horoszkóp

Legyen kíméletes, dugja fülbe az ébresztőórát!

2014.01.21. 17:12

Az együtt alvás, a közös ágy csodálatosan romantikus estéket és éjszakákat tud szerezni egy szerelmespárnak – kevésbé csodálatosak azonban a reggelek, főleg, ha azok hétköznap reggelek és rohanni kell a munkába. A legrosszabb pedig az, ha az egyik fél korábban kel, mint a másik. A korábban kelő ilyenkor stresszel, hogy ne ébressze fel a másikat feleslegesen, aki pedig későbbig alhatna, az rosszabb esetben akkor is felébred koránkelő szerelmére, ha neki még nem kéne kelnie, és ő meg ezért lesz bosszús.

Bár a rossz alvás nagy ellensége a szerelemnek, nyilván kevés az olyan kapcsolat, ahol a különkelés jelenti a legnagyobb gondot, de azért jó tudni, hogy ha kis probléma is ez, mostantól már megoldható egy Earlarm nevű találmánnyal. A fül és vekker szavakból összetett márkanév arra utal, hogy ezt az ébresztőórát fülhallgatóval szerelték fel, aki (például horkolás miatt) egyébként is füldugóval alszik, annak kifejezetten ideális. Este szépen okostelefonos app segítségével be lehet állítani, hogy hánykor legyen az ébresztő, lefekvéskor a dugókat szépen fel kell helyezni, aztán hajnalban a vekker Bluetoothon keresztül aktiválja a fülhallgatókat, és csak az a személy hallja az ébresztőt, akinek kelnie kell. Egy lépéssel közelebb a felhőtlenül boldog párkapcsolatokhoz!

UPDATE! A következő üzenetet kaptuk a Facebookon egy olvasónktól a témában: „az Earlarm szivacsos verziója még nem jelent meg sajnos, csak egy dizájndíjat nyert meg vele a tervező. Sajnos beleszaladtam és egy másik ugyanilyen nevű terméket megrendeltem, amit a http://www.minicastle.com/ forgalmaz. Tudom, hogy senkit nem buzdítottatok rá, hogy megvegye, de esetleg beleírhatnátok kiegészítésként, hogy van egy másik is, ami sokkal gagyibb és abszolút nem appról működtethető, és szerintem még csak nem is kényelmes alváshoz, nehogy más is így járjon.