„Olvasva a lányok leveleit, én talán kicsit durvábban estem pofára” – írta nekünk Ida levele bevezetőjében. Természetesen megint a mindenféle előzmény nélkül egyszer csak lelépő férfiakról van szó, és a jelenség annyira általános, hogy rögtön egy másik levélíró sztoriját is mellé tudjuk tenni mindannak, amiről Ida beszámol. Ráadásul a második sztori nem is egy sztori, hanem három. Íróját Herminának kereszteltük át, és ő három különböző nációt próbált ki eddig, de úgy tűnik, a világ bármely tájáról is érkezzen egy férfi, úgy tartja a legegyszerűbbnek a szakítást, ha hirtelen, egy szó nélkül lelép. Olvassa végig a két levelet, és ha van véleménye, hozzáfűznivalója, vagy saját sztorija, kérjük, írjon ön is a Randiblog email-címére!
Ida
„30 éves vagyok, tavaly nyáron történt a nagy találkozás egy fesztiválon. A srác nem tetszett, nem is érdekelt, nem is ilyen céllal voltam ott. De tepert. Olyan szinten, ami félelmet is keltett bennem. Többször elmenekültem előle. Nagy dumás volt, az a tipikus így elsőre. Fesztivál után hazaértem, és este már ott volt a jelölés a közösségi oldalamon. Gondoltam, elfér a sok ismerős között. És elkezdődött. Kitartóan írogatott minden este. Egyre többet írtunk munka után. Órákig képesek voltunk beszélni éjszaka. Nagyon sok közös dolgot fedeztünk fel egymásban. 1 hónap után találkoztunk. Nagyon kedves és figyelmes volt, elkezdődött valami mélyebb kapcsolat. Ahogy haladt az idő, megismertem a családját. Nagyon megszerettem őket. Tündéri, jólelkű, szeretetre méltó emberek. Én még sokszor feltettem magamnak a kérdést, hogy mit keresek én mellette. Nem, ő nem lehet a párom. A történethez hozzátartozik, hogy nem egy szőke herceg típus külsőre, de a személyisége nagyon is vonzó. Művelt, értelmiségi, és jó volt vele lenni, így maradtam. Aztán szép lassan beleszerettem. Szóba jött az esküvő, gyerekek, hol és miből élünk majd meg. Én sosem erőszakoskodtam ebben a témában. Nem mondogattam, vagy utalgattam rá, hogy el kéne vennie, vagy hasonló női húzások. Az ő ötlete volt minden, meg is döbbentem, hogy viszonylag rövid idő után ilyen komoly döntéseket hoz meg. A barátainak is az mondogatta, milyen jó, hogy találkoztunk, és hogy boldog és el akar venni. Én ekkor már nagyon örültem, hiszen én is ezt éreztem már. Együtt töltöttünk születésnapokat, karácsonyt.
És jött a szilveszter. Hirtelen minden megváltozott. Hideg lett, került. Próbáltam azzal magyarázni, hogy fáradt, biztos csak nyűgös. Kiderült, nem. Időt kért, megkapta. 2 hétre rá felhívott és közölte a tényt, nem szeret, soha nem is szeretett. Összetörtem, úgy, mint még soha. Fogalmam nem volt, mi lesz ezután. Minden porcikámban úgy éreztem, őt nekem teremtették. Kegyetlen húzás volt, tőle és a sorstól is. Eltelt 3 hónap azóta. Még mindig fáj, és értetlenül állok a dolog előtt. Aki nem szeret, miért jelenti be a családnak az eljegyzést? Miért hazudik hónapokon át mindenkinek és talán saját magának is?
Azóta felkerestem egy Atyát. Új szempontokat mutatott meg a dologgal kapcsolatban. Most igyekszem megbékélni a dologgal, bár tudom, hosszú még az út. Nem kívánok a volt páromnak rosszat. Még mindig szeretem, de nem biztos, hogy valaha látom újra. Hálás vagyok a sorsnak, hogy megismerhettem és tanulhattam a történtekből. Csak remélni merem, hogy túl leszek rajta, és lesz erőm elviselni, ha megtudom, hogy boldogan él egy másik lánnyal. A többi már csak rajtam múlik, nem igaz?”
Hermina
„Nekem 2 éven keresztül sikerült folyamatosan olyan pasikba belebotlanom, akik úgy érezték, a válasz nélküli felszívódás a legegyszerűbb módja a szakításnak. Sőt igazából még magát a szakítás tényét sem közölték vele. Ebből egészen pontosan három példányt sikerült begyűjtenem, 3 különböző nációból és kultúrából. Londonban élek, így sikerült ilyen színesre a paletta.
