„Ez a történet biztosan érdekes véleményeket fog kapni. Biztosra veszem, hogy kapok hideget-meleget” – a mai posztban közzétett levél beküldőjének az Alfréd álnév jutott. Amint az már a bevezetőből nyilvánvaló, Alfréd fel van rá készülve, hogy a története szélsőséges érzelmeket fog kiváltani a többi olvasóból, és erre megvan minden alapja, hiszen az még hagyján, hogy egy 14 évnyi korkülönbséget áthidaló kapcsolatról van szó, a dolgot súlyosbítja egy nem tervezett terhesség is. Olvassa végig Alfréd beszámolóját, aztán írja meg nekünk véleményét vagy saját tapasztalatait, történetét! A leveleket továbbra is folyamatosan várjuk a Randiblog email-címén.

„Húsz éves voltam, amikor megismerkedtem egy nálam 14 évvel idősebb nővel. Baráti kapcsolatnak indult, rengeteg beszélgetéssel. Közte a magánéletről. Ő is, és én is szinglik voltunk. Az egyik esti beszélgetésünknél felmerült, hogy mennyire egyedül érzi magát, és hogy szívesen aludna valakivel. Mivel nem vagyok egy tutyi-mutyi pasi, ezért egyből rávágtam hogy ráérek. Belement a dologba, persze ő ezt nem gondolta komolyan. Igazából nem hitte, hogy vagyok olyan tökös, hogy tényleg elindulok hozzá. Húsz évesen kinek nem mozgatná meg a fantáziáját egy idősebb nő, aki még csinos is. Az úton még kaptam is egy BKV-csekket. Volt jegyem, de az ellenőr vak volt és nem látta a dátumot… Na nem ez a lényeg. De úgy voltam vele, hogy ha egy ilyen szívás után nem lesz szex, akkor ez nagy bukta volt. Odaértem. Egyből le is feküdtünk aludni. Amiből persze nem alvás lett... Ez a nap volt az életem egyik legnagyobb hibája.

Innentől kezdve mentek ezek a találkák. Én igazából nem gondoltam vele komolyan. Aztán kb. a 3. hónapnál jártunk, amikor egy ilyen alkalom után bejelentette hogy terhes… Na köpni-nyelni nem tudtam. Közölte, hogy ő mindenképp megtartja. Nekem annyi választási lehetőségem volt, hogy vállalom-e a gyereket vagy sem. Itt tudtam meg, hogy miért nem volt szükség az óvszerre. Az első alkalomnál is óvszert akartam használni, de ő mondta, hogy nem kell. Orvos megállapította, hogy nem eshet teherbe. Erről papírral rendelkezett, sőt, előtte 1 hónappal megerősítette az orvos. A papírt nem láttam, de hittem neki. Mivel egy tanult, diplomás nőről volt szó, gondoltam, nem akar átverni. Állítása szerint ő sem így akarta. Elvileg az előttem lévő 9 éves kapcsolata is emiatt ment szét, hogy képtelen volt teherbe esni. Fogalmam sem volt, hogy mit tegyek. Ott álltam 20 évesen egy idősebb nővel, akihez komoly kötődésem nincs, és terhes.

Utána jött az, hogy nekem fél év kellett, hogy ezt feldolgozzam. Rengeteget rágódtam az egészen. Tudtam azt, hogy milyen érzés szétszakadt családban felnőni. A barátaim közül senki nem tudott értelmes választ adni, hogy mi a helyes út. Szüleimnek is sikerült beadagolni a dolgot. Meglepően jól fogadták. Eljött a szülés ideje, addig nem kommunikáltunk. Ő elkönyvelte, hogy engem nem érdekel. Megkerestem, mivel tudtam, hogy az én gyerekem, és kíváncsi voltam rá. Gyönyörű egészséges kislányom lett. Hétvégente meglátogattam őket. Megegyeztünk, hogy amennyire csak tudom, támogatom. Ebből az lett, hogy csak elkezdtünk egy párt alkotni. A gyerek miatt másképp álltam hozzá. Az egyik napról a másikra kellett huszonéves, bulizó, nőket kergető srácból apává alakulnom. Tudtam hogy nem lesz egyszerű, nem is volt az. Akinek van gyereke, az tudja mivel jár ez.

