Vannak olyan menyasszonyok, akik direkt pár számmal kisebb esküvői ruhát választanak maguknak, hogy muszáj legyen lefogyniuk a lakodalomig. A mai posztban bemutatott brit nő, Kristy Thomson nem egészen így volt vele, de majdnem. A Callander nevű településen, Skóciában élő, 26 éves hölgy egészségtelen ételeken nőtt fel, és pár kilóval egy mázsa felett volt, amikor barátja, Lindsay McEwan megkérte a kezét. Thomson igent mondott, de az esküvő pontos időpontját nem volt hajlandó kitűzni, azt mondta, nem akar kövéren férjhez menni, előbb le kell fogynia. Vőlegénye türelmesen várt, végülis 7 év kellett ahhoz, hogy a menyasszony 73 kilóra fogyjon – így már végre megvolt az esküvő.

Thomson több fogyókúrát is kipróbált az idők során, de nem volt elég akaratereje. Így nyilatkozott: „az összes diétát kipróbáltam, de amikor sóvárogni kezdtem valami étel után, annyi volt az egésznek. Lindsay türelmes volt, és hét évig minden évben ugyanazon a napon újra megkérte a kezemet.” A türelem rózsát termett, Thomson ráadásul már nem is pincérnőként dolgozik egy hotelben (ahol ráadásul étel vette körül egész nap), hanem egy gyógyszertár alkalmazza dietetikusként. Fogyókúrája annyira jól sikerült, hogy amikor az áprilisban Amerikából megrendelt ruha júniusban megérkezett, már túl nagynak bizonyult, Thomson továbbra is fogy. A ruhából be kellett vetetni az esküvőre, amit most szeptemberben tartottak.

A nászút is emlékezetes marad az ifjú párnak, illetve főleg Thomsonnak. Máltára mentek el újdonsült férjével, és a feleség ekkor vett magának életében először bikinit, és a nászúton mert életében először bikiniben kimenni egy strandra. Korábban a repülőkön is biztonságiöv-hosszabbítót kellett kérnie, mert a rendes öv nem érte körbe, most már erre sem volt szükség. A férj is elégedett felesége külsejével: „fantasztikus, ahogy Kristy átalakult, annyira jól néz most ki. Minden évben megkértem, hogy tűzzük már ki az időpontot, de mindig azt mondta, hogy „idén nem”. De türelmes tudtam maradni, mert szeretem, és mindenképpen megérte várni. Az esküvő remekül sikerült, és Kristy fantasztikusan nézett ki a menyasszonyi ruhában.”