horoszkóp

6 év után jött az első gyomros

2014.03.22. 15:13

Szóljon ez a történet örök tanulságul minden olyan makacs embernek, mint én, aki jobban ragaszkodik a saját gondolataihoz, félelmeihez, elképzeléseihez, mint a boldogsághoz” – meglehetősen baljós bevezetőt írt a mai posztban közzétett levél beküldője élete utóbbi másfél évtizedének történetéhez. Az illetőnek a Benedek álnevet adtuk, és Benedek rendkívül érzékletesen írja le, hogyan váltották egymást életében a szép és boldog, illetve a nehezebb időszakok. Most sajnos megint egy ilyen nehéz időszakban van, innen visszatekintve írja le két kapcsolatának a történetét. Valóban tanulságos sztori ez, érdemes végigolvasni! Ha önnek lenne hozzáfűznivalója, ne habozzon, írjon nekünk ön is! A Randiblog email-címén folyamatosan várjuk a hozzászólásokat és saját új történeteket.

A történet valahol a kilencvenes évek végén kezdődik, amikor az első válásom utáni kalandozásaim során megismertem egy nőt egy kis városkában. Elsőre beleszerettem a gyönyörű szemébe, az édes kis pofijába, és ahogy az lenni szokott, azonnal elvarázsolt az első együtt töltött éjszaka után! Elkezdődött viharos kapcsolatunk, és mivel másképp nem akart Pestre költözni, csak ha elveszem feleségül, hát megtettem... Bár az első válásom nagyon megviselt, – egy gyönyörű, másfél éves kislányt kellett otthagynom és hétvégi apukaként nevelgetni – félredobtam félelmeimet, aggályaimat és belementem. Bár ne tettem volna...

Két év együttlét alatt kiderült, hogy rossz döntés volt, nem dolgozott, tett a világra, és ez szépen-lassan felőrölte a kapcsolatunkat. Nehezen szakító típus vagyok, de hamar be is csukták előttem a kiskaput! Egyik nap odaállt elém és közölte, hogy 12 hetes terhes és hogy ez van... Azt se tudtam, hogy mit mondjak, mit csináljak, hiszen nem voltunk valami fényes anyagi helyzetben, és mikor elkezdtük a kapcsolatot, én már jeleztem felé, hogy nemigen szeretnék több gyereket, legalábbis egyelőre biztos nem, pláne azok közé a rossz körülmények közé, ahol éppen voltunk. Természetesen megpróbáltam szakítani vele, de mivel elég lelkis ember vagyok, nagyon jól tudta, hogy hogyan kezelje ezt a problémát is. Közölte, hogy inkább az utcára szüli meg a gyerekünket, mintsem hazamenjen a szüleihez. Tudta jól, hogy nem raknám ki az utcára, így maradt, szépen éldegéltünk egymás mellett, így telt el 8 év, keserűséggel, boldogtalansággal, kegyetlen sok munkával (mármint az én részemről). Nyolc évnek kellett eltelnie, hogy tovább tudjak lépni, és hogy eljussak odáig, hogy nekem is csak egy életem van, jogom van nekem is a boldogsághoz.

Ekkor jött az életemben valaki, akivel közös baráti társaságunk volt, egy időben együtt is dolgoztunk és elvarázsolt a türelmével, szeretetével, kedvességével. Sokat köszönhetek neki, segített átvészelni az újabb válást, azt, hogy a keserves munkával megszerzett vagyonom felét elviszi egy nő, aki nem sokat tett a kapcsolatunkba (semmit konkrétan). De hát ilyen a magyar jogrend, nincs mit tenni. Ismerte az egész életem, a félelmeimet, a gondjaimat és mivel tisztességes embernek tartom magam, már a kapcsolatunk kezdetekor kijelentettem, hogy én már nem akarok több gyereket, ha ezt el tudja fogadni, akkor éljünk együtt, szeressük egymást, legyünk boldogok... Így is lett, mint a mesében, 6 év boldogság köszöntött be az életembe, lassan újra elkezdtem bízni és remélni, hogy mindaz, amit annak idején elképzeltem, megvalósul, hogy egy boldog családban élhetem le a hátralévő éveimet. Sok problémát kellett együtt megoldanunk, de sikerrel vettünk minden akadályt, ami elénk került, pedig volt nem egy-kettő igen komoly probléma is. Sokat utazgattunk, csodás élményekben volt részünk, végre elmondhattam, hogy én vagyok a legboldogabb ember egy hihetetlenül harmonikus kapcsolatban. Majd 6 év után jött az első gyomros. Egy kéthetes nyaralás után egyszer csak fogta magát és elköltözött, mondván, ha ő nem ér nekem annyit, hogy családot alapítsak vele, akkor semmi keresnivalója mellettem. Nagyon nem értettem a történetet, csak néztem ki magamból, mint a boci, de ha valaki menni akar, akkor hadd menjen, nem lehet embereket erőszakkal visszatartani. Két hónapot voltunk külön, aztán egyszer csak visszaköltözött, aminek én nagyon örültem, hiszen ő volt a másik felem, nélküle csak egy félkarú óriás voltam...

stockfresh 954806 depression sizeS

Nem sokat beszéltünk a történtekről, elfogadtuk, hogy nem tudunk egymás nélkül létezni és próbáltunk élni tovább, mintha mi sem történt volna. Így volt ez egészen 3 évig, amikor is már karácsony előtt láttam a kedvesemen, hogy valami nyomasztja, bántja. Próbáltam kérdezgetni, hogy mi bántja, de nem mondott semmit, illetve mellébeszélt. Aztán január első hetében jött a második gyomros egy bal felütéssel kombinálva, amikor is egy péntek délután hazaállított, hogy szeretne velem komolyan beszélni: „én már hónapok óta nem alszom jól és gyötör az hogy hogy mondjam el neked, hogy én szeretnék gyereket és hogy emiatt elköltözöm tőled!" Minden előzmény nélkül, kész tényeket közölve, szárazon... És mivel én annak idején megígértem neki, hogy nem fogok akadályokat gördíteni elé ha egyszer úgy érzi, hogy gyereket szeretne, így csak annyit mondtam, hogy „rendben, legyen úgy ,ahogy szeretnéd" . El is költözött hamar, azóta már kapcsolatban is van valakivel, én még nyalogatom a sebeimet, nekem nem megy ilyen könnyen 9 évet lezárni. Nagyon sok érvet tudok felhozni, hogy miért nem lett volna értelme gyereket vállalnom így 43 évesen vele, de a legnagyobb a makacsságom, amivel kétségbeesetten ragaszkodtam a félelmeimhez... Most félig halott zombiként élem a napjaim, és csak az bánt, hogy meg se próbált rábeszélni, mielőtt döntött... Én csak azt kívánhatom neki, hogy találja meg azt, amit keres, és teljesüljön minden kívánsága!

Ilyen a szerelem, szigorú de igazságtalan…

Hozzászólna?

Kövessen minket a Facebookon, ahol lehet kommentelni! De emailt is írhat a Randiblog címére.