„Sokszor szoktam olvasni a blogotokat, és nem egyszer a hideg kiráz a történetektől. Nem egy sztoriban ugyanis magamat látom. Egyszer, pont egy szeretetkurvás cikk után „ragadtam tollat”, hogy én is elmeséljem az élményeimet, aztán mire megírtam a levelet, nem volt bátorságom elküldeni. Ma ismét belefutottam egy olyan leírásba, amitől a hajam égnek állt. Esküszöm, ugyanúgy kezdődik, ahogy anno én is megfogalmaztam, és ez is egy titkos viszonyról szól” – ma Blanka levele kerül sorra, amihez különösebb plusz bevezető nem is szükséges, a fentiekből máris lehet tudni, hogy miről fog szólni ez az újabb levél, ami a Randiblog email-címére érkezett. Önnel is történt hasonló? Hozzászólna ehhez a témához vagy valami máshoz? Írjon ön is!

„Munkatársak voltunk több évig, de az elején nem is foglalkoztunk egymással. Szimplán nem volt semmi, ami megfogott volna benne, egyszerűen csak elraktároztam magamban az információt, hogy egy átlagtól eltérő kinézetű pasi és ennyi. De a végén mégsem ennyi lett...

Már nem is emlékszem, hogyan, érdekelni kezdett. Reggelente vártam, hogy beérjen, nagyot dobbant a szívem, ha meghallottam a hangját. Akkoriban volt egy olyan időszak, hogy nem múlt el hét, hogy legalább egyszer ne álmodjak vele. Főleg ezért is kínos volt másnap ránéznem, de a legjobban azért, mert tudtam, hogy van barátnője, nekem is van kapcsolatom, ugyan mit is kezdhetnénk egymással. Ennek ellenére nem tudtam kiverni a fejemből.

Többször alakult úgy, hogy együtt mentünk céges rendezvényekre, és egyszer sikerült elég bátorra inni magam ahhoz, hogy „véletlen” a tudtára adjam, hogy bizony eléggé tetszik nekem. Akkor két okból is visszautasítást kaptam, épp másnak csapta a szelet (igen, barátnő mellett), és hát ugye a napi munkát sem igazán segítené, ha összegabalyodnánk.

Eltelt pár hónap, fontolgatni kezdtem, hogy munkahelyet váltok. Nem miatta, egyéb okok miatt. Teljesen rejtélyes módon, amikor én már tudtam, hogy kilépek, de senkinek nem mondtam még a munkahelyemen, egyszer csak érdeklődést mutatott irányomban. Nagyon meglepett. De nem tudtam ellenállni neki, randizgatni kezdtünk. Pár hétre rá kiléptem a cégtől, de a napi kapcsolatunk megmaradt. Teljesen odalettem érte. Tudtam az elején, ha belemegyek egy ilyen kalandba (ami egyébként nem szokásom), csak én jöhetek ki rosszul a végén. De ez akkor nem érdekelt. Annyira elvarázsolt a férfiassága, a magabiztossága, az egész személyisége, hogy egyszerűen nem tudtam nem rá gondolni egész nap.

Ezt az érzést tetézte a tény: hihetetlen vele a szex. Majdnem 30 éves vagyok, de soha életemben nem éltem át olyan élményeket, mint vele. Egyszerűen nem tud olyat csinálni, ami nekem ne lenne jó, és ez fordítva is így van. Szexuálisan maximálisan kielégítjük egymást, teljes mértékben összepasszolunk. Természetesen ez elég lenne ahhoz, hogy kb. soha az életben ne akarjam elengedni, de van itt még egy aggasztóbb dolog is: fülig szerelmes vagyok belé. Teljes mértékben ő az álomférfi a számomra. Leszámítva persze, hogy tudom, barátnő mellett állandóan kikacsingat a kapcsolatból. De úgy érzem, lehet, tőle még ezt is elviselném. (Szeretetkurva).

Másfél éve tart a kis kapcsolatunk, és én hol a mennyben, hol a pokolban érzem magam. Sokszor próbáltam véget vetni, ez így senkinek, de főleg nekem nem jó címszóval, de egyszer sem voltam következetes. Elmondtam, ami bánt, igen, megérti, és minden ment a régiben. Lassan kezdek ráébredni, hogy ez sosem lesz több, hiába akarom. Ha megfeszülök sem. Nem mindig tudom elhitetni magammal, hogy nem bennem van a hiba… viszont, ha józan ésszel belegondolok, mit is várhat az ember lánya épp egy ilyen kapcsolattól? Happy endet biztosan nem.”