horoszkóp

3 év után elsőbbséget élvezek az új kis rüfkével szemben

2013.12.29. 18:50

Állandó olvasója vagyok a blognak, és a mai napon elérkezett az idő, hogy én is megosszam veletek az abszurd szerelmi életemet vagy mit” – ezzel a felütéssel kezdi Tamara, és nem is túloz különösebben. Története valóban bővelkedik a meglehetősen abszurd fordulatokban, amiket így elolvasni roppant érdekes, de persze végigélni őket elég borzasztó lehetett. Tamara azt írja levele végén, nem tudja, mit tegyen ebben a szituációban, amiben találta magát – ha önnek van valami tippje, írja meg nekünk! A legkíváncsibbak természetesen olyanok véleményére, saját történetére vagyunk, akik voltak már hasonló szituációban. Kérjük, írjon ön is, a Randiblog email-címe egész évben változatlan volt, és 2014-ben sem tervezzük módosítani.

Nyár elején ért véget a 3 éves kapcsolatom Gáborral (nevezzük így), viszonylag fiatalon (17 évesen) jöttem vele össze, ő akkor már 24 volt, igazi nőcsábász volt jó dumával és szexi külsővel, szóval első percben levett a lábamról, ami akkortájt nem igazán volt nehéz, hiszen előtte nem nagyon volt komoly kapcsolatom.

Ez a 3 év nem zajlott zökkenőmentesen, egyszer szakítottunk 4 hónapra az ő hozzáállása miatt.

De én vártam rá és szép lassan vissza is szereztem, mivel őrülten szerettem, lángoltam érte, úgy éreztem, hogy nélküle semmi vagyok, ami azért is furcsa, mert soha nem voltam egy ilyen gyenge nő, aki függ másoktól. Miután újrakezdtünk mindent, Gábor is megváltozott miattam, belém szeretett, nagyon boldog voltam emiatt, hogy én meg tudtam változtatni őt, aki mindig is arról volt híres, hogy szereti a könnyű szexet.

Na, de mindennek ára van, szokták mondani, az ő szerelmének is volt. Minidig is tudtam, hogy Gábor a végletek embere, nála sajnos soha nem volt más csak fekete és fehér, mindenben így gondolkodott sajnos, ami sok vitának volt a forrása köztünk.

S hát a független donhuánból átment hősszerelmessé, és itt kezdődtek a bajok.

Hétköznap általában nehezen tudtunk találkozni, mivel én Pesten lakom, ő pedig Pesttől egy órányira, és a munkája miatt sem tudtunk volna sűrűn együtt lenni. Na ez már egy nagyon jó vitaforrás volt köztünk, ugyanis nem bízott bennem, állandóan hívogatott, hogy biztos megcsalom, kivel vagyok, mit csinálok, ki az az xy akivel most lógok stb. A távolság, a bizalomhiány és az egyre őrültebb viselkedése szép lassan megölte bennem az iránta érzett szerelmet. Egyre jobban fulladoztam ebben a kapcsolatban, szenvedtem, már nem akartam vele találkozni, pedig egykor ő volt a mindenem, most meg már gyomorgörcsöm volt, ha vele kellett lennem, amiatt, hogy vajon megint mit vág a fejemhez – alaptalanul. Az egyik felem még így is imádta őt, a másik viszont meg szabadulni akart, és hát szép lassan, de győzött az utóbbi.

Szakítottunk és nagyon boldog voltam. Felszabadultam, belekezdtem a vad bulizásba, pasizásba, és mindezek mellett magamra és a tanulásra is rengeteg időm maradt. Úgy éreztem, hogy igen, ez kell nekem, végre boldog és kiegyensúlyozott vagyok.

A nyár folyamán belebonyolódtam egy amolyan kapcsolatfélébe, ami nem tartott sokáig, csak egy fellángolás volt igazából, de ez a fellángolás kellett ahhoz, hogy rádöbbenjek, milyen jó is volt nekem anno Gáborral, és szép lassan 3 hónap után elkezdett hiányozni.

