A múlt héten ért véget New Yorkban egy újabb esküvői divathét, immár természetesen a 2014-es ősz-téli szezonra tervezett ruhákkal (bár ebben a szezonban valószínűleg kevesebb az esküvő, de azért van, aki bevállalja). A mai posztba a bőséges fotótermésből ezúttal is a legizgalmasabb, legváratlanabb, legextrémebb darabokat válogattuk össze, hiszen a többi pont olyan volt, mint azoknak a menyasszonyi ruháknak a nagy része, amiket ön is látott már élőben ezerszer.

Igen, ezúttal is volt nadrágos menyasszony, ezúttal is volt egy csomó szín a fehéren kívül, sőt, találtunk egy plus size bemutatót is. Sok menyasszony ugyan megpróbál lefogyni az esküvőre, de Matthew Christopher ezúttal képes volt elvonatkoztatni a vékony karú, darázsderekú menyasszony képétől, és a szokásos manökenek helyett szélesebb, véletlenül majdnem azt mondtuk, normális testalkatú nőket alkalmazott.

Ráadásul mindeközben egy brit tematikus magazin, a Brides háromezer nő szavazatai alapján megalkotott valamit, amit szerénytelenül a tökéletes menyasszonyi ruhának titulálnak. A lényeg: ebben van összefoglalva mindaz, ami a legtöbb brit nőnek bejön, ha férjhezmenetelről van szó. Hogy ez tényleg maga-e a tökély, abban nem vagyunk biztosak, mindenesetre erről a ruháról képeket a Daily Mailnél lehet megnézni. Az összes többi fotó viszont itt van nálunk gondosan összeválogatva alább, kattintson!