Egy bizarr sztorit találtunk mára önnek, mi a Jezebelen láttuk először, ahol egyébként a főszereplőnő fotóját is meg lehet nézni, de a történet gyakorlatilag a fél internetet bejárta, miután a Have A Gay Day nevű blog a Facebookra feltette. Az eset főszereplője egy Dayna Morales nevű hölgy, aki korábban tengerészgyalogosként szolgált az USA hadseregében, de ma már New Jersey-ben pincérkedik egy bisztróban. A napokban egy négytagú családhoz ment oda, hogy kiszolgálja őket, és ahogy ez Amerikában szokás, azzal kezdte, hogy bemutatkozott. „Hú, már azt hittem, azt fogja mondani, Dannek hívják” – mondta erre neki az asztalnál ülő anyuka. „Micsoda meglepetés!

De nem ez volt a kedves vendég legdurvább húzása. Amerikában az a rendszer, hogy a pincérek minimális fizetést kapnak, és keresetüket nagyjából a borravalók jelentik. Ehhez képest amikor ez a család fizetett, borravaló helyett csak egy tollal írt üzenetet hagytak a számlán. A számláról készült fotót a pincérnő a Facebookon is megosztotta, ez van ráírva: „elnézést, de nem adhatok borravalót, mert nem értek egyet az életmódjával & azzal, ahogy éli az életét”. Az utalás egyértelműen arra vonatkozik, hogy a vendégek csalhatatlan érzékkel megállapították Moralesről – nyilván a rövid hajából és még ki tudja, miből –, hogy leszbikus, amiből számukra az következik, hogy a kiszolgálást ugyan elfogadják tőle, de nem érzik úgy, hogy fizetniük is kéne érte valamennyit. A számla egyébként nem volt alacsony, a végösszeg kb. húszezer forintnak felel meg.

Morales ezt írta az esetről: „borzasztóan felháborít, bosszant, dühít és bánt, hogy ez a nő erre neveli a gyerekeit, és hogy ilyen ostoba emberek szabadságáért szolgáltam a Tengerészgyalogságnál. Bocs, de én se értek egyet a te életmódoddal és azzal, hogy mire neveled a gyerekeidet, mégse szóltam be és nem is szolgáltalak ki szarul.” Úgy néz ki viszont, hogy a Facebook-felhasználók többsége Morales pártján van, ugyanis mozgalom indult arra, hogy dobják össze Moralesnek a meg nem fizetett borravalót.

Azt írja a Huffingtonpost, hogy ez az ad hoc borravalógyűjtési akció olyan jól sikerült, hogy már kétezer dollárnál is több (majdnem félmillió forint) jött össze Moralesnek. Így aztán az eset végülis heppienddel zárul, nagyjából mint annak a pincérnőnek a története, aki szintén egy üzenetet talált egy vendég által hátrahagyott számlán, de nála volt borravaló is: egy olaszországi út. De hogy még egy homofóbiával kapcsolatos esetet is említsünk: egy hónappal ezelőtt került be a hírekbe az az egyébként heteroszexuális férfi, akit piros bőröndje miatt melegeztek le reptéri dolgozók Ausztráliában.