Persze folyamatosan kaptam a lelki terrort, hogy én otthagytam stb. Nem volt nyugodt családi életünk. Minden probléma volt. Miért dolgozom annyit, miért így csinálom stb. Másfél évig nem láttam a barátaimat, csak a munkáról, a gyereknevelésről és az ellátásáról szólt az életem. Persze a lelki terror folyamatosan ment. Az volt a szerencsém, hogy nem éltünk együtt. Két alkalommal volt, hogy elegem lett. Mondtam neki, hogy ez nem működik. Maradjunk az elvált szülők kategóriában. Persze akkor jött a hiszti. Mindig megkaptam, hogy én leléptem stb.  Tudtam, hogy én sem vagyok tökéletes, hibáztam és vannak is hibáim, de megérthette volna az én helyzetemet is. Alapból meg ő vállalta be a gyereket. Nekem nem volt döntésem. Volt két ilyen 1-2 hónapos szünet. De a kapcsolatunk egy rakás kaki volt. Ő is belesett abba, hogy totálisan ráfordult a gyerekre. Én totálisan a háttérben ragadtam. Csak akkor kerültem elő, ha kellett valami. Ha elutaztak vidékre, akkor csettintett és mennem kellett fel és levenni őket a vonatról. Inkább komornyikszerepben voltam. Néha persze szóvá tettem ezeket. Elismerte hogy vannak hibái, és változik is… Persze nem sikerült.

Két éves elmúlt a gyerek, amikor már végképp haldoklott az egész. Sokat gondolkodtam azon, hogy mi lenne, ha nem lennék ott. Nem hiszem, hogy hiányoznék. Maximum a lányomnak, ő rajongott értem. Elhatároztuk, hogy elmegyünk egy wellness-hétvégére kettesben. Már a hely kiválasztása is nehézséget okozott.  Utána jött az, hogy hosszú az út, sokat kell sétálni, a reggelinél fel sem merül, hogy ő vega-e stb. Rémes 3 nap volt. Átrágtuk a kapcsolatunkat. Elismerte, hogy változnia kell. Persze hazamentünk, és ment minden tovább. Tudtam, hogy fel kell tennem az I-re a pontot. Nem élhetem le az életem egy ilyen nő mellett. Hiába van egy közös gyerekünk. Szakítottam vele. Megállapodtam, hogy marad a látogató kategória. Aztán munka, egyéb okok miatt kimaradt pár hét. Mire kitalálta, hogy ne akarjam látni a gyereket, mert ez így nem jó. Ne keressem. Ez lassan 2 éve volt...

Sokat olvastam, sokat beszélgettem párkapcsolati gondokról. Fiatal vagyok, de mocskos nagy pofont, pofonokat kaptam az élettől. Általában a nők köpködik a férfiakat. Sokat dolgozik, nincs a családdal. Ha nem dolgozik, nincs pénz. Akkor az a baj. Azt látom, hogy a nők nagyon sokszor nem néznek magukba. Nem teszik fel maguknak azt a kérdést, hogy miért? Miért és hogyan jutottunk ide? Persze biztosan most is én vagyok a szemét, és ő sem tette fel ezt a kérdést magának. Persze a férfiak is hibásak. De a mi esetünkben neki kellett volna összetartani a dolgot. Én huszonévesen még bárkit találok magam mellé. Ő 40 fölött, egy gyerekkel, ilyen stílussal nem eladható. Az érzést a gyerekem miatt meg senkinek nem kívánom. Olyan, mintha a szívemből kivágtak volna egy nagy darabot. Képtelenség feldolgozni. Kíváncsi lennék, hogy mit mond neki, hol az apja. Abban bízom, hogy ha nagyobb lesz, kíváncsi lesz rám. Szán rám annyit, hogy meghallgassa az én történetemet is.

Érdemes átgondolni a dolgokat, mielőtt mocskoljuk a másikat. Sok esetben a nőknél van a hiba. A férfiakról meg annyit, hogy amelyik kutya otthon jóllakik az nem megy máshova.”