Furcsa, de alapvetően roppant szimpatikus ötlete támadt egy brit menyasszonynak: egy órával az igen kimondása után hajnyírót adott újdonsült férje kezébe, aki fogta, és tökkopaszra levágta felesége haját. A hölgyet Roxy Fallának hívják, 31 éves, a vőlegény pedig Mick Greaves, ő 30. Az akciót nem csak úgy heppből vállalták be, nem is egy furcsa divatot szeretne bevezetni a kopasz menyasszony, hanem a cél a rákkutatás segítése. Videó fent, részletek és fotók alább.

Hogy Greavesék akciója pontosan hogyan ad konkrét segítséget a rák elleni küzdelemhez, az a sajtóanyagból nem derül ki – mindenesetre módszertől függetlenül ezer font, azaz kb. 350 ezer forint már így is összejött. Az viszont biztosan trend, hogy egyre több nő akkor is büszkén vállalja betegségét, ha a chemoterápia miatt kihullik a haja. Nem Roxy Greaves a világ első kopasz menyasszonya: emlékezetes, hogy a fiatalon elhunyt brit realitysztár, Jade Goody is haj nélkül ment férjhez halála előtt pár hónappal. Ebben a mostani sztoriban persze az a nagy különbség, hogy a kopasz asszony ezúttal teljesen egészséges – a rák elleni küzdelem azért szívügye Greaveséknek, mert mindketten ennek a betegségnek a következtében vesztették el nagyszüleiket.

A menyasszony, aki egyébként két tizenéves gyermek édesanyja, már 16 éves korában eldöntötte, hogy egyszer leborotválja majd haját a rák elleni küzdelem tiszteletére, de akkor még nem tudta, hogy mikor, csak azt találta ki, hogy egy emlékezetes napon nyiratkozik majd meg. „Már régóta gondolkoztam rajta, aztán idén azt mondtam magamban, hogy na jó, az esküvőm napján fogom megcsinálni” – nyilatkozta Roxy Falla (illetve most már Greaves). A Sheffiledben még szeptember végén tartott esküvőn 80 ember gyűlt össze, és a lakodalomban az egész násznép végigszurkolta, ahogy megkopasztják a menyasszonyt. A férj ragaszkodott hozzá, hogy a munkát ő szeretné legalább elkezdeni, és az első csíkot tényleg ő nyírta le, de kéznél volt egy profi fodrász is, és a nagyját ő fejezte be, mivel ő sokkal gyorsabban dolgozott.

Mick azt mondja, jobban tetszettem neki hosszú hajjal, de így is, úgy is szépnek talál, és azt csinálok, amit akarok” – foglalta össze vőlegénye véleményét a menyasszony, emlékeztetve arra a viszonylag sokszor felmerülő problémakörre, hogy egy férj beleszólhat-e felesége frizurájába. Mick Greavesnek végülis volt valamennyi beleszólása: azt ő szabta meg feltételként, hogy a hajnyírásra az igen kimondása után kerüljön sor. Ezek szerint szerelme eredetileg úgy tervezte a dolgot, hogy kopaszon köt házasságot, de férjének sikerült őt erről lebeszélnie.