Ezen a két egyetemen lehet a legjobban csajozni

Szeretjük, ha olvasóink dicsérnek minket. Vince így kezdte a levelét: „szoktam olvasni a blogot és rendkívül jól szórakozom rajta, igazi kikapcsolódás tud lenni munka mellett. Bár bevallom, sokszor hitetlenkedve olvasom azt a sok picsogást, amit a „művelt, okos, talpraesett” fiúk-lányok egyaránt levágnak”. Még jobban szeretjük viszont, ha a levélíró valami érdekeset is ír, és Vince ezt is megtette, ezért olvasható alább üzenetének többi része is, amelyben kifejti, mely egyetemek melyik két karán a legjobb a terep a csajozáshoz.

A témát egyébként Benedek álnevű olvasónk kezdte meg még márciusban az egyetemista lányok kategorizálásával, és szintén ehhez kapcsolódik a mai második levél is, ami Vince írása alatt olvasható. A második szerző a Bíborka álnevet kapta, és ő igen frappánsan vág vissza: az első posztot kiegészíti az egyetemista fiúk (és nem egyetemista férfiak) hasonló, de 3+3-as beosztású kategorizálásával. Ha ön is hozzászólna, ha véleménye vagy saját története van, kérjük, írja meg gondolatait a Randiblog email-címére!

Vince

„Olvasva Benedek levelét elfogott az együttérzés, ugyanis egy évvel ezelőtt pontosan ugyanebben a szituációban voltam. Én is 24 voltam, és rendelkeztem a Benedek által felsorolt képességekkel (tanulás, munka, sport, hobbik, műveltség, háziasság, intelligencia bla-bla-bla) nem dohányzom, nem drogozom, és berúgni se szoktam.

Nyilvánvaló, hogy az ember ilyen párt is szeretne maga mellé, akivel megértik egymást, tudnak rendesen beszélgetni, van közös hobbi stb. Kiegészítve azzal a fontos tényezővel, amit szexualitásnak hívnak, mert hiába van ott a tökéletes csaj, ha egy szúrós deszka az ágyban. Akkor bizony keresni kell egy másikat aki tényleg tökéletes.

Mint Benedek is leírta, sajnos ez elég reménytelen, alapvetően egyet kell értenem az általa ismertetett 2 egyetemista típussal és a hozzájuk kapcsolódó problémákkal, DE léteznek olyan lányok, akik a 2 típus között helyezkednek el (elég furán hangzik az okos ribanc vagy a dögös könyvmoly, de tényleg ilyesmiről van szó), és valóban alkalmasak párkapcsolatra. Én már egy éve megtaláltam a számomra tökéletes párt, és köszönjük szépen, boldogok vagyunk.

A dolog titka, hogy jó helyen kell keresni. Persze nem biztos recept, és sajnos lehet, Benedeknek pont nem fog beválni, de egy próbát mindig megér a dolog. Ami az én előnyöm, hogy 6 vagy 7 éve táncolok mindenfélét, salsázom már 3 éve, és ahogy ti is leírtátok, ez az egyik legjobb ismerkedési forma. Egyrészt az órákon is nagyon sok a párváltás, másfelől bulikban is nagyon könnyű ismerkedni. A táncos lányok (már aki több éve csinálja) megtanulják használni a testüket, magabiztosabbak, tudják, hogyan kell szexisnek lenni, és mi pasik bizony erre bukunk. Persze táncos lányok körében egy fokkal több a 2. típus (könnyűvérű), de akad egykét 1. típus is, na, velük már lehet párkapcsolatot kezdeni.

A másik, amit javasolni tudok, ha Benedeknek semmi kedve táncolni, az az, hogy milyen egyetemista lányok körében keresgéljen. Én személy szerint csak ajánlani tudom a gyógytornász lányokat. Tanulnak, értelmesek, de nem kis doktornénik, akik könyv fölött töltik a félévet, majd zh-k után ribancra isszák magukat. Ismerik az emberi testet, tudnak masszírozni, és a saját testükkel is foglalkoznak (szerintem nem kell részletezni, hogy ezek milyen előnnyel járnak). Emellett tudom még ajánlani a tájépítész kart is, ha esetleg Benedek jobban vonzódik a természet felé. Ők is intelligensek, de nem minden szabadidejükben rajzolnak (mint mondjuk az építészek), meglepően sok köztük a helyes csaj és kreatívak, ami szintén fontos.”

