horoszkóp

A meztelen alvás és a nyitott fürdő a boldogság kulcsa

2014.06.30. 18:01

Két klasszikus brit tudósos anyaggal jelentkezett gyakorlatilag egyszerre a Daily Mail, köszönjük meg nekik, hogy ennyivel is közelebb kerültünk a boldog párkapcsolat titkához. Mindkét felmérésben ezer embert kérdeztek ki egy-egy elég szexi témáról, az egyikhez egy ruházati cég, a másikhoz egy szaniterárus adta a megbízást. Ennek fényében nem nagy csoda, hogy az első felmérés azt firtatta, ki miben alszik, a második pedig azt, hogy a párok együtt vagy külön-külön szokták-e használni a fürdőszobát.

Marilyn Monroe-tól az egyik leghíresebb idézet az, hogy amikor megkérdezték tőle, mit visel az ágyban (mármint hogy miben alszik), mindössze annyit válaszolt, hogy Chanel No5-ot (ami ugye egy kölni). Ez az ötvenes évek Amerikájában még elég nagy botrányt ketlhetett, de manapság azért már nem különösebben radikális húzás, ha az ember pizsama nélkül fekszik le esténként, főleg nem nyáron. A kísérletben mindenesetre felosztották az embereket az alapján, hogy saját bevallása szerint ki miben szokott aludni, és az egyes csoportokban azt is megnézték, hogy a válaszadók boldognak érzik-e magukat a kapcsolatukban.

shutterstock 154629134

Ön miben alszik? Van éppen harmonikus kapcsolata?

  • 1778
    Meztelenül alszom, és boldog kapcsolatban élek
  • 1267
    Pizsamában/hálóingben, és boldog kapcsolatban élek
  • 625
    Meztelenül alszom, de nem élek boldog kapcsolatban
  • 577
    Pizsamában/hálóingben, de nem élek boldog kapcsolatban

Mint kiderült, egyedül a meztelenül alvók körében vannak többségben a boldogok, ott 57% volt az arány. Persze mint mindig, most sem lehet biztosan tudni, hogy mi minek az okozata, azaz ebből az adatból nem következik az, hogy ha ön legközelebb pucéran bújik a takaró alá, kedvesében azonnal újra fellobban a láng ön iránt. Mindenesetre akik pizsamában szoktak aludni, azoknak a 48%-a boldog a kapcsolatában, akik hálóingben, azoknak 43%-a, és az adatok alapján a kezeslábasokat nagyon nem tudjuk ajánlani, mert kezeslábasban alvóknak alig több, mint egyharmada boldog csak: 38%-uk.

Mellesleg a meztelenül alvók elég nagy csoportot jelentenek, a válaszadók összesen 40%-a mondta azt, hogy pucéran szokott befeküdni partnere mellé. A korcsoportok közül egyébként az idősebbek a legnudistábbak: az 55 fölöttieknek 45%-a alszik meztelenül. És hadd emlékeztessünk arra, hogy alvás közben nem csak meztelenkedni jó, hanem partnerünket megérinteni is!

A másik felmérésben pedig arról volt szó, hogy a kapcsolatban élők hogyan használják a fürdőszobát. A britek szerint nagyon magas arány, hogy a párok 45%-a azt mondta, esténként együtt készülődnek a lefekvéshez a fürdőben. Hogy a másik 55% minek zárja ki a szobából a partnerét, amíg fogat mos, zuhanyozik vagy lesminkel, arra elég kíváncsiak lennénk, de ez a felmérésből sajnos nem derül ki.

shutterstock 200093969

Együtt él férj és feleség. Be legyen zárva a fürdőajtó?

  • 2101
    WC-ajtót zárja magára mindenki, fürdőszobát ne!
  • 1350
    Semmilyen ajtó ne legyen soha bezárva, WC se! Minek?
  • 662
    Fürdőajtót is hadd zárja magára, aki békében akar tisztálkodni!

Azt viszont megkérdezték, hogy ha 45% együtt tölti az időt esténként a fürdőszobában, akkor hol-mikor szoktak még így együtt lenni a párok. Mint kiderült, a vacsorázóasztalnál nemigen: csak 29% szokott rendszeresen együtt vacsorázni.

A fiatalabbakra (34 év alattiakra) mind a két trend jellemzőbb: ők még többet vannak együtt a fürdőben, és még ritkábban vacsoráznak együtt. Ezzel párhuzamosan egyre népszerűbb a dupla mosdókagyló, hogy tényleg ne kelljen egymásra várni vagy a csapnál tolakodni, hanem rendesen egyszerre piperészkedhessen reggel és este a pár két tagja. Ha már a vacsorázóasztal mellett nem lehet kibeszélni az aznap történteket, legalább a fürdőszobában ki lehessen.