horoszkóp

Hímsoviniszta írás: a jutalom maga a nő

2013.10.08. 16:32

Előrebocsátom, hogy most egy hímsoviniszta írás következik. No nem azért, mert hímsoviniszta vagyok, hanem azért, mert az utóbbi időben az alábbiakat tapasztaltam, 30+ egyedülálló férfiként. A téma pedig, hogy mit várhat el egy nő a férfitől. És most apróbb szemelvények következnek férfiszemszögből” – Koppány álnevű olvasónk remek bevezetővel kezdi levelét, ami mellé különösebben sok felkonf már nem is kell. Egyedül arra a posztra szeretnénk emlékeztetni olvasóinkat, amelyiknek a címe az volt, hogy A nők, akiket nem lehet munkába küldeni. Ha elolvasta az alábbi levelet, érdemes ezt a korábbit is elolvasnia, aztán pedig, ha szólásra inspiráltunk, írjon nekünk ön is, kapcsolódjon be a beszélgetésbe a saját véleményével vagy tapasztalataival! A Randiblog email-címén folyamatosan várjuk a leveleket.

Az első alany, egy barátnőm, aki hasonló korú és jó ideje egyedül van, mivel semelyik „bepróbálkozó” pasi sem elég jó neki. A profilján mindig olyan jellegű „életbölcsességek” olvashatók, hogy „ha egy nő szeret egy férfit, azt csak egy pasi ronthatja el”, „egy pasi a pokolba is utánad kell menjen”, „mi nők hisztizünk, de egy pasi így kell, hogy elfogadjon minket”, stb.

Legutóbb elmesélte, hogy volt egy srác, akivel megbeszélt egy randit, majd közben meggondolta magát és inkább nem ment el. Rákérdeztem, hogy ugye a „jelöltnek” is szólt, hogy mégsem megy el, de teljesen természetesen mondta, hogy nem. Megkérdeztem, hogy nem gondolja-e furcsának, hogy a „megnyilvánulásai alapján” ő „mindent” elvár egy pasitól, miközben még arra sem méltatja, hogy legalább egy „bocs, nem vagy esetem” SMS-t írjon neki a lemondott randi előtt. Szerinte azonban ez nem probléma, a pasinak ezt mind meg kell tennie és el kell viselnie, azért hogy vele lehessen. Megkérdeztem, hogy mit gondolsz, te mit adsz ezért cserébe? A válasz: azt, hogy a férfi velem lehet. „Keresztkérdésnek” még feltettem a végén, hogy mit szólna ahhoz, ha egy férfi nem menne el egy randira és erről nem szólna. Erre azt válaszolta, hogy ez nagyon bunkó viselkedés, de a férfiak ilyenek...

A második hölggyel egy kiruccanást beszéltünk meg, ehhez egyeztetni kellett, hogy hol fussunk össze. A város két végén lakunk, ő gyalog jött, én kocsival. Javasoltam A helyet, mire ő mondott B-t. A és B között kevesebb, mint 10 perc séta a különbség, míg kocsival (a város adottságai miatt) B nehezen és csak kerülővel közelíthető meg tőlem. Mondtam, hogy rendben, leteszem a kocsit A helyen, az nekem egyszerűbb, és onnan továbbmenni is könnyen tudunk és lesétálok elé B helyre, aztán a kocsi felé majd beszélgetünk is egy kicsit. Természetesen ez nem volt jó, ő nem sétál annyit, ha már van kocsim, menjek érte. Mondtam neki, hogy ne haragudjon már, elkocsikázunk nagyjából 5000 Ft-ot, ami neki semmibe se kerül, ezért igazán gyalogolhatnánk együtt(!) plusz 10 percet. Ez nem jó. Mivel nekem van kocsim, igazán érte mehetek, nem áll nekem semmiből. Ekkor kicsit mérges lettem és udvariasan megkérdeztem, hogy úgy gondolja, hogy mivel én kocsival vagyok, ezért nekem őt fuvaroznom „kell”? Nem tudunk egy kicsit sétálni azért, hogy nekem egyszerűbb legyen? Válasz: nem, neki A helyre menni hosszú idő. Mérgemben felvetettem, hogy rendben, akkor megyek B helyre, de nem kocsival, hanem tömegközlekedéssel, és majd onnan megyünk gyalog. Természetesen ez így nem volt jó, akkor ne is találkozzunk, mert ő nem fog várni, amíg odabuszozom.

A harmadik hölgy egy érdekes történetet mesélt. Tudni kell, hogy a hölgy és a(z akkori) párja éveken keresztül jártak motorozni a férfi motorjával. Mesélte, hogy a baráti köréből 2 barátnőjét elvitte a párja karácsony/születésnap alkalomból egy pár napos külföldi útra, majd felhozta az akkori párjának, hogy őt miért nem viszi sehova. Megkérdeztem tőle, hogy valaha végiggondoltad, hogy mennyit motoroztatok együtt? Azt mondta, hogy az normális és nem érti, hogy ezen felül a párja miért nem viszi el külföldre. Mondtam neki, hogy nem gondolod, hogy anyagilag ez kicsit túlzás a sok ezer km motorozás mellé? A szalag itt már „beragadt” és csak azt hajtogatta, hogy de az ő barátnőit elvitték nyaralni.

A tanulság? Az nincs, inkább csak egy üzenet a hölgyeknek. Férfiként én úgy gondolom, hogy egy kapcsolatban annyit szabad elvárni a másik féltől, amennyit mi beleteszünk és ez mindkét félre vonatkozik, legyen szó erőfeszítésről, kedvességről, anyagiakról, bármiről. A fenti példák azt mutatják, hogy egyes hölgyek magától értetődőnek veszik, hogy a férfi „mindent” bele kell, hogy tegyen a kapcsolatba, és ezért a jutalom maga a nő anélkül, hogy neki bármit is tennie kellene. Ezek után pedig csodálkoznak, sőt egyenesen felháborodnak, ha 2 hónap múlva faképnél hagyják őket, mondván, hogy semmi sem elég jó és egyoldalú a kapcsolat. Nem gondolom, hogy a férfi vagy akár a nő oldaláról is feladat lenne a másik fél maximális kiszolgálása. Egy kapcsolatban egymásért vagyunk és ezt nem úgy kell értelmezni, hogy kizárólag a másik van értünk!”Válasszon sablont