Az összeköltözés gondolata az egyik legijesztőbb része egy kapcsolatnak. Sokan kapuzárásként élik meg, hiszen egészen a közös lakhelyig azért mindig megvan a lehetőség arra, hogy akár egy gyors mondat után mindenki visszatérjen oda, ahonnan elindította a lamúrt. Zoli nevű olvasónk, saját elmondása szerint született agglegény, aki egy hónapja mégis meglépte, hogy összeköltözött a barátnőjével. Levelében pedig pontokba szedte legfurcsább tapasztalatait.
„Az nem is lehet kérdés, hogy agglegényként élni a világ egyik legtökéletesebb létformája. Jöhet bármekkora szerelem, azt az érzést nagyon nehéz pótolni, amikor az ember garantáltan nem zavar senkit, ha későn ér haza, oda hányja le a cuccait, ahova neki jól esik, és abban a tudatban, hogy azok ott is fognak maradni egészen addig, ameddig össze nem szedi őket.
Arra persze mindenki felkészített, hogy egy összeköltözéstől egészen megváltozik az élet, de egy év problémamentes együttlét után logikus lépésnek tűnt, pedig 4-5 év stabil egyedüllét után elég ijesztő volt belegondolni, hogy megint tekintettel kell lenni másra otthon. Most, hogy nagyjából egy hónapja megtettük a nagy lépést, össze is állt, mik azok a dolgok, amikhez, ha minden jól megy, örökre hozzá kell szoknom.
Nem minden az enyém
Ha elmegyek a boltba, és vásárolok valami fasza édességet, chipset vagy ilyesmi, számolnom kell azzal, hogy azt nem csak magamnak vettem meg, és nem borulhatok ki azon, ha az élettársam kérdés nélkül hozzá nyúl. Sokkal kevésbé lehetek irigy, hiszen nem egy kollégiumi lakótársról van szó, akinek letörhetem a kezét, ha megette a gumicukromat, hanem valakiről, akivel közös háztartásban élek.
Beszélgetni kell
Az ember hónapok alatt hozzászokik, hogy otthon bőven elég bambulni a monitorra, a tévére vagy a könyvre, a kommunikáció pedig kimerül pár ritkán nézett csetablakban. Most viszont ott van valaki, akivel akkor is kell valamennyit kommunikálni, ha tényleg eszembe sem jutna egy szót is beszélgetni. Ez sem kötelező persze, de mégis elég hülyén venné ki magát, ha a közös életünk abból állna, hogy csendben ülünk egymás mellett. Nem is mondanám kényelmetlennek, csak szokatlan.
Beszámolóval tartozok
Bár elsőre óriási hülyeségnek tűnik, sajnos tényleg érdemes bejelenteni, ha mondjuk munka után elmegyek sörözni, vagy csak egyszerűen közbejött valami. A spontaneitást is vissza kell venni, mert elég hülyén jön ki, ha egy nappal korábban kitalálom, hogy elutazok valahova a hétvégére, mert akkor azzal legalább egy embernek lazán tönkretehetem azt a két napját. Nem azért, mert pótolhatatlan vagyok, hanem azért, mert ő arra épített, hogy azért fog látni.
Másnak is van szavazati joga
Vége azoknak a napoknak, amikor megállás nélkül mehet foci a háttérben, és ha meglátom Hugh Grant valamelyik filmjét a tévében, már megfontolom, hogy átkapcsoljak-e egyből. Nem egyforma a zenei ízlés sem, ha én Slayert akarok bömböltetni délután, akkor számolnom kell azzal, hogy ennek elviselésével ő szívességet tesz nekem, és olyan nincs, hogy csak egyvalaki tesz állandóan szívességeket egy hallgatólagos beleegyezéssel.
Nincs korlátlan pornó
A legkomolyabb visszaesés itt tapasztalható, hiszen alapesetben nem az a legviccesebb közös program, hogy megnézzük, ahogy Aletta Ocean némi rossz angolsággal előadott párbeszéd után magába fogad két pöcsöt. A rejszolás nyilván nehezen merül fel mínuszként akkor, ha egy nővel élünk együtt, viszont valahogy az is kényelmetlenné válik, hogy vicces/szánalmas filmeket linkelgessünk ismerősöknek."