horoszkóp

Potenciazavaros menedzser mellett kígyóbűvölőnek éreztem magam

2014.05.17. 17:10

Egy kis késéssel sikerült elolvasni a különböző cikkeket a szép, okos sikeres nők társkereséséről” – írja levele a bevezetőjében az alábbi beszámoló beküldője, akinek a Paszkália álnevet dobta a gép. Illik is hozzá a különleges név, hiszen Paszkália azt mondja, tisztában van vele, hogy őt mások deviánsnak nézik. Nem kell rögtön azt gondolni, hogy Paszkália valami Conchita Wursthoz méltóan extrém húzással sokkolja a környezetét, benne mindössze annyi az úgymond szokatlan, hogy már a negyven közelében van, de nincs se férje, se gyereke. Persze ön lehet, hogy ezt nem tartja devianciának, de Paszkália szerint a társadalom igen. Ön mindenesetre azon valószínűleg igencsak meg fog lepődni, hogy Paszkália hogyan éli meg ezt a helyzetet. Levelét egészen egyéni látásmódja miatt tartjuk külön posztra érdemesnek, reméljük, ön is élvezettel olvassa majd! Ha hozzátenne valamit, vagy elmesélné saját tapasztalatait, illetve történetét, kérjük, a Randiblog email-címére írjon!

Én egy kicsit öregebb vagyok, mint Zenina, és hasonlókat éltem és élek meg, bár több hosszabb kapcsolaton vagyok túl, mert a szerencse mindig rám mosolygott ideig-óráig. Majdnem negyven éve én nem adom fel, hanem már hülyére röhögöm magam a különböző lehetetlen történeteimen. Nős ember, nem nős ember, hanem vőlegény, potenciazavarral küzdő topmenedzser, aki mellett mindig kígyóbűvölőnek éreztem magam... és a többi. Netes társkeresés, exkluzív társkereső iroda, népes családom kétségbe esett próbálkozásai, jóindulatú kerítő barátok, ezek mind megvoltak.

Igen, én egy jólnevelt, szép úrilány vagyok, aki több nyelven beszél, egy multinál felsővezetőként dolgozik, sikeres, de majdnem negyven évesen nem ment férjhez és nem szült gyereket. Ezzel nekem semmi bajom nincs, mert elégedett vagyok az életemmel, de sajnos a társadalom szemében én deviáns vagyok.

Nagyon nehéz manapság egy ilyen kvalitásokkal rendelkező nőnek társat találnia itthon, mert ahogy Zénó úr leírta, külföldön kell keresni a nagy őt. Sajnos, mi magyarok értékválságban szenvedünk és az egész társadalom beteg. Nem az az érték, hogy én okos vagyok és bármiről el lehet velem beszélgetni, kedvelem a kortárs magyar irodalmat, komolyzenei koncertekre és színházba járok (itt jegyzem meg: nincs nélkülem Sziget Fesztivál!!!!), valamint jó házimanci vagyok, jól sütök-főzök, sőt még varrógéppel is tudok varrni. Hanem az a mérce, hogy mennyire vagyok vékony, mennyire tudok mancisan felöltözni, mennyire nem kell mellettem igyekezni egy pasinak... Igen, velem az élet nem unalmas, de mindennap meg kell értem dolgozni, ahogyan én is megdolgozom a pasiért és a kapcsolatért, mert 10-12 óra munka után hazamegyek és vacsorát főzök, hajnalban megyek a konditerembe (hogy felvegyem valamennyire a versenyt a 34-36-os méretű Mancikkal, én 40-es ruhákat hordok), programot, nyaralást, szülinapi bulit szervezek stb.

Igen, a pasik nagy része a környezetemben alulválaszt, mert így kényelmes, aztán kb. 10 év együttélés után felébrednek: nem ezt a lovat akartam és ekkor jön, hogy szeretőt keresnek... Nagyon kevesen vállalják fel a válást, ha pedig felvállalják (tisztelet a kivételnek), akkor a nagy részük újból beleesik az eredeti hibába és a külsőségeknek él...

Én saját magam tapasztaltam meg: külföldön sokkal könnyebb lenne, de én egy hülye nacionalista vagyok, aki ragaszkodik a hazájához, az anyanyelvéhez, a múltjához, a barátaihoz és emlékeihez.

Ahhoz, hogy megtaláljam életem párját, nemcsak tennem kell, hanem nagy adag szerencse is kell. Ennyi.

Ja, Zitának üzenem, hogy nem vagyok önző, és normálisan tálalom magam, valamint nagyon jól tudom fényezni a pasik egóját… És még utóiratnak: én sem vagyok tökéletes, vannak nekem is hibáim, mint mindenki másnak.

Hozzászólna?

Kövessen minket a Facebookon, ahol lehet kommentelni! De emailt is írhat a Randiblog címére.