Első dolga az volt, hogy levizitelte a melleimet

„Tavaly ősszel kerültem közelebbi kapcsolatba a Randibloggal, örömmel vagy épp összeszoruló szívvel olvasva az olvasói történeteket: lám-lám, vannak sorstársaim. Két történet volt rám nagy hatással, az egyik címe, hogy 50 idegen ember előtt sírtam el magam, a másik pedig az Elutazok hozzá, hogy jól megdugjon. Sorsközösséget érzek a történetet átélt nőkkel” – a mai posztban közzétett levél beküldője a bevezetőben a fentiek mellett azt is írta, hogy ránk bízza az álnév kiválasztását, mi úgy döntöttük, Bernadettként fogjuk őt emlegetni. Bernadett története is egy kapcsolat halódásával kezdődik, ekkor érkezik meg életébe egy olyan új férfi, akit elsőre ugyan egy arrogáns bunkónak nézett, de aztán hamar fordult a kocka. A poénokat természetesen eszünk ágában sincs előre lelőni, inkább arra emlékeztetjük önt, hogy az ön történetét vagy hozzászólását is várjuk a Randiblog email-címén. Kérjük, ha van mit megosztania, írjon! És most következzen Bernadett beszámolója.

„Múlt hétvégéig úgy éreztem, az én történetem 2013 nyarán oszlott az Előtte és az Utána korszakra. Benne éltem egy párkapcsolatnak általunk sem nevezett lassan haldokló dologban, megfűszerezve azzal, hogy még közös albérletet tartunk fent, közös háziállattal (másik szál, hogy a külön albérletkeresésem eddig a háziállat végett sikertelen volt).

Volt párom sem munkahelyi, sem egyetemi tanulmányait sehogy sem vette komolyan, gondok voltak a közös programokkal, illetve hiányukkal, én dolgozok idén 4. éve, így anyagi hátterünk is külön vált. Sok kifogás volt: javasolt programok, pénzhiány, valaki nem szimpatikus a társaságból és ezzel az indokkal ki is húzta magát a közös programból. Ha mégis eljött, megesett, hogy megjegyezte a házigazdának, hogy semmi kedve itt lenni, pedig őt szeretettel várták. Lassan, de biztosan elkezdtem baráti társaságomban úgy viselkedni, mint aki egyedülálló. Hogy tisztázzam a dolgokat, ez nem flörtöt vagy férfiakra való vadászatot jelentett, hanem párom nélkül szerveztem programokat és egyedül jelentem meg, de jelezve, hogy barátom otthon van. Lassan, de kialakult, hogy én munkából haza érve, új élményekkel gazdagodva meséltem, ő pedig otthon, gép előtt ülve más élményeket, vagy tőlem távol álló élményeket élt át (netezés, netes játék...).

Motiválatlannak, érdektelennek érzem, és fáj látni ezt a tespedést, pedig amúgy egy okos, olvasott, és humoros emberről van szó. Tény, én bírom kezelni a beteg humorát.

És jött 2013 nyara, egy fesztivál. A társaságban egy srácot nem ismertem. Elsőre bunkó, arrogáns embernek véltem, és rögtön láttam, hogy első dolga az volt, hogy levizitelte a melleimet. Teltek a napok, fogyott a bor és egyre jobban megfogott. Külsőre semmiképp sem az esetem, de egy igazi férfi a charme-jával, az önbizalmával, okosságával, tanultságával, humorával, azzal, hogy akar és tud is élni, nos ezt a külsős dolgot bőven tudja ellensúlyozni. És valljuk be, iszonyat beindultam rá, zsigerből előtörő vonzalmat éreztem. Gondok: én lezáratlan magánéletem, ő is benne egy párkapcsolatban. Együtt beszéltük át ezt a közös témát, úgy nézve, hogy hasonló cipőben járunk. Utolsó nap megtört a jég, csókolózás, közös koncert, éjjel együtt alvás, úriemberként semmi szex.

Másnap jött az elválás, én keletre, ő nyugatra, suta búcsúmondatok, hogy jövőre találkozunk ugyanitt, ha úgy alakul.

Pár óra múlva már írt SMS-t, másnap hívott, hogy nem leli a helyét, felkavartam, eszébe jutok sokat, de nem akar szeretővé lealacsonyítani. Plusz kicsit később elárulta, pont aznap volt egy nagy balhéja a barátnőjével.

Egy hónapig tartott a levelezés, SMS-váltás, változatos témákban, sok-sok pikantériával. Elbűvölt, szórakoztatott, figyelt rám és törődött velem. Én azt hittem, ura vagyok a helyzetnek, tudtam, hogy ez játék, van is barátnője, de, sajna vagy nem, nagyon belé szerettem. Egyre nőtt a szexuális feszültség is, mikor végre egy szűk hétvégét együtt töltöttünk, megőrültünk az ágyban és összetapadtunk.

Közben magamban próbáltam azt a helyzetet is kezelni, hogy tavaly látványosan sok barát, ismerős ért révbe, eljegyzés, házasság, új kapcsolat, rózsaszín boldogság, baba, én meg ott járok, hogy döglődő semmi és belemásztam mellé egy kusza helyzetbe.

