet mindig olyan napon végezték, amikor a hőmérséklet 18 és 22 fok között volt és nem esett az eső, és ezeken a napokon is csak reggel 9 és délután 1 óra között.

A kísérlet abból állt, hogy a férfiaknak oda kellett mennie az utcán szembejövő nőkhöz ezzel a szöveggel: „helló, a nevem Antoine. Csak azt szeretném mondani, hogy szerintem nagyon jól nézel ki. Munkába kell mennem most délután, és arra gondoltam, nem adnád-e meg a telefonszámodat. Később felhívhatnálak és megihatnák együtt valamit.”

Ezek után a kísérlet természetesen azt vizsgálta, hogy az adott nő hogyan reagál: megadja-e a telefonszámát vagy sem. Amikor ez kiderült, a kísérletet végző férfi még megkérdezte a nő életkorát, és azt is feljegyezte, hogy éppen sütött-e a nap, amikor a minibeszélgetés lezajlott.

Az nem túl meglepő, hogy a fiatalabb nők nagyobb eséllyel adták meg a számukat, de az is bebizonyosodott, hogy a csajozásnak a napsütés kedvez. Borult (de nem esős) időben a nők 13,9%-a volt vevő a férfi közeledésére, míg derült időben 22,4% reagált pozitívan. Itt a tavasz, jön a jó idő, ezek szerint érdemes kihasználni a napsütéses órákat csajozásra, mert a fény a nőket is jobb kedvre hangolja.

Persze sajnos vannak olyan nők, akiknek nem elég egy kis napsütés ahhoz, hogy jobban érezzék magukat, mert meg vannak győződve arról, hogy nem vonzóak, és ezért utálják saját testüket. Velük foglalkozik a második kutatás, amit az Old Diminion University tudósai végeztek el Thomas Cash vezetésével. Akit csak egy kicsit is érdekel a téma, az jól tudja, hogy a negatív testkép mennyi bajhoz vezet, ezek közül a táplálkozási zavarokról van a legtöbb szó (anorexiáról, bulimiáról). De most azt is megvizsgálták, a negatív testkép milyen hatással van az ember szerelmi életére, és ehhez az egyetem 228 diákjával töltettek ki egy kérdőívet.

A kérdések többek között azt is firtatták, hogy a válaszadó mennyire van megelégedve egyes testrészeivel (arcával, lábaival), illetve testsúlyával, de párkapcsolati témák is előkerültek. A kettő összevetéséből az derült ki, hogy minél elégedetlenebb egy nő a megjelenésével, annál inkább fél az intimitástól. Azaz minél csúnyábbnak gondolja magát egy nő, annál nehezebb számára közel kerülni valakihez egy kapcsolatban, sőt, az adatok azt is alátámasztották, hogy ráadásul annál inkább fontosnak tartja az adott nő a külsőt. Nyilván a szép nők mondják azt, hogy a külső nem számít, az önmagukkal elégedetlen hölgyek viszont hajlamosak túlhangsúlyozni saját rondaságukat, és közben kapcsolataikat is ellehetetlenítik.

A dologban a különösen érdekes az, hogy ez az összefüggés csak a nőkre jellemző – a férfiaknál nem találtak kapcsolatot a negatív testkép és az intimitástól való félelem között, pedig természetesen a férfiak között is van olyan, aki elégedetlen a külsejével, de ők ennek ellenére mégsem rettegnek (annyira) az intimitástól.

Valószínűleg nem kell mondani, de a kutatók azért megmagyarázzák, hogy mi ennek a legkézenfekvőbb oka. Rengeteg kutatás bizonyította már, hogy a nőkre sokkal nagyobb nyomást gyakorol a társadalom a külső tekintetében. Megszámlálhatatlan módon sulykolja azt az élet a nőkbe (de a férfiakba nem), hogy az értékük a külsejüktől függ, és erre sokan azzal reagálnak, hogy megutálják saját testüket, mert az szerintük nem üti meg az elvárt mércét. Ennek következtében kapcsolataikban is gyanakvóak lesznek a férfiakkal szemben, mert feltételezni fogják, hogy a férfiak ugyanezt gondolják róluk, és folyamatosan hátsó szándékot sejtenek minden mögött és az elutasítást várják. A kutatás szerint a saját külsejükkel elégedetlen nők ezért intenzívebben keresik a hibákat partnerükben is, és kevésbé bíznak meg bennük – így pedig nem egyszerű hosszú távon egy egészséges kapcsolatot fenntartani.