Bíborka

„Elolvastam Benedek levelét, az egyetemista lányok 2 típusáról, és kifejezetten morcos lettem az általánosítások miatt. Hát, összeszedtem a tapasztalataimat, és most nem kevesebb, mint az általam felfedezni vélt 6 típusú egyetemista pasival szeretnék neki válaszolni. Remélem tanulságos lesz.

Dióhéjban rólam: épp a Benedek által említett életkorsávba eső lány vagyok (21 év), harmadéves egyetemistaként tengetem napjaim a fővárosban egy nehéz, komoly szakon, a külsőm átlagos, igyekszem mindig csinos lenni, szeretek eljárni ide-oda, vicces vagyok, és mindenről megvan a véleményem. Először is nézzük a saját egyetememen előforduló srácokat:

1. A kisfiú

Valahol leragadt a gimi szintjén, általában otthon lakik a szüleivel (ez még önmagában nem lenne gond), viszont képtelen együtt érezni velem, vagy legalábbis beleélnie magát abba, hogy én viszont albérletben háztartást vezetek, bevásárolok, mosok, főzök, takarítok, míg ő azon nyavalyog, hogy az anyukája rossz fajta szalámit rakott a szendvicsébe. Mivel még sosem volt szüksége semennyi önállóságra, leragadt egy 16 éves szintjén, és a kapcsolatokban is így viselkedik. Csajozó „módszere” kimerül a piszkálásban és a primitív viccelődésben, az udvarlás szót még hírből sem ismeri. A legtöbb lány viszont egyenrangú partnert keres, nem pedig egy gyereket, akit először meg kell nevelni.

2. Az ambiciózus

Okos, céltudatos, ami nagyon jó, de – egoista, „ki, ha nem én?” típus, borzasztóan versenymániás, minden tárgyból első akar lenni, és finom lekezeléssel viseltet azok iránt, akik nála rosszabbul teljesítenek. Nem könyvmoly, eljár ide-oda, de a kocsmában is csak a szakirodalomról és a tanultakról tud beszélni, színházat-mozit évek óta nem látott belülről. Már a diplomázás előtt meglesz a fix melóhelye, ahol tárt karokkal, jó fizetéssel várják, de ez egy párkapcsolathoz édeskevés.

3. A stréber

Azt hiszem, nem kell bemutatnom, minden előadáson első sorban ül, ottmarad beszélgetni a tanárokkal, folyton egy rakás könyvet cipel magával, buliban még sosem volt, meztelen nőt pedig csak a Playboyban látott. Sőt, még flörtölni se próbált soha. Ha nő kerül a közelébe, vagy nem is vizualizálja, hogy az ellenkező nem képviselője (hisz ő nem randizik), vagy dadogva, pirulva a lehető leggyorsabban távozik. Nem kell magyaráznom, hogy miért nem egy potenciális lehetőség.

Ezek miatt az ember igyekszik az egyetemen kívül keresgélni, mert hiába nehéz a suli, kevés a szabadidő, az ember eljár koncertre, buliba, kávézóba, hátha belebotlik egy normális srácba. Hát, én eddig ezzel a három típussal (vagy ezek keverékével) találkoztam:

