horoszkóp
18

Csak felnőtteknek

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet. Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését a gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerinti V. vagy VI. kategóriába tartozik.

2014.03.03. 17:45

Több, mint egy éve olvasom a különböző témájú posztokat és sok vacillálás után gondoltam, megosztom önökkel az én történetemet is” – így kezdődik a mai posztban közölt levél, amihez a tárgy mezőbe azt írta az email beküldője, hogy „kurvába lettem szerelmes”. Innentől kezdve nem meglepő, hogy aláírás nem is volt a levélben, de mi persze adunk egy keresztnevet a beküldőnek, a Kornél álnév jutott neki.

Ez itt a Randiblog Inbox

A Randiblognak ebben a posztsorozatában olvasóink névtelenül, e-mailben beküldött leveleit közöljük, minimális változtatással, tartalmi ellenőrzés nélkül. Ezeket tehát nem a Velvet szerkesztősége írja. Ha bármilyen kérdése maradt, kattintson ide!

Kornél történetéből a dátumokat és az országneveket kigyomláltuk, hiszen egyrészt nem akarunk kellemetlenséget senkinek, másrészt a lényeg nem is ebben van, de ettől eltekintve ugyanúgy olvasható alább a történet, ahogy az a Randiblog email-címére megérkezett. Messze az egyik legmegdöbbentőbb olvasói levél, amit az utóbbi években kaptunk – ha megosztaná véleményét vagy saját történetét, kérjük, írjon nekünk ön is!

7 éve éltem a keserű családfők életét, két gyerekkel, egy valag lakáshitellel. Sajnos ebbe egy idő után teljesen beleuntam, így hosszas vacillálás után különköltöztem a családtól, majd gondolván egyet, nyelvtudással és két diplomával a kezemben külföldre szerettem volna menni egyrészből a válás miatt, másrészből új életet, perspektívákat keresni. Rövid keresgélés után már kint is voltam egy cégnél próbamunkán. A válásból nem lett semmi, de a különélés alatt pár nővel rövidebb vagy hosszabb ideig együtt voltam. Azonban 2011 novembere körül sikerült rendezni a feleségemmel a kapcsolatunkat, és karácsonyt már az egész család kint ünnepelte. Az anyagi biztonság és stabilitás nem nyomta rá a mindennapi életre a bélyegét, de valami hiányzott az életemből.

Így kb. 1 év együttélés után, munkámból adódóan, havi rendszerességgel 2-3 napot Magyarországon kellett töltenem, és ami hiányzott a házasságomból, azt prostiknál próbáltam keresni. Az első alkalomra nagyon nehezen szántam rá magam, de onnantól kezdve élveztem mindenkivel az együtt töltött időt. Érdekes volt felfedezni az „amatőr” diáklányt, a kettős életet élő feleséget vagy éppen gyerekét egyedül nevelő nőt, de természetesen a profik táborát is meglátogattam. Az elmúlt 1 évben közel 50-60 nővel voltam együtt, volt, hogy napi 3-mal, mígnem rátaláltam egy diáklányra, aki az ösztöndíj mellé keresett egy kis kiegészítést. 16 év körkülönbség van ill. volt közöttünk, de ilyen helyzetekben ez semmit sem jelent.

Az első alkalommal kb. 2 órát voltam nála, és ez idő alatt egyszeri aktus kivételével végigbeszéltük az egész időt. Nem tudom, miért, talán mert nem magyar lány volt, de tökéletesen beszélt magyarul, vagy mert pont úgy nézett ki, mint akit én mindig is kerestem, nem tudom, egy hétre a látogatásomtól felhívtam telefonon és randit kértem tőle. Természetesen egyszerre tudta, ki vagyok és utólag derült ki, hogy nagyon vette az adást, hogy mennyire bejött nekem. Az első randi és a következő 2-3 alkalommal nem történt semmi, kerültem is helyzeteket, így elmentünk bowlingozni vagy pizzázni, de volt, hogy kirándultunk egyet.

