„Ügyemben háború van” – írja a mai posztban közzétett levél beküldője, akinek a Róbert álnevet adtuk. Róbert elsősorban arra a korábbi posztra reagál, amelyben egy olvasónk leírta, hogy elvált férfiba szerelmes, akinek van két gyermeke. Róbert szintén édesapa, és szintén nem él már együtt gyermeke anyjával, de náluk jelenleg a harc folyik a gyermek elhelyezésével és nevelésével kapcsolatosan. Róbert úgy érzi, az anya, illetve az anya családja nem úgy neveli a kicsit, ahogy kellene, ráadásul attól tart, évek múltán a saját gyereke már meg se fogja ismerni. Ahogy ő maga is írja a levél végén, várja a hasonló helyzetben levők levelét, és ehhez csak csatlakozni tudunk: kérjük, írja meg ön is saját történetét a Randiblog email-címére!
„Vagy feladom s akkor önként lemondok a gyerekemről, mivel eddig is az eltiltás volt a másik fél célja, vagy pereskedhetem évtizedekig, mire a strasbourgi bíróság megállapítja, hogy igen, már csirájában el kellet volna fojtania a magyar bíróságnak az ügyet, amit természetesen nem tett meg. De ennek a végeredménye pontosan az első változat, hogy addigra értelmetlen lesz a viaskodás, mivel a gyermek nem fogja tudni, ki vagyok s a megszokott félhez fog ragaszkodni még akkor is, ha ott rosszabb a sorsa, mivel egy vadidegen leszek számára.
A törvények jól megvannak írva, de való igaz, vannak hiányosságai. Viszont a törvény nem állapít meg semmit, hogy melyik szülőt kell előtérbe helyezni. A gyermeket kell előtérbe helyezni a törvény szerint. Csak sajnos ezt a bíróság nem mindig veszi figyelembe, a szülők pedig még annál is ritkábban. (Márpedig aki így tesz, az eleve alkalmatlan szülői kötelességei elvégzésére. Ami szintén törvénybe van foglalva.)
S akkor jöjjön a megkövezés, én egy apa vagyok. Igen, férfi. S igen, van gyermekem, akit szeretek, tisztelek s fel akarom nevelni, élete részese akarok lenni, nem pedig szemlélője, hogy csak ott vagyok kéthetente egy hétvégére. Itt kezdődnek a gondok, hogy mindenki hallott már valami rémtörténetet a családjogról. S szájhagyomány útján természetesen csak a rossz reklám terjed, s az is minden alkalommal változik (egyre abszurdabb, vagy ahogy feltüntetni igyekszenek egyesek, sajnálatra méltóbb).
Az én történetem is itt kezdődik, nem mondok olyat, amit nem tudok bizonyítani, mert felesleges (véleménye mindenkinek lehet). Megismertem egy nagyon visszahúzódó, kedvesnek vélt lányt. Akiről kiderült, hogy egyvalamihez ért csak, s az a hazudozás, s egyvalami érdekli csak, a szex.
Se vele, se nélküle típus ugyebár. Majd a szexből kapcsolat lett véleménye szerint, amit én pont fordítva éltem meg. Ő szexet akart csak, s szerelem lett, én szerelmet akartam, szex lett csak. Aminek nem szakítás lett a vége, hanem pihentetés inkább. Mivel elkezdte megcsalni azt a srácot velem, akivel engem csalt. Persze erről akkor még nem tudtam, csak később jöttem rá, de nagyon nem is érdekelt, ismerve őt. Ebből a bonyolult kapcsolatból lett gyermek. Majd kiderült, hogy munkahelyére nem épp dolgozni jár be, hanem egészen más kalandokat keresett, amit többen is megerősítettek kollégái közül. Épp ezért távoznia kellett. S ezt pont a terhessége alatt. Majd megpróbálta beadni mindegyiknek, hogy tőlük terhes. Nem jött össze neki, mivel értesítették egymást, úgyhogy nagyon gyorsan kirúgták (megfenyegették, mi lesz, ha nem lép ki önszántából).
Majd megszületett a gyermek. Nagy boldogság részemről, anya részéről pedig depresszió. Aki újabb, régi pasival próbálta ezt könnyíteni. A gyermekünkkel nem foglalkozott sose, egyszer se kelt fel hozzá megetetni, pelenkázni vagy bármit is csinálni. Fontosabb volt, milyen ruhát kell venni, meg milyen színű legyen hozzá a körme. Ami kivágta a saját anyjánál is a biztosítékot, ezért kidobta a lányát (unokája anyját) a lakásból, hogy majd ő felneveli a csöppséget. Ekkor is nagyon meg kellett alázkodnom, hogy lássam a gyermekem, mivel anyós mindent megtett, hogy ne láthassam. Majd kb. egy hónaposan az anyós mindkettőjüket kivágta az éjszaka közepén az utcára. Ekkor sikerült összeköltöznünk végre, s gyermekemmel foglalkozni nyugodtan. Mivel addig csak szidalmazások voltak, s rágalmazások a családtól. Remek környezet egy gyereknek ugyebár, de nem foglalkoztam velük, mivel én a gyermekem miatt mentem, nem vitázni.
