horoszkóp

Két férfi, aki rosszul kérdezett az első randin

2013.10.18. 15:35

Folyamatosan várjuk a Randiblog email-címére a rémálommá vált randikról szóló történeteket – hiszen a legjobban más hibáiból lehet megtanulni, hogy az ember hogyan (ne) viselkedjen egy randevún. Alább két női olvasónk levelét adjuk közre, akik egymástól teljesen függetlenül írtak, de van egy közös dolog a történeteikben: mindketten olyan férfiakkal akadtak össze, akiknek nagyon furcsa kérdéseik voltak az első randin. A két levélíró (alább természetesen álnéven szerepelnek) közül az elsőnek sikerült poénra venni a dolgot, és most már csak nevet az egészen, de a második hölgy azt írja, hogy a könnyeit nyelve távozott a randevúról. A héten már idéztünk egy férfitól, akinek nőkkel lett pár rossz tapasztalata találkaszervezés során, most akkor nézzük, mitől szenvednek a nők!

shutterstock 93088387
Fotó: Shutterstock

Hedvig

Barátnőm unszolására küldöm be a történetemet (ha kínos randiról van szó, mindig rajtam röhögünk...)  Kb. 15-16 éves lehettem, amikor az egyik barátnőmnél eltöltöttem pár napot a falujukban a nyári szünet alatt. Megismerkedtem a családjával, nagyon kedves, egyszerű emberek. Egyik délután átugrott az unokabátyja, akit amint megláttam, rögtön megtetszett. Mivel a szimpátia kölcsönös volt, elhívott randizni. Éltem a lehetőséggel, elmentünk a faluban sétálni. Ahogy beszélgettünk, kiderült róla, hogy az ő családja állattenyésztésből él, sokat besegít a szüleinek. Nagyon jót beszélgettünk, szuperül éreztük magunkat, egyre jobban kezdett tetszeni és érdekelni a srác. Lassan beesteledett, naplemente, minden, ami kell a tökéletes első randi lezárásához. Hazakísért, majd a kapualjban éppen a csók előtt még feltett egy kérdést: „Te kiganyéznál a disznók alól?”

Tátott szájjal álltam a kapuban, nem tudtam eldönteni, hogy röhögjek vagy sírjak. Lefagytam és csak pislogtam hatalmas, kikerekedett szemekkel. Egy fél pillanat alatt visszatértem a valóságba, és végül inkább kedvesen elköszöntem. A barátnőmnek is elmeséltem, ami történt, hogy az unokabátyja kicsit fura és nem értettem ezt a kérdést. A válasz csak annyi volt (persze fuldoklott a nevetéstől): „Hát tőled is megkérdezte? Mondtuk már neki, hogy így nem lehet csajozni.” Hát így tényleg nem…

Lukrécia

Levelemet azért írom nektek, mert sokszor olvasom, hogy a korombéli lányok csak szexre vágynak meg pénzes pasira. 23 éves vagyok, egy éve mentes a tartós kapcsolattól. Volt ez idő alatt egy pasim, aki kidobott kétszer is, mert nem szeretett belém, ami annyira fájt, hogy már írtam nektek erről.

Elkeseredettségemben (és mivel én nem az a lány vagyok, aki hétvégenként partyról partyra jár és a sárga földig leissza magát) regisztráltam egy társkeresőre. Nem bíztam abban, hogy bármikor találkozni fogok valakivel, de 3 héttel ezelőtt jött egy üzenet egy pasitól. Mivel már van tapasztalatom több, mint 10 éves korkülönbség terén, és szimpatikus volt a levélváltások alapján, elkezdtünk levelezni. Kép alapján sem tűnt éppenséggel ronda férfinek, belementem egy péntek (13.-ai) találkozóba. Úgy volt megbeszélve, hogy hazahoz, mert buszom csak úgy volt, hogy csak egy órát tudtunk volna együtt tölteni. Utazás közben furcsa volt, hogy nem voltam ideges, nem volt hányinger, semmi, pedig izgulós típus vagyok. Randi előtti napokban órákon át telefonon beszéltünk, aranyos volt, kellemes hanggal, érdekes kérdésekkel. Szerintem frankó vizsgabiztos lenne, olyan keresztkérdéseket tudott feltenni. Beállított bizonyos élethelyzeteket és nekem erre, a gondolom számára megfelelő választ kellett volna mondanom. De szimpi volt, hát találkoztunk.

Mikor megláttam, tudtam, hogy nem ő az az ember, akit én akarok. Szerintem ezt az ember érzi ilyen esetben. Nem arra gondolok, hogy szerelem első látásra, de ha belenézel valaki szemébe, akkor érzed, hogy akarsz-e tőle valamit vagy sem. Mindegy, gondoltam, kap egy esélyt, nem futok el (ekkor még nem futottam el). Elmentünk a város legelitebb helyére, és már a kajarendeléskor azon izgultam, hogy fél óra múlva megy a buszom, hozzák már azt a csirkét. Feszengve éreztem magam, mert igaz, hogy 12 évvel idősebb, de az exem ugyanennyi idős, és más kategória. Előadta, hogy őneki mennyi pénze van, lakása, miegymás. Randink előtt össze akarták hozni egy 20 éves csajjal stb, stb. Kit érdekel, hogy mennyi pénze van? Lehet, hogy a csajok nagy részét igen, de engem nem. Az én szeretetemet nem lehet megvenni. Nekem nem lakás és luxusverda kell, hanem SZERELEM.

Hát hebegtem-habogtam, nem igazán voltam nyitott. 25 percem volt a buszig, szóba hozta a következő találkozót, mire én elmondtam neki, hogy szerintem nem lesz. Előtte már azon gondolkodtam, mit hazudjak, hogy el kell mennem  a busszal. De rájöttem, hogy minek verjem át, jobb tiszta vizet önteni a pohárba, nem kergetem hiú ábrándokba és megmondom neki kerek perec, hogy nekem ő túl komoly, és ne tegyen már fel olyan kérdéseket, hogy hogyan lehet engem megbántani, aztán kiengesztelni... Most ha ebbe bárki belegondol, akkor őszintén, lehet erre normálisan válaszolni? Ha igen, mit? Pl. bánt, ha hazudnak, de ha megölelsz, adsz egy puszit jobbról-balról és megveszed nekem a Gucci táskát, akkor újra szeretlek? Vagy mi?

Feszengtem, mert úgy beszélt, mint egy tudós, nem tudtam már, mit hogyan fogalmazzak meg, hogy ne essen le a tantusz, hogy nincs akkora szókincsem, mint neki. Hát megkérdeztem tőle, mivel tartozok és óriási lendülettel eljöttem onnan, tuti hogy a pincérek levágták, hogy itt egy faképnél hagyás volt, de nem érdekelt. Tudtam, hogy lát az ablakból, ahogy rohanok, nem néztem vissza, csak nyeltem a könnyeimet, és tudtam, hogy ezt a levelet ma megfogalmazom.

Szóval fiúk, srácok, pasik, férfiak. Itt egy 23 éves lány, akinek nem pénz kell és nem (csak) szex, hanem egy társ, aki úgy szeret, ahogy vagyok és kész. Nem tudom, miért olyan nagy szám ez, hogy engem nem lehet megvenni, és miért olyan riasztó az, hogy tudom, mire vágyom az életben, de egyre jobban vágyom már a szeretetre, és lehet, hogy ez a vesztem. De ilyen vagyok, szeretetéhes és kész. Szeretet- és nem pénzéhes. Van közte különbség!