A 4. alkalommal mentem fel hozzá a lakásba, egy nagyon szexi szabadidőben fogadott és kézen fogott, majd a saját hálószobájába vezetett. Beszélgettünk egy kicsit, majd egyértelműen megmondta, hogy többet szeretne, mint csak beszélgetni. Előtte a lányoknál voltak szabályok, melyeket nagyon erősen tartottam: nincs csókolózás, mindent csak óvszerben, és semmi nyalakodás. De mikor vele voltam, nem úgy gondoltam rá, mint egy prostira, hanem arra a lányra, ki nekem tetszik és vonzó, szexi. Így a 3 szabály mindegyikét sikerült vele felrúgnom, és mondani sem kell, az utóbbi évek egyik legjobb együttléte volt. Másnap még felugrottam hozzá egy fél órára Valentin-nap előtt, de semmi nem történt.

Természetesen a feleségem semmit nem tudott erről, csak az volt neki furcsa, hogy mindig fáradt vagyok, és nem akarok vele lenni. Persze én is kerültem a dolgokat, korábban mentem aludni vagy korán keltem, és tudtam mire fogni. Minden hetet, amit otthon Magyarországon töltöttem, vele az én kurvámmal, nagyon, de nagyon vártam. Persze az elején nagyon nehéz volt elfogadni, hogy ezt csinálja és nem is voltam vele teljesen őszinte, hiszen a családomról tudott, de arról nem, hogy együtt is élünk. Aztán mikor már kellően bátor voltam, elmondtam neki mindent, de ekkor már vagy 6-7 hónapja voltunk együtt. Persze bedurcizott, de sikerült megbeszélnünk a helyzetemet. A nyáron a gyerekek befejezték az iskolát, és kitálaltam a feleségemnek. Elmondtam, hogy van valakim és szeretném vele megpróbálni, de itt van ő és a gyerekek és mit és hogyan kellene, illetve tudunk csinálni vagy megoldani úgy, hogy mindenkinek jó legyen. Persze az összeköltözés kamu volt, beszéltünk róla, de míg az iskola folyt, ő dolgozott még.

A családot visszaköltöztettem júliusban Magyarországra és a prosti barátnőm is végzett az egyetemen. A nyarat, illetve 4 hetet együtt töltöttük külföldön a családjánál, ugyanis bemutatott a szüleinek. Élveztem mind a 4 hetet vele, hiszen mindig is nagy családra vágytam, és ezt is átélhettem, milyen egy családi összejövetel az ő országukba. Igaz, az eredeti ottani ételek nem ízlettek, de üsse kő, ha csak ennyi hiba van benne. A titkát csak én tudtam, illetve tudom, hogy mit is csinált itt Magyarországon. Érdekes, hogy amióta ismerem, más nőre nem néztem, nem is kell, hiszen mindent megkapok tőle, és én is igyekszem mindenben a kedvére járni.

Azóta kiköltözött hozzám, most éppen az itteni nyelvet tanulja, hogy el tudjon a tanult szakmájában helyezkedni, én pedig elkezdtem az ő nyelvét, hogy a családdal ne kelljen angolul vagy tolmáccsal beszélgetni. Közel fél éve élünk együtt, és bátran mondhatom, minden úgy alakult, ahogy én szerettem volna. Mellettem van a világ legszebb nője, akinek minden porcikáját imádom. Persze beárnyékolja a múltja, de miért ítélkezzek felette, hiszen közel annyi nővel voltam előtte együtt. Én bízom benne, hogy a mondás igaz: kurvából lesz a legjobb feleség.

Ön is írna?

Véleményét, hozzáfűznivalóját és főleg saját tapasztalatait vagy történetét küldje be nekünk e-mailben! A Randiblog e-mailcímén folyamatosan várjuk az üzeneteket. A levelekkel kapcsolatos leggyakoribb kérdések válaszaiért pedig ide kattintson!