Kis fáziskéséssel, de rájöttem, hogy mit veszítettem, én hülye. Elkezdtem újra Gábort keresni, csak ekkor már volt neki valakije, (nevezzük Áginak), én meg nagy ívből leszartam, úgy gondoltam, hogy én 3 év után elsőbbséget élvezek az új kis rüfkével szemben.

Egyre többet beszéltünk Gáborral, majd találkozgatni kezdtünk, kezdtem érezni köztünk újra azt a régi lángot, amire azt hittem, nincs már. Csakhogy mindezek közben neki ott volt Ági, akivel hétvégente együtt volt, de nyíltan közölte vele, hogy engem szeret és fogadja el, hogy őt még nem tudja szeretni… Sőt képes volt velem úgy telefonálni, hogy ott ült mellette a nője. A helyzet kezdett egyre kínosabbá válni, kezdtem magam úgy érezni, mint az a bizonyos harmadik, és igazából az is voltam. Gábor nem akarta elhagyni Ágit, mert hogy akkor nem lesz gát köztünk és újra rendesen összejövünk, de annak nincs értelme, viszont azért szerette volna, ha találkozunk néhanapján, és nem csak egy kávé erejéig... Na itt telt be a pohár, eljutottunk odáig, hogy az egykori szerelméből szeretőt akart csinálni.

Ekkor lett elegem, rádöbbentem, hogy mekkora hülye vagyok, és hogy ezt az egész szarságot magamnak meg a kis érzelmi hullámzásaimnak köszönhetem. Közben újra előjöttek Gáborral köztünk az egykori ellentétek, és ekkor már tudtam, hogy akármennyire szeretem még minidig, és akármennyire is szeret az ő sajátos módján, nekünk már nincs közös jövőnk és kezdtem arra is rádöbbenni, hogy mekkora ribi voltam Ágival szemben, aki igazából nem tehet semmiről, hiszen ő bőven a szakításunk után jött össze Gáborral… és ekkor jött képbe Zsolti.

Zsoltit egy szórakozóhelyen ismertem meg, pont akkor amikor a Gáborral való „kapcsolatom” megint a végét járta. Zsolti első látásra abszolút vonzott, pont úgy, mint anno Gábor.

Tudtam, hogy na, ez most egy „égi jel”, annak a jele, hogy hagyjam Gábort és nyissak az új felé, ezért így is tettem, Gáborral megbeszéltük, hogy ennek nincs értelme, ő térjen vissza a barátnőjéhez, én meg éljem a kis életemet tovább, igaz nagyon fájt, de büszke voltam, hogy nem hagytam magam szerető szintjére lealacsonyítani, és még időben kiléptem ebből a dologból. Nagyon fájt, borzasztóan, most éreztem azt a fájdalmat, amit nyár elején kellett volna, elég nagy fáziskésésem volt, az biztos, igazából én tényleg nem is értem még saját magamat se...

Na de térjünk vissza Zsoltira, és itt jön a Csavar. Belépett a képbe ő, és úgy éreztem, hogy ez az, végre el tudom felejteni Gábort, tiszta lappal indítok. Nagyon jól alakultak a dolgok köztünk, úgy éreztem, hogy nagyon összeillünk, megvoltak benne azok a dolgok, amiket Gáborban szerettem és még egy kis plusz is, ami miatt úgy éreztem, hogy ez jobban működhet, mint Gáborral.

Szépen elkezdett képződni körülöttem az a bizonyos lila köd.

Viszont Zsoltiról tudni kell, hogy neki is ugyanakkor ért véget egy 3 éves kapcsolata, mint nekem, és tudtam, hogy az exe még szereti őt. Nekem ő azt mondta, hogy ő már nem szereti a lányt, szóval nyugodjak meg, nincsen gond. Ennek megörültem, igaz, nem tudtam, mit higgyek, hiszen én is azt mondtam, hogy nem szeretem már Gábort, pedig ez nem így van. De végülis nem tulajdonítottam nagy jelentőséget ennek az exes ügynek, úgy gondoltam, hogy ez már a múlt, mi meg nézzünk a jövő felé.

