horoszkóp

Összefeküdtünk, amikor otthon voltam látogatóban

2014.03.27. 15:52

Rendszeresen olvasom a blogot itt a Velveten. Kíváncsi vagyok, másnak is van-e hasonló gondja, baja, mint nekem” – ezzel kezdődik Hajnalka levele, ami teljes egészében alább olvasható (a Hajnalka természetesen álnév, senki nem igazi nevén szerepel nálunk). Nem könnyű egy nagy szerelmet elengedni, ez a mai poszt legnagyobb tanulsága, hiszen ez egy olyan történet, ami nagyon régen kezdődött, és Hajnalka azt írja, még most is csak „talán elindult” azon az úton, ami a lezáráshoz vezet. Önnek is van hasonló tapasztalata? Mit tanácsolna Hajnalkának, egyet ért vele egyáltalán? Kérjük, írja meg véleményét vagy saját történetét, és küldje be a Randiblog email-címére!

Az én történetem régen kezdődik, gyerekként egy táborban találkoztam Vele, majd ezután egy teljes véletlen folyamán (vagy talán nem is véletlen, ki tudja) 10 évvel később – ennek már 9 éve. Én ismertem föl őt először, de neki sem kellett sok, tudta, ki vagyok. Persze az ilyenkor szokásos számcsere, sörözgetések, beszélgetések. Nekem már gyerekként sem volt közömbös, ekkor meg aztán főleg nem. Úgy alakult, hogy együtt voltunk kb. 4 hónapig. Aminek én az utolsó 1 hetét kivéve minden egyes pillanatát szerettem. Gondolom, ő már annyira nem, hiszen ő nem volt velem végeredményben boldog és szakított. Akkor egész jól fogadtam és úgy 2 hónapig a tagadás korszakát éltem: „á, ez nekem nem is volt annyira fontos, tök jól vagyok, leszarom, hogy mi van vele” és barátai.

Aztán ahogy elkezdtem feldolgozni, egyre jobban fájt. Csúnya dolgokat vágtam a fejéhez, többnyire emailben (így kommunikáltunk akkor), amikre nem vagyok büszke. Aztán kb. 1 év nem beszélés után újra felvettük a kapcsolatot. Ez akkor volt, amikor úgy döntöttem, diploma után elköltözöm külföldre. Nagy naivan gondoltam, akkor majd megmondom neki, hogy ő életem szerelme, úgyis lelépek, nem kell többet a szemébe néznem. Persze ezt nem tettem meg, mert már akkor is gyáva voltam hozzá (most meg főleg, kimondani a végső ég veledet). Azóta az egyik legjobb barátom lett, akivel bármiről lehet beszélgetni. Ő is elmond nekem dolgokat, én is neki. Amikor 2 fontos embert elvesztettem, csak vele tudtam róla beszélni. Voltak próbálkozások mással, 1 évig volt egy pasim itt kint, aki megcsalt és kidobtam (na ő is megér egy misét, de az egy másik történet). De valami mindig visszahúzott hozzá. Igen, közben összefeküdtünk, nem egyszer, nem kétszer, amikor otthon voltam látogatóban, és az eddigi pasijaim közül még mindig vele a legjobb a szex.

szerelem paros shutterstock 167209709

Sokszor reménykedtem, hogy majd végre észreveszi, egymásnak lettünk teremtve, hogy együtt kell megöregednünk, hogy mennyire szeretem. De az életem nem egy csöpögős amerikai romantikus film, nincs „happy end” a végén. Most karácsonykor nagyon megbántott, és ha jól sejtem, még ő orrolt meg énrám. Sajnos nem tudok rá haragudni, azóta újra beszélünk. Szeretem, még mindig, 9 évnyi baszakodás után is, de azt is tudom, olyan vég úgysem lesz, amilyet én régen nagyon szerettem volna. Tanulság mi? Számomra ez egy búcsú, hogy végre elengedjem a szívemmel is, ne csak az eszemmel, másnak meg talán annyit tudok javasolni, ne húzza el ennyi évig. Jobb egy nagyon fájdalmas lépést hamarabb megtenni, így a seb is gyorsabban gyógyul.

Köszi, hogy meghallgattatok. Azzal, hogy ezt leírtam, végre talán elindultam azon az úton, aminek a végén találkozok azzal, aki viszontszeret.

Hozzászólna?

Kövessen minket a Facebookon, ahol lehet kommentelni! De emailt is írhat a Randiblog címére.