Az egyik magyar társkereső végzett egy kis felmérést felhasználói körében a félrelépésekről – persze az a társkereső volt, amelyik a félrelépésekre van specializálódva, a Viszony.hu. Ők online kérdezgették a hozzájuk betérőket a hűtlenségről (közülük 681-en válaszoltak, a minta nem reprezentatív), és azt találták, hogy a részt vevő nők 40%-a mondta csak azt, hogy soha nem csalná meg a párját, míg a férfiak közül ennél is többen vannak, akik nagyon is kikacsingatnak állandó kapcsolatukból, csak kb. az összes férfi egyharmadát teszik ki azok, akik semmilyen körülmények között nem tudják elképzelni, hogy megcsalják a kedvesüket. Persze elképzelni sok mindent lehet, a valóságban rendszeres hűtlenkedést azonban csak a férfiak és a nők 4%-a vallott be.

A félrelépések zöme ezek szerint alkalomszerű, a részt vevők egyharmada ugyanis bevallotta, hogy már többször is becsúszott egy-egy kósza numera, míg 15% azt mondta, hogy egyszer lépett félre, de megbánta. 12%-ot tesznek ki azok, akik még nem léptek félre, viszont nem is zárják ki ennek lehetőségét. Érdekes ötlet volt a válaszadókat szüleikről is kikérdezni, ugyanis azok körében, akik azt mondják, hogy nekik már a szüleik se voltak hűségesek egymáshoz, másfélszer többen (valamivel 40% fölött) vannak azok, aki maguk is félreléptek.

Azt is megkérdezték a kérdőívet kitöltőktől, hogy úgy érzik-e, hogy ők jobban szeretik a partnerüket, mint viszont, és a válaszadók kétharmada igennel válaszolt. Ez azt az egyszerre vicces és szomorú helyzetet eredményezi, hogy ezek szerint viszonylag sok olyan pár van, ahol mindkét fél azt hiszi magáról, hogy ő a szerelem hőse a kapcsolatban, míg a másik nem szeret viszont olyan intenzíven, mint amennyi szeretet kap. Egy ilyen felállás valószínűleg előbb-utóbb félrelépéshez vezet. És végül korcsoportra lebontva is megnézték, hogy hányan vallották be, hogy rendszeresen vagy többször félreléptek már, és természetesen a kor előrehaladtával egyre nagyobb arányban voltak azok, akiknek beletört a bicskája a monogámiába. Az ötvenen túliak között már 39% százalék volt azok aránya, akik bevallották, hogy nem voltak tökéletesen hűségesek egész életükben. Ezzel összhangban van az, hogy öt emberből négy azt állította, hogy közvetlen ismeretségi körében fordult már elő félrelépés.