Nah s ekkor történtek a felfedezések, a bajok. Kiderült, hogy a lányt inkább érdeklik a szexpartik s haverjai (akik még tinikorában bedrogozták s megerőszakolták), mint a családi élet. S bátran hajlandó elmenni bárkivel, akiben van kellő bátorság megfogni a kezét s elvinni őt, hogy gyere, csináljunk valamit. (Én is így ismertem meg. Tudtam, mire vállalkozom, de nem hittem volna, hogy ez lesz a vége. Én felelősségteljes apa vagyok, felelősséggel tartozom gyermekemért, páromért már nem, ezek után pláne. Még mielőtt valaki azt mondaná, miért nem hagytam ott vagy miért voltam ilyen hülye.) Mivel féltem a gyermekem, mi lesz vele, ha abban a környezetben hagyom, mert egy ilyen anyapélda csak jó hatással lehet rá ugyebár, de bocsássa meg nekem mindenki, nem ilyen sorsot s életet szánok egy gyermekemnek se. Akár tud rólam, akár nem. De még családot sem, mivel mikor megszületett, apósék odaálltak elém, hogy akkor foglalkozhatom a gyermekkel, ha kifizetem minden adósságukat, amiket felhalmoztak. (Én az ő adósságukat? Mi közöm hozzá? Ebből egy gyermekkereskedelmi vita lett, amit úgy zártak le, hogy vagy kifizetem, vagy sose láthatom többé a gyereket.) Persze ezt csak négyszemközt merték kijelenteni. De persze ez tárgytalan lett, miután kidobták őket otthonról.
Majd hónapokkal később a párom, az anyuka felpofozta a gyermeket. Miért? Mert zavarta őt, hogy nem hagyja aludni. Ebből nagy vita lett, aminek az lett a vége, hogy amíg dolgoztam, eltűntek. S azóta mindent úgy mesél, mintha én tettem volna azokat, amiket ő csinált együttélésünk alatt. Eközben nyomozgattam, s kiderültek bizonyos dolgok. Mint amiket írtam is fent. De nagyon sok mindent nem mondhatok még el, pedig ahogy így visszaemlékszem, nos, nagyon sok olyan van, amit nem tudnék elhinni, ha valaki elmondaná nekem, hogy ez történt vele pár év alatt. Azóta kiállnak egymásért mivel az anyuka leteszi a gyereket az anyjánál, aki elvan azzal, hogy babázik, míg közben a lánya azt csinál, amit akar, hiszen nem otthon van vele. Így szépen megbeszélik, mit hazudjanak, s ezzel alátámasztják egymás vallomását. Csak épp az a baj, hogy mindenhol mást mondanak, s már többször kerültek ellentmondásba csak ezt a hatóság leszarja úgy ahogy van. Közben még kémkedik is utánam s zaklat, provokál, hogy semmi közöm a gyermekemhez....
Szívesen megírnám teljes kálváriámat, de még nagyon sok év pereskedés elé nézek, amiért ezeket nem mondhatom el teljes egészében.
Azóta is azt mondja mindenkinek, hogy nincsen gyereke s a testvére a gyermek. Akiről semmit se tudok, s nem ismer engem már évek óta. S a hatóságok azóta sem képesek betartatni a jogszabályokat, amik le vannak írva, mert minek. Hiszen az anya amiket mond, nem bizonyíthatóak s szülei alátámasztják rágalmazásait, magukra terhelőt nem mondhatnak, és csak érdekük fűződik ahhoz, hogy ne mondjanak igazat. De senkit se érdekel, hány törvénytelenséget csináltak s hányszor kerültek már ellentmondásba. Hiszen ők azt mondják, remekül van ott a gyermek, s az anyja neveli. Majd mikor évek múlva a gyermek nem tudja, ki is az anyja s ugyanazokat csinálja, mint ő is, a „nevelés” hatására, s apjáról sincsen semmi fogalma, akkor majd kihez forduljak? Hiszen a per még akkor se fog véget érni. Vagy ha még rosszabb dolog történik gyermekünkkel...
De a hatóságnak csak az számít, gyorsan le kell zárni az ügyet, mert a gyermek érdeke az hogy valahol el legyen helyezve s valaki fizessen. Az, hogy a gyermek kinél lenne jobb helyen, ki foglalkozna vele, mi a gyermek érdeke s jogai, az már lényegtelen...
Várom hasonló sorstársak levelét. Mert foglalkozni kell a témával.”