Egy korábbi posztunkban a 44 éves Lee Romain mindenféle érvekkel állt elő, hogy mitől is jó dolog nős pasikat elcsábítani. Úgy gondoltuk, hogy még mielőtt női olvasóink innentől kezdve a gyűrűs férfiakra specializálódnak, összeírjuk az ellenérveket is. Íme hát öt ok, amiért érdemes elkerülni a családos embereket.

1. Hazudnak

Ritka az olyan házasság, ahol a kapcsolat nyitott, a félredugás engedélyezett és mindezt őszintén megbeszélik egymással a párok. A legtöbb félrelépés hazugsága épül, ami egy ép lelkületű nő (a szerető) számára egy idő után nem hogy nem vonzó, de taszító is tud lenni. Csak egy vak szerelmes nem ismeri fel annak a férfinak a valódi jellemét, aki hónapokon, akár éveken keresztül is képes hazudni a feleségének, sőt, a másik nőt is hazugságra veszi rá. Mindemellett pedig bizton állítja, szeretőjével teljesen őszinte. A naivak be is veszik a dumát.

2. Ők osztják be az időt

Mivel családos ember, jobb esetben csak az otthoni kötelezettségek letudása mellett tud időt szakítani a szeretőjére. A nő egy idő után azt veszi észre, hogy az egész élete várakozásból áll: arra vár, hogy a férfinak mikor jut rá ideje. Ehhez mérten alakítja az életét, próbál minden határidőt betartani, míg a pasi, ha mondjuk a felesége hirtelen lebetegszik, egyik pillanatról a másik pillanatra bármikor lemondhatja a találkozót.

3. Kötött helyszínek

Nincsen tehát se közös karácsony, se közös hétvége, de ha a nős férfinak mégis jut hosszabb ideje a szeretőjére, akkor bizony az legtöbbször a nő lakásán történik. A lebukás veszélye miatt ugyanis nem mozdulhatnak ki abban a városban, ahol ismerik őket, nem sétálhatnak kézen fogva, és ha mégis beülnek egy nyilvános helyre, egymáshoz sem nyúlhatnak, hogy a vacsorát simán rá lehessen fogni egy üzleti tárgyalásra, ha úgy hozza a balszerencse.

4. Egy család mehet tönkre, ha kiderül

A legtöbb esetben azok a férfiak lépnek félre, akiknek a házasságában már van gyerek. (A statisztika ráadásul azt bizonyítja, hogy a megcsalásra hajlamos pasik leginkább akkor szednek fel valakit, ha a feleségük terhes.) A nő állítja, hogy nem akarja a családot tönkre tenni, éppen emiatt cinkostársa a férfinak, bújkál és hazudik, ha kell, de a pasit nem is kell szándékosan lebuktatni ahhoz, hogy kiderüljön az egész. Innentől kezdve a szeretők előszeretettel próbálják mosni a kezeiket, hogy ők ezt nem akarták, nem állt szándékukban sem elszedni a férfit a feleségtől, de ez sokkal gázosabb duma, mint beismerni az ellenkezőjét.

5. Nem fog elválni

És hogy miért nehéz beismerni az ellenkezőjét? Mert a szerető valahol tisztában van azzal, hogy a férfi úgysem fogja elhagyni miatta a családját. Ezért úton-útfélen azt hangoztatja, neki ez így kényelmes, minden felelősség nélkül, miközben titkon reméli, hogy egyszer többre is tartják majd, mint szeretőnek. Az igazság viszont az, hogy státuszával mindenek előtt saját magát értékeli le, a pasik pedig fürdenek a helyzetben, és eszük ágában sincs bármin is változtatni. Főleg, ha a feleség mellett egy másik nőt is bármikor megkaphatnak.