horoszkóp

Jegygyűrűt lopott az év legpofátlanabb betörője

2014.06.26. 17:50

A mai poszt főszereplője egy brit pár, bizonyos David és Natalie Norris. A múlt vasárnap volt az esküvőjük, és ugyan nem hülyeesküvőnek tervezték, de egy kicsit az lett belőle, akaratuk ellenére. Persze lehet, hogy ennél jobban sajnálják, hogy legalább 380 000 forintnak megfelelő kár érte őket, amikor éppen az esküvőjüket megelőző éjszaka betörtek a lakásukba. Reméljük, nem babonásak, mert ez semmiképpen se lehet jó ómen a frigyre nézve, de ennél égetőbb problémát okozott az, hogy a betörő (vagy betörők) a jegygyűrűket is elvitte (vagy elvitték). A tolvaj pofátlansága azzal együtt lesz igazán dühítővé és elkeserítővé, hogy az ékszereket ráadásul a vőlegény édesanyja hagyta rájuk, aki idén februárban hunyt el, így az anyagi kárt még ez is tetézte.

De úgy látszik, ez a hét azoké a brit pároké, akik nem hagyják, hogy esküvőjüket bármi tönkretegye: Norrisék sem estek kétségbe, pedig elég nyilvánvaló volt, hogy az esküvő napján már nem fognak tudni elmenni az ékszerészhez új jegygyűrűt venni. Úgyhogy fogták magukat, leugrottak a közértbe, és vettek egy zacskó gyűrűgumicukrot, 380 forint értékben. Így aztán Haribóval az ujjukon kezdték meg a házaséletet, a 170 fős lakodalom pedig remekül sikerült – az est fénypontja nyilván az volt, amikor az ifjú pár megette a jegygyűrűt. Mert persze, hogy megették, nyilván egy gumicukorgyűrűt nem viselhetnek halálukig. Állítólag estére már iszonyatosan ragadtak.

Amint az a képekről is talán látszik, a pár igazából nem is annyira ifjú: konkrétan 19 éve vannak együtt. Hát jól kiválasztották, hogy melyik nap legyen az esküvő! Persze az is igaz, hogy nem jártak el túl elővigyázatosan azon a hétvégén: aznap estére nem zárták be a lakás ajtaját, hogy fiuk, hazatérve a munkából (egy étteremben dolgozik), be tudjon menni. Nyilván gyakran csinálnak ilyen, mivel van két 40 kilós házőrző kutyájuk, csakhogy a szelindekek azon a hétvégén pont nem voltak ott, mert az esküvő miatt elvitték őket egy kennelbe.

Talán nem is tudja a betörő, hogy mekkora nagy mázlija volt, de azért tényleg volt bőr a képén az illetőnek, mert direkt a személyes tárgyakat vitte el: „nyilvánvaló volt, hogy jegygyűrűkről van szó, mert az asztalon voltak a többi esküvői tárggyal együtt – nem tudom felfogni, hogy süllyedhet valaki idáig” – nyilatkozta utólag a menyasszony. Norrisék most abban bíznak, hogy gyűrűk esetleg felbukkannak egy régiségboltban vagy hasonló kereskedésben, és visszakapják őket. Az ékszereken kívül egyébként egy laptopot, és egy márkás karkötőt meg táskákat vittek el. Szerintünk érdemes lesz nekik most egy pár hétig az eBayt is rendszeresen végigtúrni.