A furaesküvős hülyehírek olyan gyakoriak újabban, hogy egyszerre hármat szoktunk belőlük posztolni, hogy ne foglalják annyira a helyet. A mai poszt is egy ilyen gyűjtemény, igaz, a három hírből az első csak úgy néz ki, mintha esküvőről szólna, igazából szó sincs lakodalomról, egy sportversenyről annál inkább. Viszont talán önt is sikerül még jobban felcsigáznunk azzal, ha előre eláruljuk, hogy a három sztoriban összesen csak egy vőlegény van öt menyasszonnyal szemben. Na de nézzük a híreket szép sorjában, időben visszafelé haladva, azaz a legfrissebbnél kezdve.

A poszt tetején található minigaléria egy már házasságot kötött pár fotót tartalmazza. Sophie McCorry-Day és Toby McCorry 28, illetve 33 évesek, és a Londonban vasárnap tartandó maratonfutásra készülnek – igen, mind a ketten menyasszonyi ruhában. Az esküvőjük még szeptemberben volt, és a menyasszony úgy döntött, újra fogja hasznosítani menyasszonyi ruháját, vagy legalábbis abból az alsószoknyát. Nagy hagyománya van ugyanis az arafuttatásnak, illetve konkrétan a menyasszonyi ruhás maratonfutásnak is: meg van szabva például, hogy a fátyolnak és az uszálynak legalább milyen hosszúnak kell lennie. A világrekordot tavaly döntötte meg valaki, ezért McCorryéknak most 3 óra 41 percnél gyorsabban kéne lefutniuk a vasárnapi maratont, hogy bekerüljenek a Guinnessbe. A férj menyasszonyi ruháját egyébként egy turkálóban vették, és már a verseny előtt bőszen fényképezkedtek, mert akciójukkal a Vöröskereszt számára próbálnak pénzt gyűjteni.

A második pár szintén brit, nekik viszont tényleg most áprilisban volt az esküvőjük, méghozzá Londonban. Sokan próbálnak valami különleges járművet szerezni, amivel a házasságkötés után a lakodalom helyszínére tudnak vonulni: lehet az egy elegáns autó vagy mondjuk akár egy hintó. Eliot Maunder és Emily Drabek (28, illetve 25 évesek) ehelyett ellenkező előjellel túloztak: ők úgy döntöttek, hogy luxuskocsi helyett jó lesz nekik a metró is. De azért nem csak úgy beszálltak egy pont arra járó szerelvénybe, hanem előre szóltak a BKV helyi megfelelőjének. A megkeresésre a londoni metró üzemeltetői külön esküvői kocsit illesztettek bele a szerelvénybe, hogy a frissen házasodott Maunder és Drabek, valamint 32 vendégük elegánsan metrózhasson tova esküvőjük helyszínéről, a Baker Streettől a Charing Crossig.

A harmadik esküvő még márciusban volt, a Twitteren tette közzé az egyik érdekelt, aztán a New York Times szúrta ki a posztot kicsit később, és csinált belőle világszenzációt az alábbi, frenetikusan jópofa képpel együtt. Ez a huszonéves japán leszbikus pár ugyanis úgy döntött, hogy a tokiói Disneylandben fog összeházasodni – így is tettek. Koyuki és Hiroko esküvője az első melegesküvő volt ebben az intézményben, de a mellékelt fotóról egyértelmű, hogy Miki és Minnie egér nagyon örültek, hogy ott lehettek. Igaz, a készületekkor megkérték a hölgyeket, hogy egyikük legyen kedves szmokingban esküdni, hogy kevésbé botránkoztassák meg a vidámparkozó nagyközönséget, de Koyuki és Hiroko erre nemet mondtak: mind a ketten ragaszkodtak a menyasszonyi ruhához. Disneyland végülis beadta a derekát, és jól tette, mert a lakodalom rendben lezajlott. Igaz viszont, hogy a ceremónia jogilag érvénytelen volt, mivel Japán hivatalosan nem engedélyezte még a melegházasságot.