„Ma olvastam a Velveten az A nők tönkreteszik magukat a kiskutya típusú férfiakkal cikket” – kezdi üzenetét mai levélírónk, Gábor, és rögtön elnézést is kér, mert nem igazán friss a poszt, amire reagál. Természetesen nincs miért bocsánatot kérnie, hiszen attól még, hogy az utóbbi hetekben nem foglalkoztunk vele, a téma továbbra is aktuális, sajnos Gábornak különösen az: „velem ez a helyzet már megtörtént” – írja.

Persze nem saját magát tartja kiskutya típusúnak, hanem a barátnője találkozott össze egy ilyen férfival. Nem sok jó sült ki a dologból, de a részleteket nem lőjük le előre, érdemes értük végigolvasni Gábor beszámolóját (Gábort persze igazából máshogy hívják, de a nevén kívül mást szokásunk szerint nem változtattunk meg a történetében). Ha ön is szívesen mesélne, akár ehhez a témához kapcsolódva, akár valami másról, írjon a Randiblog email-címére!

„A nyáron megismerkedtem egy lánnyal, aki most már az exem. Minden tökéletesen alakult, amíg a kiskutya fel nem bukkant. Pedig a megismerkedésünk se volt ám minden napi a mai világban. Nyáron alkalmi munkásként dolgozunk a kukoricaföldön, addig soha nem találkoztunk, de ott az első pillanattól kezdve éreztük, hogy ez nem csak barátság lesz, hanem annál sokkal több és szebb. Tehát a kukoricaföldön ismerkedtem meg a párommal, ezt azért nem sok korombeli mondhatja el magáról (24 éves vagyok).

Akkor jöttek a gondok, amikor a kiskutya felbukkant. Ekkor már hat hónapja voltam együtt a párommal, ez a hat hónap alatt egy-két fészbuk-üzeneten kívül semmi nem volt a kiskutyával, mert annak volt barátnője. A barátnő elhagyta, és gondolom, egyedül maradt, így újra felmelegítette az addig halvány barátságot. Először ugye csak beszélgettek fészbukon, barátnőm nekem mesélte, hogy mi van a "barátjával" (mintha annyira érdekelt volna, inkább csak idegesített, mert tudtam, hogy ebből jó nem lesz, ha így megy tovább). Kedvesem, drágám és hasonló szavakat mondogattak egymásnak, és ezt még meg is mutatta nekem barátnőm, hogy elhiggyem, tényleg csak barátok. Ezen természetesen felhúztam magam, milyen jogon mond egy "barát" ilyet annak, akit én mindennél jobban szeretek. Ekkor még én voltam a rossz, aki nem érti meg, hogy ők csak "barátok". De úgy voltam vele, amíg csak beszélgetnek, olyan nagy baj nem lehet.

De pár hét múlva már találkozni akartak. Kiskutya nem egy városban lakik velünk. Mondtam a barátnőmnek, hogy nem nagyon tetszik a dolog, mert én fiú-lány barátságban nem hiszek, egy szinten vonzódni kell a másikhoz, hogy ilyen szavakat írjanak egymáshoz. De hát ugye belementem, mert ugye szerettem, és ha ő ezt szeretné, akkor legyen. Azt hittem, hogy akkor most elég lesz nekik ez a találka egy pár hónapra. De tévedtem, mert két hét múlva újra találkozni akartak. Ez már kezdett gyanús lenni, de csak belementem. A találka után pedig feszült és ingerült volt a barátnőm velem. De minden áron azzal nyugtatott, hogy nem volt semmi, csak fáradt. Persze, hogy nem hittem el neki, érzi azt az ember, ha valami nem jó.

De bíztam benne, hogy nagy baj nincs. Nem csalt meg, csak érzelmileg kavarta fel a kiskutya. De kiskutya nem adta fel, nyomult tovább. Koncertre hívta barátnőmet, és olyat talált ki, hogy barátnőm elmegy hozzá egy hétvégére. Ez már betette a kaput nálam. Veszekedtünk is jó kiadósat, és a vége az lett, hogy én megfojtom őt. És nem engedem, hogy azt csinálja, amit akar. Megjegyzem, azt csinálhatta, amit akart, ez az utolsó két kiskutyás akció, ami már nekem sok volt. Ezek után folyamatosan ez a feszültség megmaradt, kiskutya egyre kedvesebb lett neki.

A vége az lett, hogy szakított velem a párom. Alibikifogásokat keresve. Amiket nem is hittem el neki, mert tudtam én, hogy itt a kiskutya miatt van minden. Szakítás után egy párszor még találkoztunk, és ezeknél a találkozásoknál ő feszült és ideges volt, ha megöleltem, akkor pedig majdnem elsírta magát. Kérdeztem, hogy ha szeret, akkor miért nem vagyunk együtt. Azt a választ kaptam, hogy nem tudja, mit akar. Persze, hogy nem tudja, mert kiskutya teli beszélte a fejét, és most ő jobban érdekli, mint én, aki mindent megtett érte.

A bizonytalanság eltartott két hétig, amikor már nem bírtam tovább, és elmondtam neki, hogy itt minden a kiskutya miatt van, ha beismeri magának, ha nem, és mondvacsinált indokkal hagy el engem. Erre a válasza a következő volt, soha többet nem beszél velem. Gondolom, azért reagált így, mert nekem volt igazam, és ezért most haragszik rám és szóba se áll velem. Majd elmúlik ez szerintem, vagy ha nem, akkor se baj. Csak az a nagy probléma az egészben, hogy kiskutya nem tudja neki azt a biztonságot és szeretetet nyújtani, amit tőlem megkapott. Erre később úgyis rá fog jönni, csak kérdés, hogy ekkor ezt be meri-e magának is ismerni, és én szeretném-e még ekkor, hogy legyen köztünk újra valami.

A tanulság ebből az, hogy a kiskutyákra nagyon vigyázni kell, mert bármikor tönkre tehetnek egy tökéletesen működő kapcsolatot. Köszönöm, ha elolvassa a levelem, és elnézést, hogy csak fél év múlva reagálok, de most kerültem ilyen helyzetbe sajnos.”