horoszkóp

Négy tipp éjszaka találkozó pároknak

2013.08.23. 18:25

Budapesten nem áll meg az élet éjszaka sem, a programajánlók tele vannak jobbnál jobb ötletekkel azok számára, akik párjukkal mondjuk este tíz után tudnak csak találkozni. A szórakozóhelyek, vendéglátóhelyek, fürdők viszont cseppet sem olcsó megoldások, nem beszélve arról, hogy hétköznap a legtöbben dolgoznak másnap, így korán kelnek, lehetőségük és energiájuk sincs kimozdulni.

Az sem jó megoldás viszont, ha a késői időpontban találkozók csak a szexre és az alvásra fektetik ilyenkor a hangsúlyt, vagy akik már régebb óta járnak és együtt is élnek esetleg, minden napra betesznek egy-egy filmet időelütésnek és csendben nézik. A kommunikáció ilyen esetekben elmarad, egy idő után megszűnik, a kapcsolat pedig veszélybe kerülhet.

Most olyan olvasóinktól kértünk használható tippeket, akik hasonló helyzetben vannak/voltak, vagyis egy hosszú munkanap után találkoznak csak párjukkal, amikor már mindketten fáradtak, ezzel szemben érdemi időtöltésre vágynak egymással. Nem akartunk nagy dolgokat hallani, csak olyanokat, amik szinte bárki részéről megvalósíthatóak akár ma este is, és amik után egyik fél sem érzi elhanyagolva magát.

Ha önnek is vannak ötletei, ne tartsa vissza, ossza meg velünk a Randiblog email-címén!

Közös felolvasás

"Mi most azt találtuk ki, hogy közösen fogjuk olvasni a Venyigeszú és a planktont, minden este felváltva olvasunk fel egymásnak belőle tíz oldalt. Tegnap én olvastam, ma a fiúm jön és így tovább" – mesélte az egyetemista Réka, akinek barátja a legtöbbször késő este esik be hozzá. "Tök jó lenne, ha így közösen tudnánk könyveket elolvasni, mert én mindig az érdemi programokat hiányolom, ha a fiúm későn jön át, ez viszont ideális, mert érdemi, összebújós, viszont nem tart sok ideig, és időben le tudunk feküdni."

Online kvízjátékok

A kétgyerekes Kittiéknél az jelenti a legfőbb problémát, hogy mire ágyba kerülnek a gyerekek, mindketten hulla fáradtak, így amellett, hogy a kicsik mellett lehetőségük sincs kimozdulni egyelőre, kedvük se nagyon lenne. "Eleinte filmeket néztünk együtt, de ezt egyikünk sem tartotta ideális időtöltésnek, főleg, hogy tíz perc után inkább bealudtunk, és hát ezt eljátszani nap mint nap elég gáz. Mostanában viszont rákattantunk az online logikai és/vagy kvízjátékokra. Fürdés után bedőlünk egymás mellé az ágyba, és akár egy-két óráig is elszórakozunk a tableten ilyenekkel, hol röhögve, hol bosszankodva."

Kutyasétáltatás

"Azt mondják, a kutya szocializálja az embert, nos, ebben teljesen egyetértek, ráadásul egy kis kedvenc nemcsak új ismerősöket szerez, hanem a már meglévő kapcsolatot is ápolja, így történt ez a mi esetünkben is" – mondta Tamara. "Pasim rendszerint este tíz után esik haza, és egy idő után, míg Lord nem volt meg, csak befeküdtünk az ágyba, ő laptopozott és meg tévéztem, ami szerintem egy idő után rá is mehetett volna a kapcsolatunkra. Amióta viszont Lord velünk van, az utolsó sétáltatást mindig akkorra időzítem, mire a barátom megjön. Nem kis távot teszünk meg a paneldzsungelban, játszunk a kutyával és átbeszéljük közben az egész napot. Így, mire ágyba kerülünk, nincs meg bennünk a rossz érzés, hogy szinte nem is váltottunk egymással pár szót se."

Közös vacsorakészítés

Rita szerint a legtöbb pár ott rontja el dolgot, hogy mire a férfi hazaér, már kész a vacsora. Pedig a kommunikáció szempontjából is sokkal hasznosabb, ha a kaját közösen készítik el, sőt, mindenképp az asztalnál fogyasztják el, és nem tévénézés közben. "Mi azt csináljuk, hogy hazafelé jövet kitaláljuk a buszon, mi legyen a vacsora. A hozzávalókat megvesszük a lakásunk alatti közértben, és otthon egyből neki is látunk a sütésnek/főzésnek, vagy épp csak a kenyér megpakolásának. Közben kibeszéljük, kivel mi történt, mi nyomja a szívünket, két uborka felszeletelése közben pedig rácsapunk a másik seggére vagy csókolózunk. A vacsit nem visszük be a hálószobába a tévé elé, azt is a konyhában esszük meg, hogy még kajálás közben is tudjunk dumálgatni. Ezek után jöhet még egy közös fürdőzés is, majd egy jó kis szex, és senki nem sértődik meg, ha onnantól kezdve laptopon megy a netezés, míg be nem ájulunk."