Egy DDB nevű amerikai marketingcég készített egy kutatást lánykérés-jegygyűrű-stb. témakörben, és a kedvező eredményből általánosságban azt a következtetést lehet levonni, hogy az esküvőzést a mániáig túllihegők kisebbségben vannak. Igen, szerencsére még Amerikában is normálisan áll hozzá az emberek zöme ezekhez a kérdésekhez, és igen, még a nők is. A Huffington Postnál talált legfontosabb adatokat alább foglaljuk össze.

A lánykérés elsősorban arról az elhatározásról szól, hogy két ember úgy dönt, hogy megpróbálják együtt, szeretetben leélni az életüket, nem pedig az ékszervásárlásról. Ki gondolta volna, hogy ezzel még Amerikában is egyet ért a többség? Sőt, ráadásul a hölgyek között vannak többen azok, akik szerint teljesen mindegy, hogy van-e gyűrű lánykéréskor: csak 27%-uk mondta azt, hogy elvárják, hogy egy kérő várjon a lánykéréssel addig, amíg ki bír fizetni egy tisztességes jegygyűrűt. A férfiaknak már 45%-a ért ezzel egyet, de még így is többségben vannak azok, akik úgy gondolják, hogy a lánykéréshez alapvetően szerelem kell, a gyűrű opcionális.

És ha van is gyűrű, a hölgyek többségének teljesen mindegy, hogy milyen: 61%-uk mondta azt, hogy bármilyen gyűrűnek örülnének. 32% viszont azt mondta, hogy megmondanák a vőlegénynek, ha nem tetszik a gyűrű. Ez kicsit durván hangzik, de a jelek szerint egyáltalán nem az, mert a férfiak túlnyomó többsége, 78%-a kifejezetten szeretné tudni, hogy az általa kiválasztott jegygyűrű tetszik-e a nőnek vagy sem.

Magyarországon sem ismeretlen az a hagyomány, hogy egy férfi először engedélyt kér a lány apjától a lánykéréshez, de Amerikában a férfiak 48%-a mondta azt, hogy először leendő apósának áldását kérné ki a közelgő házasságkötéshez. Még akkor is, ha ez az engedélykérés már úgyis csak formális, és a nők többsége nem is várja el. Pontosabban csak 39% várja el, hogy vőlegénye először az édesapával beszéljen, és csak azután ereszkedjen térdre a gyűrűvel a kezében.

Érdekes kérdés, hogy mi legyen a férfitól kapott jegygyűrű sorsa abban a szomorú esetben, ha a jegyben járók mégsem házasodnak össze, hanem szakítanak. Az amerikai nők háromnegyede (76%-a) úgy érzi, ilyen esetben visszaadná a gyűrűt exvőlegényének, de ezt csak a férfiak fele (53%-a) várja el, a többiek szakítás után sem kérnék vissza a gyűrűt, ha már egyszer odaadták. És különben is, mihez kezdhetnének egy meghiúsult házasságra emlékeztető női gyűrűvel? (Eladhatnák, nyilván.)

A lakodalom napja sem olyan fontos a nők többségének, mint az olyanoknak, akik mappával várják a nagy napot. A hölgyek 19%-a mondja azt, hogy kislánykorától kezdve fantáziált arról, hogy milyen lesz a jegygyűrűje, 25%-a arról is, hogy milyen lesz az esküvője. A felmérés azt írja, hogy „csak” 10% lenne hajlandó kölcsönt felvenni a gyönyörű lakodalom finanszírozása érdekében, ami nekünk azért kicsit soknak tűnik ahhoz képest, hogy hitelre esküdni mennyire katasztrofális ötletnek tűnik. Aztán a házaséletet rögtön negatívban kezdik? Nem hangzik túl jól, de ezek szerint minden tizedik amerikai nőt nem zavarná.

Ez mondjuk összhangban is van az utolsó adattal: a nők 20%-a gondolja úgy, hogy egy menyasszony bármit megcsinálhat az esküvője napján. Ezek szerint a 20% fele ezt úgy érti, hogy akár el is adósodhat, ha éppen ahhoz van kedve. Mindenesetre a férfiak között kicsivel többen vannak, akik ilyen megengedőek, 25% engedne meg bármit a menyasszonynak, de persze ez még mindig egyértelmű kisebbség.