Egy olyan mindennapi és alapvető témáról, mint a bocsánatkérés, nem lehet sok izgalmas újdonságot írni. Guy Winch amerikai pszichológus nem is ezt ígéri a Psychology Todayen a napokban megjelent cikkében, egyszerűen csak roppant találóan összefoglalja, hogy mitől jó egy bocsánatkérés, mi az, amit van értelme mondani, és amiben a másik nem csak üres kibúvókeresést fog látni. Lehet, hogy önnek egy nagy nesze semmi, fogd meg jól lesz ez az egész összeállítás, de szerintünk abszolút jól jön egy ilyen rácsodálkozás erre a döbbenetesen fontos gesztusra, amin életünk néhány fő krízishelyzetében nagyon, de nagyon sok múlhat. A pszichológus azt mondja, hogy egy épkézláb bocsánatkérésnek 5 dolgot kell tartalmaznia, különben nem sokat ér – mindjárt felsoroljuk, hogy mik ezek.

Az 5 pont elé azonban még idekívánkozik néhány tisztázandó dolog. Ha ön véletlenül rálép a buszon a reggeli tömegben az ön mellett álló lábára, akkor nyilván nem kell ezen az 5 dolgon végigmenni, hanem bőven elég egy egyszavas bocs vagy elnézést. Ez a lista a fontosabb bocsánatkérésekre vonatkozik, ezért is került a Randiblogba: azokra az esetekre, amikor komolyabb dolgokért kell elnézést kérnünk egy olyan személytől, aki fontos az életünkben. Azt mondja a pszichológus, hogy ilyen esetekben muszáj, hogy bocsánatkérésünkkel őszintén enyhíteni próbáljuk a terhet, amit bűnünkkel a másikra róttunk, mert ez a minimum ahhoz, hogy a másikból a szintén őszinte megbocsátást kiváltsuk. Másrészt fontos, hogy saját magunknak is akkor fogunk tudni megbocsátani, saját bűntudatunk is csak akkor fog alábbhagyni, ha normálisan bocsánatot kértünk attól, akit megbántottunk.

Egy bocsánatkérés azonban nem hatásos, sőt, a pszichológus azt a szót is használja, hogy nem érvényes, ha annak fókuszába nem a másikat helyezzük, azt a személyt, akit megbántottunk, hanem saját magunkat. Ez utóbbi szánalmasan gyakori a mindennapi életben, az a két szó szokta bevezetni, hogy „bocs, de”, aztán béna vagy kevésbé béna kifogásokból áll, magyarázzuk a bizonyítványunkat, sőt, akár sajnáltatni is próbáljuk magunkat, hogy milyen nehéz lett volna számunkra a helyes utat választani.

Hát ez az, aminek végképp semmi értelme nincs – akit frissiben megbántottunk, az biztosan nem fog velünk együtt érezni, akármennyi mentséget is tudunk találni saját magunknak. Ha már bűnösnek valljuk magunkat, ne ítélkezzünk azonnal magunk felett, főleg ne mentsük fel magunkat, hanem hagyjuk meg a másiknak, hogy ő dönthesse el, képes-e és hajlandó-e nekünk megbocsátani. Csak így van értelme. Mentegetőzés helyett a következőket kell végiggondolni és elmondani a másiknak.

1. Először is kezdjük egy világos és egyértelmű bocsánatkéréssel. A magyar nyelvben erre a „bocsánatot kérek” talán szerencsésebb, mint a „ne haragudj”, és ahogy azt már fent említettük, vigyázni kell, hogy ezt ne egy „de” kövesse.

2. Ehelyett fejezzük ki, hogy tényleg megbántuk, amit tettük.

3. Mondjuk el azt is, hogy tisztában vagyunk vele, hogy bizonyos szabályokat vagy elvárásokat most áthágtunk. Legyen ez valami társadalmi szokás (pl. pontosan kell érkezni egy randevúra) vagy akár egy ígéret, amit korábban tettünk a másiknak (pl. hűségi fogadalom).

4. A negyedik pont a legfontosabb a pszichológus szerint, és ez az, amiről a vita hevében vagy krízishelyzetben sokan elfeledkeznek. Legyünk empatikusak, és adjuk a másik tudtára, hogy tisztában vagyunk azzal, hogy a tettünk milyen következményekkel járt a másikra nézve. Lehet, hogy mi se érezzük magunkat éppen csodásan, de ismerjük el, hogy most a másik az, akinek aztán tényleg van oka rosszul érezni magát. Egy magyar ember előadásában ez a pont az önostorozásba is könnyen átcsúszhat, de emlékezzünk arra, hogy a bocsánatkérés továbbra sem rólunk szól, hanem a másikról. Ne azt hajtogassuk vég nélkül, hogy tudjuk, hogy micsoda utolsó trógerek/ócska ribancok vagyunk, hanem csak mondjuk el, hogy „most már belátom, milyen borzasztó érzés lehetett neked, amikor...”

5. Az ötödik pont az elsőt nagyjából megismétli, hiszen itt megint a másik féltől megbocsátást kérünk, de talán arra még érdemes lehet itt felhívni a figyelmet, mennyire hasznos az a dolog, amit a büntetőjogi szaknyelv tevékeny megbánásnak nevez. Azaz próbáljuk a gyakorlatban is helyrehozni, amit elrontottunk, próbáljunk megjavulni, ha csak kampányszerűen megy eleinte, az sem baj, csak próbálkozzunk, hátha egyszer rutinná válik, és később már nem lesz miért bocsánatot kérni a másiktól.

Itt a december, jönnek az ünnepek, próbáljon az ilyesmire most egy kicsit jobban odafigyelni!