1. Akinek csak a szex kell

Bulikban lehet velük összefutni, lehet 20 éves vagy akár 26, középkategóriás, nagyon sármos, vagy akár kifejezetten csúnya, egyetemista vagy szakmunkás, csak meg akarja dönteni a csajokat. Még akkor is, ha egész este csak beszélgettek és táncoltok (se csók, se taperolás, se egyéb), előbb-utóbb kilyukad a „Gyere fel hozzám!” mondathoz, amit mikor visszautasítasz, halálosan meg van sértődve, mert hát mivel van melled, nem csadort viselsz és szórakozóhelyen vagy, tuti, hogy meg akarod magad dugatni. Persze, mivel kikosarazod, rögtön rád süti, hogy ribanc vagy, ha meg véletlenül mégiscsak elmennél vele, akkor azért leszel ribanc a szemében. Köszi, tényleg. 
Megjegyzem, ennek az alfaja a macsó, aki egyszer csalódott egy nőben, azóta pedig minden nőt alapból kurvának tekint, akik maximum a szexre jók.

2. Akinek kapuzárási pánikja van

25-30 év közötti pasik, akikben egy a közös – meg akarnak állapodni, hosszú távú kapcsolaton és családalapításon törik a fejüket. Mikor megismered, először borzasztóan örülsz, hogy végre egy komoly pasi. Aztán kiderül, hogy a kapcsolatot borzasztó kétségbeesetten keresik, a biztató jelek után (szóba állsz vele, sőt, talán randiztok is egyszer), eláraszt hívásokkal, üzenetekkel, rögtön szerelmes beléd, és ajnároz, de hamar rájössz, ez sajnos nem a kifejezett személyednek szól, hanem annak, hogy nő vagy. Ráadásul az első hónap után ez is lecseng, és úgy viselkedik, mintha 20 éve házasok lennétek, és a kisujját sem hajlandó mozdítani a kapcsolat működése érdekében. Miután szétmentek, alig pár hétre rá már újabb hölgybe szerelmes, aki szintén rövid időn belül menekülőre fogja a dolgot.

3. Akinek lelki problémái vannak

Most hagyták el, vagy már régóta szingli, vagy talán még sose jött neki össze semmi tartósan. Folyton siránkozik, hogy ő milyen szerencsétlen, ő milyen egyedül van, ő csak szeretni akar valakit. Ha egy lány kicsit már kedvesebb vele, kicsit több időt tölt vele, vagy csak többször nevet a viccein, azt hiszi, hogy akar tőle valamit, és ezután pióca módjára üldözi a ragaszkodásával. Ha véletlenül mégiscsak összejön neki egy randi, minden lelki fájdalmát és kiábrándultságát a női nemben a lányra zúdítja, majd őt pedig éteri szintekbe emeli. Nagyon kedves, nagyon sajnálatraméltó, és nagyon szánalmas.

Valljuk be, egyik srác se olyan a hat közül, akivel az ember huzamosabb ideig szeretne (vagy egyáltalán tudna…) kapcsolatot fenntartani. Ha mégis sikerül belebotlani egy normális pasiba, aki kedves, értelmes, humoros, nem anyuci-kicsi-fia, és még csak nem is lelkibeteg, akkor biztos, hogy az életben nem hívna el téged randira, mert lusta kezdeményezni, vagy egyenesen elvárja, hogy a lány teperjen. Ennyire meg van tartásom, hogy az első lépést a férfi tegye meg. Nem többet, nem kevesebbet, de azt a bűvös találkozóra hívást ő ejtse már meg. Utána meg kettőn áll a vásár, de ezt az egyet elvárom. Vagyis várnám. Azokat a pasikat pedig már meg se említem, akik amúgy párkapcsolatban élnek, ne adj Isten nősek, és úgy akarják felszedni az embert egy kis mellékesnek. Megalázó, szánalmas, és ami a legrosszabb: annyi az elkeseredett szingli csaj, hogy sokszor még működik is nekik. És a szüleim még csodálkoznak, hogy miért nincs senkim.

Summa summárum: a normális pasi ritka, mint a fehér holló. A tolerancia, a kompromisszumkészség, és az együttérzés pedig még inkább ritka tulajdonságok a férfinemnél. Jó tanácsom sajnos senkinek sincs, én is csak abban bízom, hogyha nem adom fel az elveimet és a személyiségemet, egyszer csak belebotlok valakibe, akivel még működni is fognak a dolgok.”