Lefeküdtünk egymással, majd ő hátat fordított nekem

„Miután rengeteg történetet elolvastam már a Randiblogon, úgy döntöttem, megosztom veletek én is saját történetemet, hogy végre kiadjam magamból, valamint azzal a reménnyel, hogy talán hasznos is lehet mások számára!” – általában a hétvégére tartogatjuk az olvasók által beküldött történeteket, és ma Emő levele kerül sorra. Ő nem is csak egy sztorit mesél el, hanem kettőt, de sajnos a kettő nagyban hasonlít egymásra, és nehezen állja meg az ember, hogy az egybeesésekből ne vonjon le messzemenő következtetéseket a férfiakra nézve. Ön egyet ért Emő végkövetkeztetésével? Olvassa el a beszámolót, és ha van véleménye vagy saját tapasztalata, kérjük, írjon ön is a Randiblog email-címére!

„Emő vagyok, Budapesttől nem messze lakom. Volt már egy pár barátom, de úgy igazán szerelmes még csak kétszer voltam. Az első ilyen nagy szerelem a középiskolában kezdődött el, nagyon váratlanul. A fiú egyszer csak írt nekem egy üzenetet, hogy nagyon felkeltettem az érdeklődését, szeretne jobban megismerni. Sokszor elmentünk már egymás mellett, de soha nem gondoltam volna, hogy ő bármit is gondol rólam. Elég gyorsan kezdődött el a kapcsolat, gyakorlatilag az első randi után pár nappal már bemutattam itthon, és nem bántam meg, mert az első 3-4 hónap maga volt a Mennyország. Mintha egymásnak teremtettek volna minket.

Aztán belekeveredett egy olyan társaságba, amelytől igencsak megváltozott, de azt nem mondanám, hogy kifejezetten rossz irányba. Egyre többet járt el bulizni, mentünk együtt is, külön is, bár külön inkább csak ő. Engem ez egyáltalán nem zavart, elvégre fiatalok voltunk, és úgy voltam vele, hogy a kutyát sem a póráz teszi hűségessé. A 7. hónapban lehettünk, amikor hivatalosak voltunk egy születésnapra, és valamiért úgy éreztem, hogy ő nem szeretné, ha én is ott lennék. Nem is mentem el, de nagyon rossz előérzetem volt. Pár nappal később szakítani akart velem (milyen meglepő), és bár tudtam az indokot, ő nem vallotta be, inkább rám fogta az egészet, mert hogy én ilyen vagyok, olyan vagyok. Mint később kiderült, megtetszett neki egy lány, viszont a lány egy éjszakánál többet nem akart tőle, ezért úgy gondolta, akkor vissza jön hozzám. Én kis buta pedig visszafogadtam. A pohár akkor telt meg, amikor ezek után bejelentette, hogy szeretné, ha a születésnapi összejövetelén a lány is ott lenne, mert hogy értsem meg, ők nagyon jó barátok. Köszi... Talán még egy hónapig együtt voltunk, utána végleg szakítottunk. Teljesen összetörtem!

Egy pár hónappal később írt, hogy szeretné, ha megbeszélnénk a dolgokat. Magam sem értem, hogy miért, de elmentem hozzá. Úgy viselkedett velem, mint régen, lefeküdtünk egymással, majd ő hátat fordított nekem, és azt mondta, hogy ez már úgy sem működne. Azt a fájdalmat, amit akkor éreztem, azt a megalázottságot, csalódást, egyszerűen nem lehet szavakban megfogalmazni.

Kb. egy évnek kellett eltelnie ahhoz, hogy újra ismerkedni tudjak, de mindenkiben őt kerestem, a régi őt. Mindenkit elutasítottam, és bár volt egy-két kis "kalandom", ezek semmit nem jelentettek nekem. Három évnek kellett eltelnie ahhoz, hogy teljesen túl tudjam tenni magam rajta.

Ezután ismerkedtem meg valaki mással. Külsőleg pont az esetem volt, belsőleg pedig még inkább. Bár ismerkedésünk elején ő kapcsolatban volt, ami engem nyilván nagyon zavart, de ő azt mondta, hogy a lánnyal már nagyon régóta csak szenvednek együtt. Amikor komolyabbra fordultak köztünk a dolgok, végleg szakított vele. Nagyon hamar megszerettem, egyszerűen odavoltam érte. Bár neki volt egy fura feltétele, vagy hogy is fogalmazzak, miszerint azt akarta, hogy a hétvégék maradjanak meg magunknak. Tehát hétköznap délután találkozunk, másnap reggel elmegy, péntek-szombat pedig szórakozik nélkülem, a barátaival. Nekem nem igazán tetszett, de próbáltam megérteni, és már annyira szerettem, hogy úgy gondoltam, egy ilyen férfit nem veszíthetek el ez miatt. Messze is lakik tőlem, így nagy bizalom kellett ahhoz, hogy elhiggyem, amit mondd, miszerint nem kell aggódnom, ő engem szeret. Egyik szombat este ismerősen rossz előérzetem volt, ismét nem hiába... Fel is hoztam neki, hogy nekem ez nem lesz így elég, nem tudom beérni ennyivel, szeretnék vele csak egy kicsit többet együtt lenni, amire ő meglepően furán reagált, szakított is velem, úgy hozta ki a dolgokat, hogy nekem legyen lelkiismeret-furdalásom, az nem számított neki, hogy én mekkora fájdalmat éreztem, hogy napokig nem ettem, nem aludtam. Majd kiderült, hogy szinte végig megcsalt, egy szava sem volt igaz. Amikor megtudtam, iszonyatosan kiborultam. Ez egyébként a napokban történt.

Most itt ülök, írom a levelet, és azon gondolkodom, hogy milyen érdekes, hogy a férfiak lekurvázzák (már elnézést a kifejezésért) a mostani nők nagy részét, és a normálisat keresik, de amikor találnak egyet, kihasználják. Nem magamat akarom fényezni, de úgy gondolom, hogy én tényleg szívvel-lélekkel élek meg egy párkapcsolatot, próbálok mindent megadni annak, akit szeretek, de főleg, soha nem lennék képes arra, hogy saját hibám miatt ő szenvedjen, ő érezze rosszul magát. Mert én évekig magamban kerestem a hibákat, hogy hol ronthattam el, mivel érdemeltem ezt ki? De nem zuhanok magamba, próbálok most minél többet társaságban lenni, és még mindig reménykedem abban, hogy egyszer találok valakit, akivel megtalálom az arany középutat!”