Az ominózus hétvége után pár nappal jött a hideg zuhany, hogy ezt hagyjuk abba, távolság, másikat megbántani, több embert körülöttünk megbántunk, úh, ha oda költöznék, ahol ő lakik, akkor nekem új környezet, munka, új emberek, mekkora áldozatvállalás, meg hogy ő szereti a barátnőjét és ez így is marad (miközben pár hete épp beszámolt, hogy még 2012 végén hogy megtiporta szakításuk, amit a lány kezdeményezett; és nemrég azt tudtam meg, több heves veszekedés és szakítás is volt). Én meg küzdöttem azzal, hogy kettőnk közül én vagyok a bátrabb, aki megérezte a váltás, változás szelét.

No lényeg, én összetörve, magamba huppanva, hangulat megölve, ez megfűszerezte a családi nyaralást is. Igyekeztem őrá nem gondolni, persze nulla sikerrel, aztán ahogy telt az idő, kisebb-nagyobb sikerrel, de nem foglalkoztam vele. De amíg volt ő nekem, azon az egy nyári hónapon, sugároztam a boldogságtól, őszinte, felszabadult voltam, fotókon látni a mélyről jövő boldogságot és csillogást, amit az ő jelenléte táplált bennem.

Megviselt, hogy van valaki, akinek van tartása, tapasztalt, okos, talpra esett, szórakoztató, iszonyat vonzódok hozzá, aki mellett őszinte, vad, bolondos lánynak éreztem magam és akiért életemben először elköltöztem volna abba a városba, ahol ő lakik. Nos ő mégse lett az enyém, nem én lehettem a barátnője. Igyekeztem magam erősíteni, hogy el kéne őt engedni, máskor meg pont azt éreztem, csak várnom kell és kitartóan kell Őt kérnem a Sorstól.

Év vége felé megint leveleztünk, szülinapi és karácsonyi köszöntők, rövidebb-hosszabb élménybeszámolók. Ő írt jobban üzeneteket, d e néha én is kezdeményeztem egy-egy levelezést.

Majd múlt hétvégén úgy alakult, hogy egy program miatt, meg más okokból is, abban a városban töltöttem 4 napot, ahol ő is él. Érett a találkozás és együtt is töltöttünk x időt. Beszélgettünk, én, felszabadultan, jól éreztem magam vele, beszéltem érzelmeimről, amiket ő már korábbi leveleimből ismert és hát össze is gabalyodtunk.

Hogy mi lett a vége? És hogy újra átélném-e? Fura, de igen. Jól vagyok-e, hogy ezt mondom?

Mikor vasárnap legnagyobb félelmed röhögve szemen köp és közli veled, hogy kislány, tehetetlen vagy, nos azután most egyszerre érzem magam üresnek, illetve azt, hogy már semmitől se félek, nincs mit és kit vesztenem. Elvette tőlem a boldogságot. Mi ez a félelem? Hogy a jelenlegi barátnőjével akar komolyabb kapcsolatot, lsd. házasság és esküvő. Pedig én is erre vágyok az ő oldalán. Vagy inkább vágytam. Most üres és érzéketlen vagyok, vesztettem. Igen, ez kiölt belőlem minden félelmet, rémálmot (egyszer álmodtam is olyat, hogy babát vállalnak, de rám vágyik és el is meséltem neki).

Ezt azóta érzem így, hogy a búcsú pillanatában ezeket közölte és azt is, hogy épp emiatt ezt ne folytassuk. Ez a búcsú könnyebb volt, mint a nyári, mert hosszú idő után szóban csak volt lehetőségünk megbeszélni a dolgokat, és mikor ő balra én meg jobbra fordultam, úgy éreztem, ez így lett kerek és véget ért. Éreztem belülről, hogy el tudom engedni. El kell engedni.

Ismerem magamat, hogy ez fog még jobban fájni, és mivel oly ügyes vagyok, random pillanatokban tör rám.

És mondta, hogy nem akarja tönkre tenni a kapcsolatát. Akkor miért keresett? Jó, vállalom, én is akartam vele hétvégén találkozni, vágytam rá, nemcsak fizikailag, szexre értve, hanem társasáságra, arra, hogy élőben lássam, beszélhessünk, minden természetesen történjen, erőlködés nélkül. Szóval ez van.

Közben átolvastam azt, hogy pár levélírótok mit írt Karolának, és hogy miért felesleges magát ribancnak éreznie. Igen, tudom, hogy el kell engedni és utólag látni, mit kaptam és vesztettem ezzel a kapcsolattal. Hogy ha igazán akarná, az enyém lenne. És ezt mondtam is neki, ez rajta múlik. Hogy nem akar, mer váltani. Itt én vesztettem, másfelől a félelmeket már képes vagyok rezignáltan fogadni. Elvette a boldogságomat, érzéketlenné tett.

Azt legalább tudom, hogy mily stílusú, tulajdonságú férfi kell. Remélem jön olyan, akiről elhihetem, hogy jobb nála és a volt barátomnál is.”