Na de itt jön a feketeleves...

Azt hiszem, ott fent az égben szórakoznak velem, vagy csak inkább megleckéztetnek, én már nem tudom minek nevezzem… Kiderült ugyanis, hogy Zsolti nem annyira zárta le még ezt a dolgot a volt barátnőjével, mint ahogy állította. Sőt szereti, és hiányzik neki, de nem akarja újrakezdeni vele, mert nem lenne értelme… de Zsolti exe ugyanazt játssza most velem, mint amit én Gábor barátnőjével. A lány folyton keresi, sír neki, hogy vegye vissza és hogy mennyire bánja, hogy szakítottak, meg hogy most jött rá, hogy még hogy szereti… azt is kihangsúlyozta, hogy mi az, hogy már vagyok neki én… És én tudom, nagyon is jól tudom, hogy mit érez most Zsolti és az ex.

Ugyanezt a kis játékot játszottuk Gáborral 1-2 hónapja, és most tessék ott vagyok, ahol a part szakad. Megint felesleges harmadiknak érzem magam. Tehetetlen és dühös vagyok. Egyfelől azért, mert az egy dolog, hogy Zsolti nem akar már a nőtől semmit, de mégiscsak őt szereti, és mégiscsak vele volt 3 évet, nem velem, a lánynak egyértelmű előnye van velem szemben… Másfelől meg úgy érzem, hogy ezt csak saját magamnak köszönhetem.

Nem tudom, mitévő legyek. Most először életemben nem tudom, hogy mit lépjek, se előre, se hátra. Nem tudok mást csinálni, mint várni. Nem akarom Zsoltit elhagyni, mert úgy érzem, hogy van közös jövőnk, csak neki is ki kellene lábalnia ebből az ex dologból és nekem is. Én már megtettem efelé az első lépéseket, ugyanis megszüntettem mindenféle és fajta kapcsolatot Gáborral, de ő még nem és mellesleg, hogy jövök én ahhoz, 2 hónapos ismertség után, hogy azt mondjam neki, hogy hékás, tedd azt, amit én akarok… és amúgy is, ezt neki kéne magától megtennie, nem azért, mert én azt mondtam.

Ennyire szánalmasnak és kiszolgáltatottnak még sosem éreztem magam, eljutottam arra szintre, amire soha nem hittem, hogy el fogok… Igaz, most csak azt kapom vissza, amit adtam, pontosan ugyanazt. Naivan bízom abban, hogy Zsolti engem választ, és nem a múltat, csak úgy sajnos elég nehéz nyitni az új felé, ha féllábbal még a régi kapcsolatában van.

Gyenge vagyok, megint ugyanolyan nyomorult és gyenge, mint régen. De sebaj, egy valamit már nagyon megtanultam megint. A férfiakban NEM lehet bízni, akármit ígérnek és tesznek, akármilyen bociszemmel néznek rám, úgyis ugyanoda jutok vissza, ahonnan elindultam, szenvedek amiatt, hogy már megint túl hamar cselekedtem, és túl korán megbíztam valakiben, csak sajnos már túl mélyen vagyok a szarban, így feleslegesnek érzem a kapálózást, hiszen akkor csak még jobban elsüllyedek… Egy valamit nem értek. Miért nem lehetne ezt egyszerűbben?! Miért nem tudok valaki olyanba szerelmes lenni, akinek nincsen kurafis múltja, vagy nincsen lezáratlan kapcsolata?! Én csak új fejezetet akartam nyitni valakivel, szépen és egyszerűen szerelembe esni, könnyedén venni a dolgokat, nem megint azon stresszelni, hogy most megint mi a szart csináljak. Belefáradtam a folytonos taktikázásba, a bizalmatlankodásba, és abba, hogy folyton hülyére akarnak venni… De úgy látszik, ezt vonzom be.

Hozzászólna?

Kövessen minket a Facebookon, ahol lehet kommentelni! De emailt is írhat a Randiblog címére.