Egy csúnya nagy szakítás és életem megfeneklése után döntöttem úgy, hogy székhelyemet Londonba teszem át, fél évig nem volt senki a láthatáron, nem is voltam készen rá. Aztán egyszer csak sikerült összefutni egy olyan fiúval, aki az első pillanatban megdobogtatta a szívemet, egy lakótárs kollégája, munkahelyen találkoztam vele, a lakótárssal szórakozni indultunk, miután végzett, de hát az a srác, te jó ég, még párszor találtam indokot arra, hogy odamehessek, és egyszer szerencsém volt, megint összefutottunk, nem is kerülgette tovább a srác a forró kását, megkérdezte, cserélhetnénk-e számot, és esetleg meghatnánk valahol valamikor valamit… Köpni-nyelni nem tudtam, de később csak sikerült egyeztetni egy randit. Onnantól kezdve amikor csak lehetett, találkoztunk, elég sokat lógtunk együtt, úgy éreztem, minden rendben van, teljesen normálisnak tűnt, meg hát szerelmesnek, én meg abszolút belezúgtam. Körülbelül 6 hét után jutottunk el addig, hogy feljött hozzám, ami valóban nem egy túl hosszú időintervallum, de talán nem is annyira rövid… A lényeg, hogy utána soha többet nem hallottam róla, a szívem szakadt bele…
Utána megint hosszú csönd, a hátam közepére sem kívántam még egy csalódást, újabb fél évre rá egy baráti társasággal a városban történt esten sikerült összegabalyodnom a következő úriemberrel. Lánybuli volt, egyből kiszúrtuk őt, egyedül sörözgetett, meccset nézett, magas volt, sármos, jóképű, igazi macsó, én meg körül voltam véve egy csomó jó nővel, legalábbis én úgy gondoltam, mindannyian szebbek és csinosabbak nálam. Egy óra múlva a társaságomtól kissé elszakadva beszélgettünk Mr. Macsóval. 30-as pasas, az a határozott fajta, én, a 22 éves kis csitri, rendesen bedőltem neki. 2-3 hete randiztunk, amikor meghívtam egy baráti összejövetelre nálam, a csajok mind imádták, esküszöm, iszonyat jó pasiról beszélünk, az a fajta, akinek a hasfalán sajtot lehet reszelni, állati szexi mosolya van, és képes bárkiről lebeszélni a bugyit, humoros, intelligens… azt hittem, ő a főnyeremény. Aznap éjszaka megkérdezte, mi lenne, ha nem menne haza. Én meg belementem… Másnap kiderült, hogy ő pár nap múlva nyaralni utazik 3 hétre, de hát majd utána találkozunk… Nem találkoztunk.
A harmadik sztori egy pár hónapra rá kezdődött, úgy alakult, hogy költözni kellett a házból, ahol laktunk, így ingatlanügynökséghez fordultam, egyszerűbbnek tűnt. Hát és az ingatlanügynök... úgy éreztem, a város összes lakását meg szeretném nézni, mielőtt döntök. Valóban megnéztünk egy párat, ebből kifolyólag együtt töltöttünk egy egész napot, másnap este már együtt cidereztünk egy temzeparti pubban… Próbáltam magam nem beleélni a dologba, az előző csalódás még mindig fájt. Pár hét múlva már hiába kerestem, csak egy SMS-t kaptam, bocsi, a meló elveszi minden időmet, majd hívlak. Hát lakást sem tőle béreltem végül, hála a jó égnek, különben a mai napig beszélnünk kéne ennek kapcsán.
Az első fiú arab, egyiptomi, a második londoni születésű venezuelai szülőktől, ergo számomra dél-amerikai az akcentusát leszámítva mindenben, a harmadik fiú pedig orosz… A férfiak mind egyformák, bárhonnan is jönnek.
Fél évvel az utolsó fiú után megismerkedtem a mostani párommal, két hónapja tart a dolog, randizgatunk, jól érezzük magunkat, szépen lassan komolyodik is köztünk a dolog, az első pár hét után érezte a bizalmatlanságomat, megkérdezte, mi a baj, elmeséltem neki a fenti sztorit, azt mondta, sosem tenne ilyet, szépen lassan megismerem, és rájövök, hogy tényleg… Ő nem. Ő az Államokból költözött Londonba, fekete, 10 évvel idősebb nálam, ami számomra pont ideális, én 23, ő 33, igazi gentleman, minden újra és újra bebizonyítja, hogy az. A napokban találkozott édesanyámmal, szimpatikusak egymásnak hála az égnek, én meg teljesen belehabarodtam a fickóba…